Szurkolói demonstráció, és bő 50 percig a szokásos forgatókönyv érvényesült a Cagliari ellen is, majd azért sikerült bedarálni a kiesés egyik nagy várományosát. Itt jegyezném meg a klasszikust, mi szerint kár lenne értük, mert kiváló ügynökök, viszont az sokkal izgibb, hogy mi vár ránk. Inzaghi nyert-e valamit ezzel a győzelemmel, vagy egyáltalán számít-e ez valamit a csapatnál, még ha nem is nézünk semmilyen helyezést, vagy ponthátrányt.

Bár a Cagliari sosem volt az a „gyengén támadó” csapat, ha Zeman ül a kispadon, akkor azért nem kell nagy tehetség a megjósoláshoz: egy gólt minimum rúgnak, szóval tulajdonképpen hendikepből indultunk, és innen arattunk remek győzelmet. Na jó, másképp értelmezve, azért bármennyire is örülünk a tegnapinak, engem azért nem hagy nyugodni, hogy képtelenek vagyunk lehozni brutális védelmi hibák nélkül egy meccset, a szárdok meg annál motiváltabbak és támadásban jobbak, hogy ezeket ne használták volna ki. Sok nagy újdonság persze nem ért bennünket, ha egy edző január óta képtelen választ adni bizonyos kérdésekre, akkor meglepő lenne, ha ez „csak úgy” mégis sikerülne, bármennyire is akarja, meg időre van szüksége, ez bizony nem így működik. Annyiból talán mégis jobb lehet a kedvünk, hogy Menez továbbra is zseniálisan képes futballozni, viszont a többiekkel valamely aspektus nem túlzottan stimmel. Mondjuk Honda pályán tartása elég neccesen magyarázható, miközben a kis túlzással sztárigazolásként kezelt Suso jól elszotyizgatott a kispadon, megnéznénk a spanyolt akkor is, amikor nem balbekket kell játszania.

A modern kor futballja – ezt mondjuk megkaptuk, tény

Hogy mit jelenthet ez a siker? Egyáltalán számít-e valamit a szurkolók jogos kiakadása? Gyakorlatilag semmit. Meggyőződésem, hogy számolgatni továbbra sem érdemes, itt olyan szintű problémákra kell előbb választ adni, mielőtt a klub képviseltetné magát bárhol is, amelyek általában nem egy nap alatt dőlnek el. Jelenleg hatalmas a katyvasz Milanellóban, szinte bármi és annak az ellenkezője is előfordulhat, aminek nyilván csak a „lecsapódását” láthatjuk a pályán. Lehet, hogy egy jobb játékoskerettel jobbak lennénk, de ahhoz is kellene edző, méghozzá egy olyan edző, aki ért is a szakmához, és nem mellesleg hagyják is dolgozni, azaz nem ugatnak bele fentről sem az összeállításba, sem az átigazolásokba, ehhez pedig egy olyan vezetőség kell, amelyik ezt tudja is kezelni, ehhez pedig annyi lóvé kellene, amennyit valószínűleg most nem tudunk átcsoportosítani, mert azért még mindig az egyik legtöbbet eszi a keret. Na szóval, ha ez a folyamat elindul (értelemszerűen visszafelé) akkor majd esetleg lehet valami, addig meg meg kell becsülnünk minden ilyen sikert, mint a Cagliari elleni, mert addig is úgy tűnik, hogy maradt még a futballból valami Milánó szebbik felén. Aztán meg elválik, mi lesz a következő lépés.