Eljött az idő végre, indul az új szezon, és bizony címvédésre készülünk, ízlelgessük még ezt egy kicsit továbbra is. Rögtön egy kellemetlenebb ellenféllel kezdünk, ezek a zebrák még a tavalyi menetelés során is megszívattak minket a San Siroban, mumusnak nem nevezném őket, de szoktak gondot okozni. Még többnyire mindenki a nyarat éli, a mercato nyitva, ez a szokásos felvezető meccs lesz a dögmelegben, úgyhogy komoly sziporkázást nem érdemes várni. Győzelmet viszont igen, a tovább után a szezon első beharangozója, előtte pedig egy képen a tegnapi nap kiváló híre.
De még milyen, azt a sistergős kutyaúristenit!!! Annyi a hír, hogy csak kapkodjuk a fejünket!!! Több itt a fordulat, mint a bajnokságban!!! Nem szeretnék nagy életbölcsességeket megosztani, de vidéken sokkal inkább túlélhető ez a fenenagy hőhullám, mint egy nagyvárosban!!! Pedig azt mondják, hogy a Kiskunság már most is félsivatag, lehet, de szerencsére még nem betonozták le!!! Így hát maradt erő egy hevenyészett és szedett-vedett miabánat van poszt megírására, hajtás után!!!
Bajnokok, visszatértünk! A nagy ünneplés után itt a nagy ítélethirdetés ideje. Lesújtanak a súlyos kalapácsok! Már olyan rég nem írtam, hogy itt ülök fél bekezdésen mióta már! Előszedem akkor a mindig előhúzható helykitöltő varázs kifejezéseket: Hétszünyű Kapanyányi Monyók, Y-bárca, rejtett foglalkoztatás megdönthető vélelme. Hajtás után veressétek oda Ti is!!!
MEGCSINÁLTUK! Olaszország bajnokcsapata vagyunk, immáron 19. alkalommal. És ez bizony az egyik legszebb és legváratlanabb bajnoki címünk. Itt van ez a csapat az MVP Leaoval, megannyi tehetséggel, Tomorival, Maignannal, Tonalival, Bennacerrel stb, és persze a nagy öreggel, akinek valami elképesztő módon tudok örülni: Zlatan Ibrahimovic. De az igazán szép az, hogy bárkit említhetnék, mert basszameg mindeannyian odarakták. Katartikus élmény számomra, a tovább után most csak képek, mert errről nincs mit írni, csak ünnepelni a 19. scudettot. Lesz értékelés később a szezonról, lesznek legjobbak, ezúttal viszont csak ennyi: Campioni d’Italia!!
Pajtások, ez a bejegyzés egy bajnoki címet vezet fel. A mienket, nagyon remélem. Egy pont,egyetlen egy szaros egy szaros kis pontocska hiányzik, aztán Mészöly Kálmán bácsisan egymás nyakába ugorva “gyere a kurva anyád, a kurva anyád, a kúúúúúrvaaanyááááááááááád”. Az nem lehet, hogy ne legyen meg, olyan nincs, hogy ne jöjjön össze. Isztambulnál nem lehet nagyobbat bukni, azok nem mi leszünk, az nem ez a Milan. Nem, egy meccsen továbbra sem vagyunk csillagharcosok meg bolygóközi turbópatkányok, viszont a mi csapatunk a legerősebb. Isten ne adja, hogy románhoz kell nyúlj —de ha mégis, nos, a mienk a Madonninán tizit fog, másoké meg, hmmm, azt láttuk, hogy mit csinál. Azért mehet majd Sanyi meg Radu is a Fáraó mellé a fejlécbe, a “lepusztult” után meg odaírjuk, hogy “román”—bármit, ezen nem fog múlni. Jobban mondva, a srácokon nem fog múlni. Bárki is kerüljön oda, meg fogja oldani, valahogy. Ebbe mindenki beletette a magáét. A teljesség igénye nélkül: Kispál góljával vertük a Speziát, Kastély dupla assisztjével gyaktuk le a Veronát, Sándor egy baromira megsüvegelendő teljesítményre volt képes, amikor be kellett ugrania, és bizony Gabika is hozta magát a neki jutott kevés számú alkalmakkor. Nem szeretnék kiemelni senkit, annyira, de annyira megérdemelné ez a társaság, amit csak nagyon ritkán lehet érezni. Hajtás után ez most lehet, hogy egy picit hosszabb lesz.
Nos az a helyzet kedves olvasók, hogy fél kézzel már fogjuk a trófeát. És ugyan kicsit bizonytalanul nyúltunk felé tegnap, de végül ellentmondást nem tűrően ragadtuk meg az egyik legnagyobb mumusunk ellen, ezzel gyakorlatilag szimbolikusan keretbe is foglalva a Pioli érát és a visszatérésünket Olaszország élére. Újabb rangadót húztunk be, zsinórban az 5. bajnokinkat nyertük meg elképesztő nyomás és győzelmi kényszer alatt – egyszerűen megérdemli ez a csapat a bajnoki címet, ettől pedig most már csak egyetlen egy pont választ el minket az utolsó fordulóban.
