Majd legközelebb, Ildikó # Napoli 3-2 Milan

Hölgyek-Urak, nehéz erre 3 nap után is mit mondani. Utálom azokat a helyzeteket, amiket nem lehet egyértelműen ide vagy oda besorolni. Lehet, hogy valaki tud, de én sok okosságot nem tudok leszűrni ebből a meccsből, következtetéseket levonni meg főleg nem. Hacsak azt nem, hogy nem látom sarkaiból kifordulni a világot, összességében maradt, ami volt. Valamiből több lett, valamiből kevesebb, de a vége ugyanaz. Az viszont biztos, hogy munkával telt a nyár, ennyire összeszedett és éles csapatot rég küldött fel szezonnyitóra az aktuális Mister. (Az egy dolog, hogy szépen szét is esett.) Hajtás után következik egy-két kósza gondolatfoszlány. 

Azért sikerült rájuk hoznunk egy frászt

Csak magamat tudom ismételni, ez a feladat nem képezte részét a követelező tantervi követelményeknek. Nápolyban bravúrgyőzelmet lehet aratni, rúgni kell valahogy 1-2 gólt, és valahogy megölni a játékukat, az 1-2 tuti ziccerüket meg valahogy átvészelni. Ha látta valaki, hogyan nyertek ott tavaly a rabruhások, hát nem lehettek büszkék a játékra, a lényeg az eredmény volt. Nos, nekünk sikerült ideig-óráig megölni a játékukat, szereztünk két remekbe szabott gólt, bravúrosan vezettünk 2-0-ra, viszont nem sikerült a koncentráció és az erőnlét szükséges szintjét fenntartani – elfáradtunk – a második félidő derekára szétestünk, a vége innentől csak bukó lehetett. Biztatóan indult, már-már úgy tűnt, rájuk borítjuk az asztalt, ezt innen buktuk most el. Fájdalmas volt és csalódást keltő. Dühítő 2-0-ás vezetésről kikapni. Ez igaz, viszont nagyon nehezet próbáltunk meg, nem is talán nem is a legkönnyebb végén fogtuk meg a dolgot. Kombinatív, sokpasszos játékkal, letámadással akartunk nyerni Nápolyban. De ezt ők nem ma kezdték, és csak kiderült a végére, hogy nekik ez jobban megy. 

Suso nagyot ment

Az első félidő abszolút a mienk volt, sikerült megfojtanunk a hazaiak támadójátékát – egy-két széről induló, távoli lövéssel végződő betörésnél tovább nem jutottak – mi viszont megszereztük a vezetést egy pazar góllal. Biglia – ha otthagyják – képes tűpontos indításokat dobni, Borini visszafejese tanári volt, Jack meg szebb napjain egyszerűen ekkora király, piszkosul eltalálta azt a labdát. Gatta apait-anyait beleadott a felkészítésbe, a srácok mentek ezerrel,  nem hagyták élni a hazai támadókat, egyszerűen nem volt játékterük, Suso és Borini is rengeteget gürizett, visszasegített. A támadásépítések (helyesebben: labdakihozatalok) persze elég döcögősek voltak. Elég merész dolog pont Nápolyban bevállalni ezt a hátulról rövid passzokkal építkezős játékot, saját térfélről is nyomás alatt kellett volna kihozni a bogyót. Ha van olyan elképzelés, hogy ezt akarjuk játszani, én támogatom. A kisebb csapatok ellen amúgy is játék fog kelleni, nem csak a darálás, plusz jó lenne legalább egy fajta játékot üzembiztosan tudni, azt majd ráérünk variálni, ha az már megy.

0-2-nél csak pislogott

A második félidőt egészen parádésan sikerült kezdeni – én 47:10 és 48:29 között 27 passzt számoltam meg – az a bizonyos gól egy Calabria-Suso összjátékkal indult még a saját kapunk előtt, hogy aztán majd’ másfél percnyi mozi után ugyanők mattolják másodszorra is Ospinát. Ez azért szép volt, na. Megnézem, ki tol majd ilyet legközelebb a kukásoknál. Ha valaki vezet egy meccen kettő nullra, akkor valószínúleg azt gondolja, hogy sínen van az ügy, kivéve, ha Csank János. És volt valami játék, vagy legalábbis látszik, hogy mit akartunk. Rengeteg labda nélküli mozgással, sok passzal kicsiből építkezés, pazar egyéni megoldásokkal fűszerezve. Nem mondom, hogy folyamatosan ment volna a dolog, hogy ne akadozott volna, de legalább tudatos volt, és 2-0-ra mentünk belőle. De aztán megborultunk. Nemhogy egész meccsen, de 60 percen keresztül sem sikerült tartanunk ezt az intenzitást, mind fizikailag, mind szellemileg. Nemhiába szorongatta a tökeinket a Nápoly a saját térfelünkön, egyszer csak jött a hiba, sajnos egyből büntették is. 2-1-es vezetésnél is lehetett érezni, hogy meg vagyunk fogva, de még ahhoz képest is olcsón dobtuk oda az előnyünket. Aztán jött Mertens, mi meg teljesen szétestünk, hatalmas területek nyíltak az egyes csapatrészek között, emberek maradtak üresen, a győztes góljuk már egy fullos rövidzárlat után adódott. De hát mégicsak az elmúlt évek legjobb teljesítményét tettük le az asztalra ott délen, és igen, egy ilyen meccsel is el tud rajtolni ez a sokat szidott gárda, gyerekek, itt most komolyan vették magukat a fiúk.

Kevés lesz ez a csávó, az a baj

Jön az obligát “mi lett volna ha”. Nem tudom, mi lett volna, ha 2-0 után visszaállunk, és minden labdát előrebaszunk. Sok példát láttunk arra, hogy ez nem gyógyír. És nem is biztos, hogy megéri túlgondolni a dolgokat. Először “menjen” ez, lássuk, hol vannak a határok. Kiigazítani, finomhangolni csak akkor lehet, ha majd lesz mit. Korlátok persze vannak. Ha Biglia helyén lenne egy komolyan vehető mélységi irányítónk, aki nyomás alatt is képes pengés megoldásokra, sokkal mutatósabb lenne a kép, és nem kéne mindenkinek folyton a labda körül rohangálnia, hogy legyen passzopció. Giggio szombaton egyszerűen kevés volt. Sajnos az a része nem megy neki, amikor csak simán le kéne érni az alsóra. Musacchio sokszor volt életveszély, az első gól is az ő lelkén szárad, amikor csinnbe adta Bigliának. Caldarát is meg kéne nézni. Higuain viszont nekem kellemes meglepetés volt, úgyis érzékelhető volt a jelenléte, hogy zéró alkalommal sikerült helyzetbe hozni. Jó lenne, ha kitartana a kedve. Suso meg Jack kipihenten ekkora penge. Borini meg csak csupaszív, mint mindig. Calabriától olyan dolgokat látunk, mint Iggytől és DS-től soha. Bakayoko viszont egyelőre homály, nem tudom, ki tudná-e váltani az argot, de meglepne. Ha Strootman tényleg huszonikszért ment Francúzba, akkor lehet, hogy annyiért nekünk is megérte volna. És akkor péntek és a farkasodú, ahol nyertünk tavasszal. Könnyű az sem lesz, de fel tudunk cserébe pörögni azokra a meccsekre, ahol össze lehetne gyűjteni a pontokat. Jövünk vissza nemsoká’, csók, puszi, pá.

http://mscom1.matchat.online/embed/bAzveHwPlB?popup=yes&autoplay=1