An Jung-hwan, Pomper Tibi és egy patkány előadóművész

Cimborák, IN-DUL-A-SZE-ZON!!! A nyári szünet kellett, nagyon kellett, a poszt-nem-írás nemkülönben, de most vége a lazsálásnak, és begyújtjuk a rakétákat. Igaz, egyelőre csak egy olasz kupa selejtező van a menüben, a vészterhes Pippo-éra hagyatékaként, az is csak két nap múlva, de hát nem lehet mindig BL-döntőket beharangozni! (Egyet szeretnék, csak egyet, a kutya úristenit.) Most más lesz, nagyon más, alaposan fel lett forgatva a moslékos dézsa az Atalanta felszeletelése óta, nyilván erről is szólni fog a poszt, de csak egy kicsit, ugyanis jövő héten szerkesztőségi körben fogjuk megnyitni ezt a felettébb furának ígérkező szezont.

Nnna, akkor vágjunk is bele. Hallom, hogy az Omega-blokk áldásos működésének köszönhetően szarok lesznek a borok egyesek már a scudettóból fröccsöznek. Szerintem azért a hagymázos látomásoknak is igazán lehetne határa. Mi a faszra fel, ugyanis??! A mercatóra? Hocci Kopasz, nézzük csak, kiket hoztál! Bacca 30 millióért. Feláll? Hát kurvára nem áll fel! Luiz Adriano 8-ért. Akár. Bertolacci 20 millióért.  Feláll? Fel. A szennyes római kufároknak, azoknak! Romagnoli 25 millióért. Feláll? Még lehet.  Ha lenne egy csipetnyi jóérzése a németjuhászoknak, akkor kiírnák szépen a mezükre, hogy ‘Berlusconi‘.  Nem oda igazoltunk, ahová kellett volna, de legalább mocskos drágán. 

Én tudom, hogy kegyetlen pesszimista vagyok, a baj csak az, hogy az utolsó két augusztusban nem tudott olyat mondani az ember, ami ne fényévekkel előzte volna azt a kibaszott megvalósulást. Az utóbbi két évben nem volt védekezésünk. Erre az az adekvát válasz, hogy csatárokért meg támadó középpályásokért tesszük le a nagy zsét? Ja, meg Romagnoliért. Hogyne. Bacca roppant szimpatikus fickó, csak nem látom, hogy fog lőni annyi futi-futi gólt itt nálunk, mint a Sevillában. (És mire megyünk vele?) Luiz Adriano egyelőre rejtély, kíváncsi vagyok, mennyi Fred és mennyi Robinho van benne.  Bertolacci tényleg fasza csávó, hogy mennyi gólt lőtt már tavaly, de a passzmutatói legfeljebb közepesek, a szerelési teljesítménye viszont nem is olyan rossz (bő 2/meccs). Romagnoli tényleg roppant tehetséges, de nem új Nesta, mert Sandro egy Csodálatos Férfi, nem pedig egy idétlen kamasz. És ennyi. Mihajlovics tényleg akkora májer, hogy ebből az állományból összerak egy golyóálló védekezést? Kéne hozzá az a de Jong, nem ez, az a Montolivo, nem ez. De honnan?

De akkor térjünk rá a Perugiára! Klasszik olasz kiscsapat, néha bundabotrányba keverednek, és visszasorolják őket, néha csődbe mennek, ekkor a megszokott visszasorolást átnevezéssel tetézik. Full átlagos, tényleg. 1979-ben majdnem bajnokok lettek, egyszer sem kaptak ki, csak már akkor is a döcikre voltak a legjobb szorzók (19 a 30-ból). Aztán ugye … Ellenben a 2000-es évek elején egész fasza kis A-ligás csapatuk volt, ott játszott Nakata Hidetoshi, a kis Kadhafi, meg az általam méltán gyűlölt An Jung-hwan is. (Így búcsúzzon Maldini a squadrától, a kurva-rohadt életbe!!!) Ha emlékeztek, a Perugia volt olyan keménytökű, hogy ki is rúgták a francba, ó, de még hogy!  Sőt, az Intertotó Kupa ászai egyszer még a magyar ligaválogatottat is megverték 2-0-ra. Emlékszem, semmi sem adta azt a meccset, csak a híradóban kiírták, hogy Perugia (ez rövid, de nagybetűs!) magyar ligaválogatott (milyen hosszú már, és még ráadásul full nemecsek is) 2-0. Igazából 1-0 volt, de a végén Pomper összehozott egy öngólt, egyem a szivét…

Azóta viszont nem sokat hallottunk róluk, jobban mondva egy büdös nagy semmit. Sorozatban második évüket tapossák a Serie B-ben. Kedves egészségükre. Nyilván ki kéne csapni őket, és akkor lehetne nyolcaddöntőzni valamikor télen. Persze nem lenne nagy érdem, nagyjából semmilyen következtetést nem lehet majd levonni a mérkőzésből, összeállítástól, mutatott játéktól, eredménytől függetlenül, annyira más lesz a szint eközött, meg aközött, ami majd a Sousáék ellen kelleni fog az első bajnokin. Ha meg nem jönne össze, hát istenem, akkor legalább elmondhatnánk, hogy katonáink még a falevelek lehullása előtt hazatértek a kupaharcokból. De ehhez a végkifejlethez nem ragaszkodunk, sőt. Hétfő este várunk mindenkit, addig is nagy FORZA MILAN!!!