Mesterek – ennél tényleg soha rosszabbat. Mindenfajta izgalom nélkül, szinte végig dominálva agyoncsaptuk a Leccét.

Az ellenfél rémgyenge volt, EDF bástyához nem méltó módon halvány lila gőzünk nem lehetett, mit akarnak játszani.

A félidei 72-28-as labdabirtoklás ritkán látott fölényt mutatott. És még az a 28 is csak galibát okozott nekik, ugyanis az első gólunkat épp egy hevenyészett vendégakciószerűség kinyírásából szereztük, Pavlovic mértanian pontos indítását Pulisic nem zsebkendőnyi, hanem nanorészecskényi területen vette át, majd juttatta a hálóba. És bár volt rajta egy bekk, elég szorosan, mégis lemaradtak a történetről. Hajtás után most kivételesen a meccs visszanézés lesz a jobb választás.

A San Siro ezen a hétvégén ünnepli a századik születésnapját – száz év azért szép kor, még egy betonteknő esetében is. Az ember ilyenkor már nem kér sokat. Legyen körülötte a család, egy torta, valaki kapcsolja le időben a villanyt, és lehetőleg ne jöjjön át a Benfica szerda este belehányni a virágágyásba. Márpedig nagyjából ez történt. De ma este szépíthetünk.

Micsoda szezonkezdet! Még nem rúgtunk ki portugál edzőt és nem sérült meg Pulisic sem! Jön a kedvenc kupasorozatunk, amit legendásan szoktunk lehozni, lássunk is hozzá!

No de most képzeljük el, ahogy Richard Gere szerepében Nagy Feró tetszeleg. Eszem-faszom megáll. Ahogy attól is, hogy a mi Rinonk ül a Sason Rómában. Nem csak azért, mert a mi kölykünk kutyája, hanem mert (minden tiszteletem mellett és ellenére) ő lett a talján Horváth Feri a csizmán folyó edzőkeringőben. Aztán képzeljük el, ahogy Amorim és legénysége a földbe dongoli a kékeket 3 pontért. És kummontoljatok becsülettel!

Pajtások, be kell valljam, egy komisz percet nem láttam az idei szezonból, ami még hagyján is lenne, de arra sem volt érkezésem, hogy bármit is visszapörgessek belőle. Kibúvó mindig van, de ez pont olyan, mint amikor az asszony felemlegeti, hogy amikor fel akartál szedni, akkor bezzeg mindig visszaírtál azonnal, most meg mindig van valami. Így van ez, na de azt mondom erre, hogy innen szép feljönni. Ha most még vannak olyan játékosaink, akár a kezdőben is, akiket fel sem ismerek, akkor ez még változhat, pozitív irányban is akár. Az első két forduló után 100%-os mérleg mindkét oldalon, erre lehetne mondani, hogy mekkora derby, mennyi mindent eldönthet ez a szezonban, de a mű felizgulásokat hagyjuk meg a mesterséges értelemnek, olyan mélyre még nem süllyedtem, hogy a posztjaimat vele írassam, de lehet jelezni, ha vannak eltérő vélemények. A tavalyi dupla 0-0, amiben benne volt az az arcmentéseses, kockázatkerülős, megnemtámadási szerződéses, ánuszbevédős futtballgyilkosság, ami megágyazott mindkét csapat Konfetti ligás szereplésének, most sem valószínűtlen végeredmény, de hadd ne tippeljem be újra. Ha lett volna egy egész kis boogie, és mindkétszer nyer a hazai csapat, akkor a Como most nincs a BL-ben. Ettől szép a fodball, és ettől is lesz még szebb, mert miért is kellene bármi másra számítanunk? Hajtás után egy kis lelkesítő harcbaküldés.

Folytatom bb lelkesítő beharangját, azaz igen, most minden Milan szurkoló azt hiszi a bab is hús. Higgyük azt mi is, ennyi már jár nekünk.

Annyira váratlanul ért a szezon, hogy a hét közepén még nem is tudtam, hogy indunk is. Kb annyira is hiányzott. De azért megnéztem és, ha már megnéztem ki is fejtem.

Pajtások, indul itt ez az új szezon, és most először érzem azt, hogy pangás van, ez úgy istenigazából senkinek sem hiányzik, ütemesen ritkul a levegő a blog körül. Hihetetlen, de ez a 17. szezon, amit „itt” megírunk, ki az a tinilány, aki azt képzeli, hogy konstans 6 ezres fordulaton lehet pörgetni az öreg gépet? Itt jegyzem meg, már 2014 óta lebzselünk itt a Taccson, ideiglenesen, mint a szovjet csapatok anno. Akkoriban valóban az volt a terv, hogy majd lesz egy nagy megoldás. De, mint a Wolfschanzében, és elnézést a rossz hasonlatért, itt is besültek a nagy tervek, a földhözragadt megoldások meg valahogy működnek. Mit lehetne még mondani – felfoghatatlan, hogy klubtörténeti legdrágább igazolások korát éljük, és azt sem tudom, hogy kiket vettünk meg. Én még abban a korban nőttem fel, ahol az egész profi klubfutball egyik alapvető történése volt, hogy mit csinál a Milan, és a többiek ehhez kényszerültek igazodni. Most meg – mintha még mindig egy párnázott lovaskocsit políroznánk, miközben a világ elrobogott mellettünk a belsőégésű motorokkal – hányan mentek ki a San Siróba a soktízmilliós igazolások bemutatására? Jól emlékszem, hogy anno Sevcsenko bemutatása anno nagyobbat szólt? Hajtás után kedvet csinálunk a Torino elleni szezonkezdethez.

Continue reading →