Kutyafuttában íródik eme nemes poszt, mert ugyan láttam a szombati csodálatos teljesítményű találkozót sajnálatosan. Azóta viszont nem volt sok szabad percem és kedvem sem erre áldozni. Úgyhogy röviden végig vesszük, mi a lótúrós, ménköves isten nyila történt itt múlt héten.

Nem mutatkoztak jó előjelek a találkozóra, hiszen pénteken leesett az idei tél első hava, s rögtön megállt egy egész ország itt európa kellős közepén, már ekkor nagyban szitkozódtam. Utálom a telet… A Magyar Államvasutak FC stabilan hozta reggeltől estig a 4-5 órás késést, kellett volna, de eszembe sem jutott Thomast a gőzmozdonyt igénybe venni. Úgyhogy mikor elérkezett a várva várt pillanat kocsiba ugrottam és azzal tettem meg sötét mordor földjére a kellően nem kellemes mennyiségű mérföldek érzelmekkel és szentimentalizmussal teli garmadáját. Az utak szerencsére nem voltak addigra elesve, de Theo legnagyobb bombájának a sebességével közlekedő hófúvás nem engedett gyönyörködni a táj szépségében, mondhatni a kocsi orrát is alig lehetett látni.

Ilyen péntek után, mit lehetett várni a szombattól?

Hogy mi köze ennek a meccshez? Semmi. Hogy érdemes e meccsről beszélni? Nem. Hogy Fonseca a legnagyobb király? Igen Zorró? Igen. Okos? Nem kaptunk ki. Lehetett volna több benne? Minek. Lesz BL? Valakinek biztos. Fonseca4ever? Mindörökké.

Amúgy a hétvégének köszönhetően az első öt csapat 1 pontocskára van egymástól, szóval izgalmas lehet a bajnokság, ha nem magunkkal foglalkozunk. Minden másra meg ott a mastercard.

Holnap úgy is érkezik a rangadó előtti beharang, addig is jó felejtést kívánok mindenkinek.