°36 Giornata: Sassuolo-Milan 3-2 – Meghatás

Kezdjük a legfontosabbal, egészen megható, hogy Bonera végre visszatért, ráadásul kapitányként, szokás szerint tanárian. Ha ez nem jelentett volna kellő motivációt, Diego Lopez egy egészen parádés mozdulattal majdnem kivédte Berardi bombáját, így negyedóra után már egyértelmű volt, hogy ismét egy különleges meccset láthatunk, a Sassuolo ellen egyébként is egészen meglepően vidám jelenetekkel szoktuk szórakoztatni a közönséget.

Ez most se változott, remélem Pippo a meccs utáni nyilatkozatában nem felejti el megjegyezni, hogy látta a pozitívumokat, a korai kezdés megzavarta a fiúkat, emberhátrányban is mentünk előre és ő egyébként jövőre is maradna, ha már érvényes szerződése van és nem csak az eredmények, hanem a játék is egyre jobb, még ha ez nem is látszik mindig.

Pistike

Berardi félóra alatt duplázott, de a remek Bonera-vezette védelemnek köszönehetően most nem vállalt mesternégyest, mi ez, ha nem előrelépés. Utána legalább kicsit visszavett a Sassuolo, így Jack 2 percre rá szépített, majd Hondának volt egy egész helyre lövése, amit Consigli még kiütött Destro elé, a legendás támadó fejese pedig alig kerülte el az üres kaput, az is csak azért, mert a nap a szemébe sütött.

Disznók tánca

A második félidőben Alex egy ügyes tereléssel egyenlített, hogy kicsit bíztatóbbnak tűnjön a helyzet, de Bonaventura a második sárgáját is kikérte, Berardi helyreállította a világ rendjét, mesterhármas lett a vége. Suso a végén külön köszönetet mondott Pippónak, mi pedig neki, még akkor is, ha semmi sem múlt rajta. Legalább a Fáraó visszatért.

Hétvégén volt, ahol fociztak is, szombaton klasszik derbit rendeztek, ismét megmutatkozott, hogy ki Kelet-Anglia királya, Redmond nagyon adta, Norwich-Ipswich 3-1.