Győztünk! Nem kicsit, nagyon! Micsoda este volt, és micsoda mérkőzés! Új formáció, új csapat, új edző, és egyből minden a helyére került, főleg a zebrette. Na jó, ez csak részben igaz, még nem egészen került a helyére a zebrette. Most megpróbálkozom a lehetetlennel, visszafogottan értékelni ezt a tegnapi produkciót, talán sikerül.

Szóval nyertünk 4:0 az Udinese ellen, ráadásul idegenben. És igen, én szeretném azt hinni, hogy ez nem véletlen volt. Hanem végre tényleg egymásra talált az edző és a csapat. Ezen sokat segít az is, hogy nem kell három naponta meccseket játszani. Végre van idő kidolgozni a megfelelő taktikát, vagy éppen az edzéseken átadni a saját elképzeléseit Conceição mesternek. Meglátjuk a következő fordulókban, hogy alakul ez az egész. Jó lenne, ha maradna ez a 3-4-3 hadrend a következő Atalanta és az Inter elleni Coppa meccsen is. Mert az a két meccs lesz az igazi szintmérő, és elég hamar kiderülne, hogy valóban használható-e ez a formáció.

Na de mielőtt ez kiderülne, örömködjünk kicsit, ránk fér. Leaonak és Theonak pláne, így együtt nem tudom, mikor volt utoljára ennyire jó meccse. Persze, ha a két legjobb játékosodat behelyezed a nekik leginkább megfelelő pozíciókba, akkor abból bizony ez lesz. Kristensent már tényleg kezdtem sajnálni a végére, Runjaic végül megkegyelmezett neki, és lecserélte a 75. perc körül. Biztos, hogy ez a meccs után lesz egy-két álmatlan éjszakája.

Akire pedig még érdemes kitérni és kiemelni, az Pavlovic. Ebben a három védős rendszerben még inkább előjönnek az erősségei. Nem ismer elvesztett labdát vagy elvesztett párharcot. Emellett még rendszeresen fel is tudja cipelni a labdát, ha szükséges, vagy éppen teljesen váratlanul feltűnik az ellenfél tizenhatosánál is. Meg úgy nem mellesleg, ha már ott van, akkor befejel egy szögletet is néha-néha. Mint ahogy tette azt péntek este is. Ez a hármas így a baloldalon, ha egyben maradna egy minden bizonnyal kaotikus nyári mercato után, és maradna ez a három védős rendszer, még nagyon sok szép dolgot tudna nekünk mutatni. Viszont annyira bizonytalan jelenleg minden a klub körül, hogy erre túl nagy összegben nem mernék fogadni.

Érdemes még kicsit a csapat védekezésével is foglalkozni, és nem csak egy játékost kiemelni. Plusz egy emberrel hátul, labda nélkül azonnal visszaálltunk 5-4-1 formációra. Ez nagyon kevés helyet hagyott az ellenfélnek bármire is. A pálya közepe gyönyörűen le volt zárva, és emellett még az is hatalmas segítség volt, hogy Gabbia úgy rakta zsebre Luccat, mint a fogadóiroda előtti járdán talált 20 ezres köteget Tonali fénykorában. Így pedig nem volt más választása az Udinesének, mint hosszú indításokkal próbálkozni; ezeket viszont Maignan, Tomori vagy éppen Pavlovic nagyon szépen begyűjtögették, még mielőtt bármi is lehetett volna ezekből. Szóval úgy néz ki, még a csapat védekezését is sikerül rendbe rakni. Nagyon jó lenne, ha nem egymeccses csodáról lenne szó.

Itt pedig egy kis kitérő. Maignan elvileg rendben van, eszméleténél volt, amikor levitték a pályáról, és a kórházba szállítása alatt is végig. Szerencsére semmi komoly sérülés nem lett az ütközésből. Szombat reggel már haza is mehetett Milánóba, és elvileg kedden újra edzésbe állhat. Jimenez szintén rendben van, ugyan ő még a pályán maradt az ütközés után, de pár percre rá cserét kért. Viszont nála sincs semmi komoly gond, így az Atalanta ellen akár már mindketten ott lehetnek a pályán.

Mondja mai napig sokszor drága Nagymamám, amikor valaki akkora penetráns, bődületes, tankönyvbe illő faszságot csinál, amit nem lehet ép ésszel bírni. Ezt mondta rám is, amikor 8 évesen, avarégetés kellős közepén nagy ötletnek tartottam megragadni egy szénfekete ágat, hogy aztán egy másodfokú égési sérülés boldog tulajdonosává váljak. Ha nézne Milan meccset, ugyanezt mondaná Gerryre, Furlanira, Paraticire, pedig ő még itt sincs, Zlatanra, valószínűleg Konszira és egészen biztosan Musah-ra. Ez utóbbi jómadártól a szezon hátralévő részében kon(s)zisztensen megvonom a hülyenevet. Anyád is akkor hív a teljes neveden, amikor baromi rossz fát tettél a tűzre (vagy esetemben veszel ki onnan). Röviden végigszaladok a szombati világégésen.

Bár Milan szurkolóként idén (csak idén?) ezt igen nehéz elhinni, de néha lehet kellemesen is csalódni. Nem nagyot azért, pláne nem PiciPippo ellen, pláne nem az évnek ebben a szakaszában, pláne nem ilyen előjelek után, mint amiket mostanában labdarúgás címszó alatt magunkból kifosni képesek voltunk, és tudjuk, hogy ez amúgy is csak a Kopa, de na! Kérem szépen, az a helyzet, hogy az egyenlítésig nem csak, hogy egyenrangú ellenfelei voltunk ennek a mindig nagyon szimpatikus Internek, sokkal inkább helyenként, nyomokban inasba is raktuk őket. A termék egy mogyoró- és dióféléket futballra emlékeztető dolgokat feldolgozó üzemben készült. Hajtás után meglátjuk hogyan.

A patkóba! Ez már megint nem úgy sikerült, ahogy vártuk. Bár, ha jobban belegondolunk, egészen beleillik a sormintába a hátrányból fordítani akarás, illetve próbálkozás, nyögve nyelés, és morális győzelem. Sajnos azért mondjuk nem adnak pontot egyelőre, de gondolatban azért vezetjük, legalább a tavaszi tabellát. Még biztosan akad, aki elhiszi.