Utolsó csatát vársz a csapattól. Vagy utolsóelőttit. De ez már nem csak rajtunk múlik.
Ami viszont igen, az a ma esti Atalanta elleni. Sok szempontból szimbolikus, hogy Gasperini ellen lehet meg a scudetto, több mint tíz év utan. Az a null-öt sorsfordító volt. Csak szerencsére egyáltalán nem olyan formán, ahogy az akkor kinézett.
Szóval ott tartunk, hogy ma este telt ház a San Siróban, mi pedig készülhetünk a varázslatra. Vagy legalábbis hajtásra, izgalomra, jó szórakozásra. Nem teljesen értem, miért várom ennyire pozitívan a mait, mert az Atalanta továbbra is nagyon atom, még ha az idei szezonjuk elég kipukkadós. Mindenesetre idén vagyunk annyira menők, hogy már ne feltétlen az ellenfél határozza meg, mennyire vagyunk esélyesek. Sokkal inkább az lett a helyzet, hogy megmutatjuk, mit tudunk, ez pedig rendszeresen több, mint amit az aktuális ellenfél rakott le.
Hátul már nagyon kialakult a Maignan, Calabria, Kalulu, Tomori, Theo. Két kérdés van a kezdőben, az egyik, hogy Bennacer tud-e kezdeni, vagy ismét Krunic lesz helyette. Ha már a Verona ellen nagyon odatette. A másik, hogy akkor Saelemaekers vagy Messias. Az előző meccs nála is annyira rendben volt, hogy ma este újrapróbálkozhat. Rajtuk kívül még Tonali, Kessie és Giroud. Csereként pedig Florenzi, Messias, Ibra és Rebic villanthat.
Egyszerre nagyon várós es nagyon kemény meccs ez. Forzázzuk ki!
Annyira király a csapat. Annyira jó volt nézni a meccset, Tonali annyira szülinaposkodott. Leao pedig csak Leaoskodott. Itt egy meccs, amit le kellett hozni, ha bajnokok akarunk lenni. A Verona viszont kemény. De jól játszunk, jönnek a helyzetek, hátrányban sem esünk szét, nyerünk.
Kezdjük Piolival, ha már Krunicot és Saelemaekerst is berakta a kezdőbe. Milyen jól tette! Mindketten hozzá tudtak tenni a támadásokhoz és a védekezéshez is, a szezon talán legjobb teljesítményét hozták. Akkor, amikor igazán kellett. Leao annyira brutál, hogy arra nehéz szavakat találni. Most már teljesen alap, hogy minden meccsen duplázzák. Mint ahogy az is, hogy így is bohócot csinál abból, aki szembejön. Mindkét gólpassza olyan könnyed es dinamikus volt, hogy ilyen simázást leginkább haverfocin látok. Tonali pedig a szülinapi duplával, méltán celebrálta magát.
Kegyetlen, hogy két meccsel a vége előtt itt tartunk. Vezetünk, magabiztosak vagyunk, hozzuk amit kell, csapatmorál a csúcson. Igen, ez az értelmező kéziszótár nyolcadik kiadásában a bajnokcsapat meghatározása. Az Atalanta ellen is nyilván nagyon szigorú lesz, Gasperini továbbra is nagyon érti. De annyira jól összeállt minden, hogy így is pozitívan várhatjuk a vasárnapot, hogy megtegyük a következő lépést, az utolsóelőttit.
Bajtársak, napra pontosan 11 éve az Olimpicóban kiharcolt 0-0-ával megnyertük a bajnokságot. Holnap este pedig tehetünk egy óriási lépést a következő scudettónkért. A feladat nem egyszerű, de nem is lesz nehezebb, mint az elmúlt hetekben. Nincs olyan ellenfél, akit fölényesen le tudnánk győzni, mindenkivel élet-halál harcot vívunk, és mindenkit le is nyomunk, valahogy. A jugoszláv kontingenssel mindig megszenvedünk, ősszel lendületből megcsaptuk őket, most tavasszal viszont eddig egy impotens 0-0-ra (Bologna) és egy szánalmas 0-0-ra futotta (Torino). A srácok azon vannak, hogy megtörjék a sormintát. Stef szerint koncentráltak és magabiztosak, nem pedig idegesek vagy túlcsordultak. Hajtás után forzázzuk ki ezt is!!!
Ezt isbehúztuk, valahogy, ami lassan a szezon jelszava lehetne. Valahogy nyerünk, valahogy ott vagyunk az első helyen, immáron 3 fordulóval a vége előtt. Érdemtelenségről most persze koránt sem volt szó, teljesen jogos eredmény született, rengeteg helyzetet rontottunk el, nagyon fájó döntetlen lett volna. Valamilyen szinten ez is egy mérföldkő, mert egy ilyen meccsen, ekkora teherrel is volt lélekjelenléte a csapatnak az utolsó percekig. 7 pont kell még, és biztosan célba érünk, a vasárnap délután alapján ez mindenképpen lehetséges.
