Urak, a vébé izgalmai egy kissé elvonták a figyelmünket törzshelyünkről. Pedig a mocsár forr, még júliusban is, az érett uborka szezonjában is. Meleg van, a fülledt levegőben émelyítően terjeng a rothadás szaga. Olyan zsombékok süllyednek le a mélybe, amelyeken még állni terveztünk. Lépnünk kellene, de inkább csak tántorgunk, összemegyünk egész kicsire, lábunk alatt gusztustalanul kövér siklók tekeregnek. Mocskosak vagyunk és büdösek, de mégsem kerültünk még vízszintbe. De az éj mindig gyötrelmes, álmunkat izgága szúnyogok csalódott hegedülése zavarja, jó hogy nem ugrott a pofánkba az a kurva béka. Hát, valahogy így, gyerekek. A tuti most sem fog kiderülni, de azért megpróbálunk egy elvárható minimumot összekalapálni.

Continue reading →