Sínen lennénk? # Milan 2-1 Parma

Hölgyek-Urak, úgy tűnik, felettébb dübörög ez a vonat, úgy nyertünk már megint, hogy továbbra is kulcsemberek hiányoznak minden csapatrészből. És még csak nem is egy kiesőjelöltet intéztünk el, hanem egy veretes középcsapatot. Ennyire jók lennénk? Nehéz ezt megállapítani, talán most jön, jött vissza egy-két olyan meccs, amely a szezon elején elúszott. A helyzetek száma alapján teljesen megérdemelt volt ez a győzelem is, még azzal együtt is, hogy lett volna az a szcenárió, amikor a sonkások egyenlítenek a hosszabbításban. De nem tették, és mivel a Lazio volt olyan benga, hogy a sereghajtó szamarak ellen szórtak el 2 pontot, visszamásztunk a még csak virtuális 4. helyre. (A kuzinokon is hoztunk 2 pontot, és ha azt nézzük, hogy most a Juve jön nekik…) Hajtás után nagyon rövidre szabott értékelő.

Csak nekem tűnik úgy, hogy Ignác kevésbé irritáló a védelem tengelyében? Egyébként nem ritkaság, főleg Olaszországban, hogy idősödő belső védők behúzódnak középre – Ignác azonban nem azért került oda, mert annyira passzolt volna úgy előzetesen, hanem csak egyszerűen nem volt oda ember. Mondjuk ő szélső védő is úgy lett, hogy nem volt oda ember. Szóval lehet, hogy rá teljesen más törvények vonatkoznak. A nagy öreg Grizzlyvel egészen jól összeálltak, Alessio meg Musa maradhatnak is a padon, ha végre felépülnek. 

Győztes gól

 

Valahogy mindenki a jobbik arcát mutatja mostanában, Dollárra se emlékszem, mikor buktunk utoljára pontot a bénázása miatt, bent a tengelyben a Keszi-Fajsz-duó nagyon stabil, ketten kitesznek hármat. Utóbbiról ez azért nagy szó, októberben még a legtöbbünk emlékeim szerint küldte volna vissza Londonba gondolkodás nélkül. Közben pedig nemcsak hogy erős, hanem egész technikás is a gyerek. Kotró is csak beküzdötte azt az egy gólját, amit elvártunk tőle, ha már nem volt Hambi. Igazi gólerős, harcos erőcsatár lett a srácból, nagyon hamar felnőtt. Csalóka, mert elég rövid napokban számolva az év, viszont annál több meccsünk van még, melyekért hármasával mérik a pontokat. Jó lenne meglovagolni ezt a hullámot. A Toro ellen sem lesz könnyű, de be kéne húzni azt is.