Fujtós tarhonya

Száraz, mint a jó kunsági homok, nehéz, mint egy talicska érett trágya, kapar, mint a legcudarabb házipálinka, és úgy érzed magad tőle, mintha lenyeltél volna egy kiló meggymagot. Állítólag egyszer valaki ráfújta az orrát, hogy jobban csússzon, persze, aki mesélte nekem, az is csak úgy hallotta valahonnan, ti is úgy terjesszétek, hogy beiktattok vagy 5 köztes szereplőt. Tisztára mint Platón Lakomája. Szerencse is, hogy nem láttam, mert aligha tudtam volna felépülni belőle, és akkor most nem tudnék posztot írni nektek. Na nem mintha ne lett volna doszt elég a Hellas-szopás, én azt mondom, posztot kaptok, oszt jó napot, a meccset magát meg inkább ki is hagyom a sunyiba. Még hétközi olvasnivalót is kaptatok Pálka arany tollából, ugye, hogy micsoda cukker-mukkerek vagyunk? Hajtás, pajtás!

Na. Szedjük csak össze a dolgokat! Az úgy volt, hogy végre elkezdtek jönni az eredmények. Aztán egyszer csak valaki eltekert egy csapot, és a nyakunkba ömlött egy bojler szar. Egészen váratlanul, mondhatni. Vagy annyira talán mégsem. Ha emlékeztek, egy évvel ugyanezt eladta már Pippó is. Megvertük a Napolit, 10 emberrel pontot raboltunk a Romától, a többi meg – ugye – történelem. Mondom, lehetne itt edző Ancelotti, Lippi, Zamorano, Davids vagy akár egy víziló is, ha elférne a seggével a kispadon. Persze Szinyót kirúgni nem kell félnetek jó lesz. Nem tétel a faszi. De addig is vergődik még egy sort. Ez a mélyenszántó vitája Berlusconi doktorral legalább olyan komolyan átélhető, mint a népi-urbánus vita. Megható, hogy hirtelen újra kitört a jugóból a szakmai öntudata meg a büszkesége vagy mi a Heródes kérges fasza. Pedig olyan szépen becsicskult szeptemberben. És most tessék, megint emberkedik! Olyan lehet ez nála, mint a menses, csak az övének hosszabb a periódusa. Vagy csak ezzel akarják elterelni a figyelmet arról, hogy milyen cefetül teljesít a csapat?

De elővehetnék még Mr Bee-t is, aki már egy éve kamubefektető a klubnál. Szép kis karrier. Alighanem ő lesz a következő napirendi pont, ha kiesünk holnap. Vagy gyorsan grundol nekünk egy újabb kupát a Don, a patinás Nottingham Forresttel, mondjuk. Vagy a Rangersszel. New York vagy Glasgow? Mindegy. Meg a bírók is mind gecik mostanában! Pedig hogy szarrá vertünk volna mindenkit, ha nem akarnak mindenáron megveretni minket azok a görények! Huhuhuhúúú! De nem sikerült nekik, egyszer sem kaptunk ki! Persze, ha a mi javunkra tévednek azok a retardált szerencsétlenek, akkor nincsen feszkózás, csak hosszú táv, meg rossz szög és amúgy sem a mi dolgunk. Fújj, de gusztustalan! Kurvaélet.

Node, ne essünk át a ló másik oldalára. A Sampdoria még mindig borzalmas Montellával, ott nyomorognak a 16. helyen, már Donadoni Bolognája is előttük van. Nem adtátok Sorianót, ott rohadjatok meg! Ha emlékeztek, mentálisan bőven-bőven alattunk vannak, ami nekünk roppant kedvező. Üthetőek, még a mostani állapotunkban is. Szinyó papa kupameccs lévén egy kicsit megkeveri a moslékosdézsát, lesznek változások bőven. Visszatér a kapuba Abbiati, tök jó, de akkor se nézem meg a meccset. Mexes is visszatérő, hátha csapat egyet rabonával. A párja Romagnoli lesz. A két széle Abate és De Sciglio lesznek, semmi meglepetés. Kucka és de Jong a középpálya tengelyében, az köszi. Cerci lesz a jobb oldali középpályás, Bonaventura meg a bal. A két csatár Luiz Adriano és Bacca. Jó lesz a’.

Hallom, hogy vicces eredmények születtek a mi águnkon. És hogy akkor már a zsebünkben a döntő. Nem, nem, nincs. Nem is kell a sorsolással foglalkozni. Majd ha most továbbmegyünk, akkor majd megnézzük, hogy ki a következő ellenfél. És ennyi, nem szabad spekulálni. A lényeg, hogy most üssük meg ezt a csoffadt Doriát, a többi nem számít.

Forza Milan, Forza sztrímesek!!!