Agyunk még nincs a játékhoz // Milan-Bologna 0-1

miha_vs_bologna

Régen voltam ennyire bosszús egy Milan meccs után. Nem mondom, az elvárásaimat azért átprogramoztam többnyire az elmúlt szezonokat követően, de nem találok jobb szót a vízkereszti produktumra, mint a bosszantó. Elképesztően komoly dühöt tud kiváltani az emberből ez az egész, mert nem úgy tűnik, hogy bármennyit is haladtunk volna előre, de még ha így is lenne, minimum kettőt hátralépünk egy-egy ilyen megmozdulással. A Milan jelenleg fuldokol, és nagyon nincs, aki kihúzza.

Abban maximálisan igaza van Mihajlovicsnak, hogy volt több komoly lehetőségük, aminél csak saját magunkat hibáztathatjuk azért, hogy nem lőttük be. Bacca kétszer, Cerci is minimum ennyiszer rontott, viszont az a furcsa helyzet, hogy mégsem beszélhetünk dominanciáról: mértékadó perióduson keresztül nem tudtuk beszögezni a Bolognát a kapuja elé, legtöbbször pedig fogalmunk sem volt, hogy mégis mi vezethetne itt győzelemre – nem mondom, hogy pofonegyszerű, de ez a Bologna ugyan mégis milyen tervvel érkezhet a San Siróba? Ennek ellenére majdhogynem végig a Bologna irányított: még ha voltak is meleg pillanataik hátul, de egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy kétségbe lennének esve. Sőt, a leginkább úgy tűnt: nekik van tervük az egész kilencven percre, mi viszont maximum a megváltó eljövetelében bíztunk, de saját magunkban abszolút nem. A poszt elején a bosszantó szót használtam, pontosan azért, mert tényleg megvoltak a lehetőségeink, de hihetetlenül málék voltunk egész végig. Kétszer Mirante is naggyá lett téve, Cerci egy sima bepassz helyett inkább még megpróbálta kicselezni újra a kapust, és volt legalább három olyan kontránk, amikor a középen meginduló játékos adhatta volna mindkét szélre, mert teljesen üresen volt a társ, de nem tudtuk végigjátszani az akciót – úgy is fogalmazhatnék, nem futballoztunk a meccsen. Ez pedig nálam fejkérdés, mert mind a mellett, hogy karácsony óta erre készültek a csapatnál, ha csak egy kicsit is ott lettek volna a meccsen, nem pedig valahol egészen máshol, akkor ezeket a nem túl nehezen kivitelezhető szituációkat simán befejezik góllal. Ebben pedig nem lehet megkerülni Mihajlovics felelősségét: persze, nem ő lövi vagy nem lövi be a ziccereket, de az, hogy a Carpi-Hellas-Frosinone-Bologna négyes kerek öt pontot szerezzünk, azt nem lehet megmagyarázni. Tisztában lehetünk persze azzal is, hogy a szerb helyzete közel sem egyszerű, nagyon is megvannak a keretnek a maga korlátai, de ha ez ellen a csapat ellen jött volna a 12 pont, mint ahogy azzal talán titkon számoltunk is, az sem lett volna a világ újabb csodája. Ellenben az, hogy ezen csapatok közül mindössze a Frosinonét sikerült megverni egy igencsak hektikus meccsen, az nálam simán válóok Mihajlovics esetében. Nincs az az ok, amivel ezt ki lehetne magyarázni: a meccs után persze kihangsúlyozta Balotelli és Ménez hiányát, amiben nem tévedett, hisz piszokul hiányoznak mindketten, de ne férjen kétség ahhoz sem, hogy a felsorolt négyesben nagyítóval sem találunk olyan képességű csatárt, mint Bacca, vagy mondjuk olyan középpályást, mint Bonaventura.

