Végre újra ráléptünk a győzelmi ösvényre vasárnap délután. Azért is volt nagyon fontos ez a három pont, mert két vereség után érkeztünk ide, az udine-i zakó pedig egyáltalán nem nézett ki jól, sőt inkább tragikusnak mondanám. Ez a három pont viszont azt jelenti, hogy megint másodikak vagyunk a világ legerősebb bajnokságában. A hátralévő öt fordulóból pedig már csak 8 pont kell, hogy meglegyen a mester által meghatározott 74 pontos plafon és a garantált Bajnokok Ligája-hely.

A meccsről sok mindent nem tudok elmondani, mivel az óriási iram miatt egyszerűen nem tudtam semmiféle jegyzetet készíteni. Hihetetlen és parádés támadójátékot láthattunk mindkét féltől, elképesztő egyéni megmozdulásokkal és hatalmas cselekkel. Azt viszont valaki tényleg elmondhatná, hogy Gabbia gólja miért is volt szabálytalan? Ami viszont még ennél is fontosabb, az az, hogy Rabiot megint remekül ért fel a kapu elé, és bevágta, amit be kellett. Sokakkal ellentétben én örültem neki, amikor nyáron megérkezett, viszont azt még én sem gondoltam, hogy tényleg ennyire jó lesz, mint ebben a szezonban. Remélem, még marad egy ideig, és a formája is kitart, illetve nem kezdi az öltözőt bomlasztani, ahogy az előző klubjaiban tette.

Legalább Rabiotnak megy ez a gólszerzés, ha már az úgynevezett csatáraink ebben nem is annyira pengék. Például Pulisic borzasztóan néz ki a szezon második felében: 2026-ban még nincs gólja, úgy, hogy a csapat egyik kulcsembere lenne. Nem tudom, mi lehet nála a valódi probléma, de jó lenne megoldani, mert az ennyire durva visszaesés, mint amit ő produkál, nem magyarázható pusztán azzal, hogy a posztján kívül játszik. Ez a helyzet jelenleg a csatáraink körében.

A helyzet nem jó, de nem is tragikus. Van még öt forduló: ebből a soron következő, Juventus elleni, majd később az Atalanta elleni meccs lehet necces, a többit azért illene lehozni, ha máshogyan nem, majd Pavlović vagy Rabiot góljaival. Vasárnap este Juventus elleni derbi jön; egy esetleges győzelemmel szinte bebiztosítanánk magunknak a Bajnokok Ligája-helyek egyikét. Remélem, ehhez mérten játszunk egy óriási nulla nullás döntetlent. Elnézést a csapongásért, de ez most így sikerült. Még mindig ennek a frenetikus győzelemnek a hatása alatt vagyok.

Tudom, bűn ilyet leírni, én mégis megteszem. Engem semennyire sem érintett meg ez a hétfő esti vereség a Vezúv lábánál. Számítani lehetett rá. Meg amúgy is, a 2. vagy a 3. hely pontosan ugyanazzal a díjazással kecsegtet: Bajnokok Ligája-főtáblával – sem több, sem kevesebb, nincs különbség a kettő között. Persze azt látni kell, hogy nem kis előrelépés történt a csapat körül a tavalyi szezonhoz képest. Ne feledjük, hogy mindössze egy éve ilyenkor még azon ment a matek, hogy akkor most a 9. vagy esetleg a 8. hely lesz meg a szezon végére. Ilyen ütemű fejlődés mellett könnyen lehet, hogy jövő ilyenkor már a bajnoki címért folytatott harcról kell írni; ez esetben valószínűleg én is nagyobb motivációval fogok rendelkezni. Viszont jelenleg megint ott tartunk, hogy érdekesebb, mi fog történni majd a nyári mercato alatt, mintsem a hátralévő 7 fordulóban.

Ami a meccset illeti, nem volt óriási az iram egyik oldalról sem, pont ahogyan azt várni lehetett egy Conte- vagy Allegri-csapattól. A Napoli visszakapta a sérült játékosok jelentős részét, már csak Di Lorenzo és Rahmani volt maródi azok közül, akik tényleg számítanak arrafelé. A legnagyobb bánatunkra fel tudták pakolni a középpályára a gálakezdőt; ebben a csapatrészben remek kis párharcok alakultak ki Modrić–Fofana–Rabiot, illetve a Lobotka–Anguissa–De Bruyne hármas között. És azt kell mondani, hogy nem a mieink jöttek ki ebből jobban, ugyanez elmondható a Spinazzola–Saelemaekers párharccal kapcsolatban is. Mivel mindkét játékosnak nagyon komoly szerepe van a saját csapata játékának meghatározásában, talán ez lehetett a legfájóbb pont.

Ami pedig a csatárkérdést illeti, azt látni kell, és talán végre Allegri is belátja, hogy a Leão–Pulisic kettős együttes játszatása nem működik: sem pressingben, sem pedig labdatartásban. A Füllkrug–Nkunku páros egyszerűen jobb ebben. Működhetne nagyon jól egyszerre a pályán a Leão–Pulisic kettős is, viszont ahhoz formációváltás kellene, erre Max jól láthatóan nem hajlandó. Ami egyrészről érthető, mivel a védőink képességeit tekintve nem lehet őket hatékonyan játszatni négyvédős rendszerben. És ha Maxra van bízva a választás, hogy akkor most hatékonyabb védekezés vagy több gól legyen, nála mindig az első opció lesz a nyerő.

Szóval van hátra még hét forduló. Ha bárki aggódna amiatt, hogy meglesz-e a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik, negyedik, esetleg második hely, ne tegye, mert kérdés nélkül meglesz. Ha esetleg valaki formációváltásban reménykedik, és egy kicsit látványosabb játékban, az se tegye, mert ezen a téren sem lesz változás. Egyedül amiben szerintem érdemes picit reménykedni, az az, hogy nyáron megpróbálják kicsit felturbózni a keretet, és jövőre talán már nem csak a Bajnokok Ligája-helyek elérése lesz a cél. Viszont ehhez azért komoly igazolásokra lenne szükség. Meglátjuk, hogyan gondolkodnak erről a klubvezetésben.