Mesterek, alább megpróbáltam utánamenni a zárófordulós összefoglalóban ismeretett hipotézisem ellenőrzésének – van-e bármi bizonyíték arra, hogy a tavaszi összeomlás fő oka a középpályások erőnléti, nettó fizikális teljesítményt mérő mutatóinak bezuhanása. Rövid leszek: nem találtam, de nem is fértem hozzá megfelelő adathoz. Azért valami így is kikerekedett belőle, megosztom, ha már csak arra elég, hogy keltsen 1-2 építő gondolatot, megérte. Hajtás után egy kis számmisztika.

A sors fura fintora avagy egyenesen igazságtétele, hogy az utolsó fordulóban az a Roma és Como került a BL-helyekre, amelyek végig szimpatikus vesztesnek tűntek, a nagy taktikus, a futballt csak csaló Milan és Juventus pedig mehet a 2. ligába vitézkedni. Szebb is így, amit mi tudtunk vagy a zebrák, azt kár lenne kitenni a kirakatba, bőven jó lesz nekünk a kapásból futottak még esztrádműsor. Hogy csúsztunk ki a négyből a legvégén? Le kellett volna győzni a San Siróban a bentmaradást már kiharcoló Cagliarit. Óriási gatyafos lett belőle. Én viszont köszönetet kell mondjak, mert a tegnap este világos helyzetet teremtett: a szar az tényleg büdös, Allegrivel ez a csapat tavasszal pedig vállalhatatlan volt. A vezetőség jó részétől elbúcsúzunk: Max, Tare, Furlani, Moncada. Ide kívánkozik még Ibrahimovic is, remélem, lapátra kerül ő is, mert rögeszmém, hogy amíg itt rontja a levegőt, addig felesleges igazán jó Milanra számítani. Hajtás után rövid összegzés.

Micsoda szezonzáró ígérkezik. Ha ez a hétvégi meccs kivételesen nem a szenvedésről fog szólni, akkor még jó szájízzel is fejezhetjük be a szezont, aminek a végén alapvetően többen lehetnének elégedettek, mint nem.

Ez a vasárnap déli meccs igazi ajándék volt a Szériá szerelmeseinek, és kedvenc vitézeink megmutatták, hogy mi fán terem a BL-DNS. Csalódást maximum annak a szerencsés tv, azaz stream nézőnek okozhattak a látottak, akik behunyt szemmel élvezték végig a tavaszi produkció léleksimogató, rothadó dögkútjának aljára tapadt fika felkapargatását. Mi, józan életű, hithű Milan szurkolók a portugál kirándulás alatt ráncossá gyűrött homlokunk alatt csak csendben mosolygunk. A topnégy volt mindig is a cél, Maxi pedig a végsőkig kitart a nézők szórakoztatása mellett. Így várjuk az utolsó fordulót.

Feltámadt a blogmotor, a gépek tengere.

Egy korhadt körtefához támasztom Jimmy leeresztett biciklijét.

Ránéztem a kezdőre, és felviláglott az idevágó 0-0.

Amikor még bizonyos nézőpont szerint a bajnoki címért mentünk, de igazából nem.

Bármilyen csoffadt győzelmecske már csak az ánuszmentegetésre elégséges.

Bármilyen csoffadt győzelmecske életbevágó, mert ez dönti el, hogy a lilára fagyott hegyi hulla Allegriball projekt-e, vagy elviszi magával a sárlavina.

Szurkolni kell.

Miki-Zsuzsa,BabyG,Kutty-Atis,Pofon,Dzsás,Rabló,BartosCs-Fülig,Kankó

FORZA MILAN

Ti urak, ti urak, hát senkisem
Ciccent értem rokiszelárt?
Ti urak, ti urak, ti kummantoló ebek
Ne éljen a Béelindulás?

Zsorzsó Furláni kérdése a magyar szurkerek felé Kaszinós Antal (szül.: Antonio Cassano) világhírű poéta tollából

Mesterek – nem ragoznám túl a nyilvánvalót.

Zanzásítva: úgy mentünk ki a gyepre, mintha ez már egy júliusi edzőmeccs lenne. A szimpatikus zöldek mint kés a vajban cikáztak át a védelmünkön. Berardi nagy veterán, Allegri konzervatív hagyománytisztelő. Utána legalább volt egy-két momentumunk, igen. Tomori elintézte a lényegi kérdéseket azzal a furfangos utánanyúlással. Majdnem bejött. Ezután már csak meddő és kilátástalan fosfaragás. Továbbra is előzzük a Juventust, valamint 5 egységgel a Comót is – ennyit nem lenne szabad leadni 3 meccsen. Főleg, hogy le is adhatjuk az egymás ellenik miatt – Atalanta, Genoa, Cagliari – tőlük kéne összesen az a 4.

Hajtás után még több matek.

Kifingtunk a végére, no. Bár ez azért aligha érhet váratlanul bárkit is. A szezon eleje volt a felülteljesítés, most meg beköszön a cudar valóság. Pragmatikus, mert Allegri tényleg azt a célfutballt játszatja, amiért idehozták és amit az első pillanattól kezdve mantrázott. Szankció, mert egy atomvillanás nem okoz akkora károkat az ember retinájának, mint ez a haramball.

Régen a Milan futballozott, a Juventus nyert, az Inter pedig egyiket sem. Mostanra ez némiképp megváltozott – a Milan és a Juventus egyiket sem, az Inter pedig mindkettőt, csak megjelenik az apró betűs kikötés, hogy nehogy norvég legyen az ellenfél. Láttunk már sok nézhetetlen közeli örökrangadót, és ez is jó eséllyel egy lesz a sok közül. Ha minden igaz, az utolsó 4 csörte közül 3 gól nélkül végződött, én amondó vagyok, most sem számítok nagy csillaghullásra. Anno a Fradi-MTK-kat eladta Lipcsei Péter és Illés Béla, ezeket a posztmodern olasz csúcsderbyket viszont még mindig rejtély, mi viszi a hátán, ha egyáltalán. Max mester világosan kijelölte a célokat, hét pont kell öt meccsen. Céltudatos profik vagyunk, ezért nem kezdünk el felelőtlenül lövöldözni a dobogós helyekre. Ennek megfelelően, és mert a rabruhásoknak is elmegy a döntetlen, minden előjel a minimális kockázatvállalás felé mutat. Hajtás után röviden felvezetjük ezt a kiváló mérkőzést.