honda_vs_bologna

Olyan tájt bőr van a nyakán

Nem nagyon lenne más a helyzet akkor sem, ha kihúztuk volna egy 0-0-al: ugyanúgy arról beszélhetnénk, hogy gyakorlatilag kitörölhetjük vele, hogy nem kaptunk gólt, de támadásban megint nullát sikerült hoznunk, így meg hát ugye ez az opció rögtön elvetődik. Szóval visszatérve oda, hogy nagyon minimális tudatos taktikai elemeket sikerült felfedeznünk a Bologna elleni meccsen, az igazán dühítő az, hogy ez a csörte még így is nagyon simán hozható lett volna, hogyha elöl csak egy megbízható emberünk is van, de úgy tűnik, a mostani Bacca nagyon nem az, a többiek meg pláne. A Milan kiált egy igazi vezérért, aki kirántaná az egész bagázst ebből a posványból, de ez úgy tűnik, hogy nem a jelenlegi keret termeltje lesz. Mihajlovics legnagyobb hibája, hogy bár valóban nem lehet ott a pályán két fontos támadónk, de januárig nem tudta megoldani ezt a kérdést, miközben azért egy Bacca, egy Luiz Adriano és egy Niang is a rendelkezésére áll – persze nyilvánvaló, hogy a középpályán is elférne a frissítés, de nem tudom elképzelni, hogy ebből az anyagból ne lehetne legalább azt kifőzni, hogy egy Bologna ellen hazai pályán tudjunk dominálni mondjuk negyed órán keresztül. Ezt nem tudom aláírni. Mihajlovics jelenleg abban bízik, amiben példaképp különbözhet egy középcsapattól egy Milan, azaz a klasszis egyéni villanás(ok)ban, csakhogy a Milan pont az a kategória, amelyik ennek piszokul híján van, és nem hiszem el, hogy ezt nem sikerült felmérnie augusztus óta. Egyértelmű, bárhogy forgatja a csapatot, valahol mindig lesz egy kis lauf, de nem hiszem, hogy Roberto Donadoni Bolognájában minden klappolt volna a meccs előtt vagy éppen alatt, gondolok itt mondjuk Maietta kényszerű cseréjére. Egész egyszerűen a vékony jégen táncoló Milan nem tudja, hogy most sprinteljen iszonyatosan gyorsan a tó széle felé, vagy kicentizve valahogy kibekkelje addig, amíg nem omlik össze alatta a jég – éppen ezért egy helyben topog, és a biztos elsüllyedést választja. Mihajlovicsnak olyan szinten nincs terve a támadójátékot illetően, ami pontosan ezt a lassú kínlódást okozza – ennek köszönhetően egészen nyugodtan lehet böngészni meccsek közben, mert simán eltelnek úgy 10-15 percek, hogy komolyabb lehetőséget kidolgoznánk. Arról már nem is beszélve, hogy mindezt simán hozzuk akkor is, ha hátrányban vagyunk.

Nyilván a kirúgásával önmagában nem oldódna meg semmi – feltéve, ha egy hasonló kategóriájú edzőt sikerülne leültetni a padra. Ha sikerülne valahogy mégis szerződtetni egy normális szélsőt, és nem a sajtóban világklasszis, a pályán viszont egy kiégett negyvenest idéző Hondát, valamint nem a zöld szemes ostorossal egy értelmi szinten lévő Cercitől kellene várni a megváltást, az már persze egy igencsak jelentős lépést jelentene a futballcsapathoz vezető úton, de Mihajlovics jelenlegi taktikai húzásai úgy tűnik, az egyik legnagyobb hátráltató tényezőnek számítanak. Ha ismerné a csapatát, akkor nem hagyatkozhatna ennyire Bacca, vagy a többi csatár jó/ kevésbé jó formájára, még ha valóban „rajtuk is ment el a meccs”, olyan csapat még nem született a földön, amelyet két-három ember munkája vezetett volna bárhova is. Pontosan tudnia kell, hogy a Milan egy közel sem kész szerkezet, amiből piszokul hiányoznak a minőségi középpályások, és ennek az áthidalására volt kereken fél éve. A bajnokság toronymagasan legrosszabb három csapata ellen ezt nem sikerült maradéktalanul orvosolni, egy alsó hangon kiesőjelölt csapat ellenében pedig teljesen megbukott a koncepciója.

Nem tudom, hogy mitől javulna a helyzet három nap múlva Rómában, ami persze annyiból valóban szerencsés, hogy ismét adjak egy kis igazat a szerbnek, hogy nem kell sokáig ezen rágódnunk, és itt az esély a javításra, de nem tudok egyetlen tényezőt sem mondani arra, hogy hosszabb távon mi vezetne minket sikerre a jelenlegi állapotban. Ha nyerünk is Rómában, ez a négy meccs a komplett szezonunkat kísérteni fogja. A szemmel látható vezérhiány pótlását megoldani januárban kvázi lehetetlen feladat, ebből pedig nagyon úgy néz ki, hogy nem Mihajlovics fogja kirántani a Milant, de nem is Montolivo: a cséká invitálta volna a többieket az ultrák elé bocsánatot kérni, amit Alex (a Gazzetta szerint pedig Bacca és Luiz Adriano is) csípőből elutasított. Jó lenne megmaradni legalább egy közösségnek, ez a pár hét pedig tényleg a szerb óriási vizsgája lesz: eddig csak hallhattunk róla, hogy micsoda remek ember, most pedig ideje lenne meg is mutatnia ezt, ha már egyszer a játékot képtelen volt összerakni januárig.