A napokban vált hivatalossá, amire gyakorlatilag a nyár eleje óta várunk: elment a mi Bubink, az újraszületett Pelé sokadik kiadása hazatér. Négy szezon után vett búcsút a szambakirály, aki hazatér, immáron másodjára. Robinho olyan volt a Milanban, akiről mindenkinek volt véleménye, és húsz évvel ez előtt lehet, hogy óriási nagy király lett volna még évekig, de az nem történhetett meg, hogy ne érje utol az önmaga által okozott végzet: haza kell kullogni, bár ezt nem biztos, hogy nagyon bánja hősünk.

Robi 2010 augusztusának utolsó pillanatában esett be: cirka 18 millát rakott le érte Galliani a véghajrában a Citynek, a Ronaldinho-Pato-Ibrahimovics sor pedig Binhóval kiegészülve ígért néhány gólt, még ha közülük volt is, aki sérüléssel bajlódott, Ibra és Binho pedig a hajrában estek be. Az akkori keretből egyébként alig maradtak hírvivőnek, mindössze Abbiati, Bonera és Abate van velünk most is, ami azért négy év alatt nem kicsi fluktuáció. (Jó, meg Didac Vilá is itt van,de talán nagyobb meglepetés lenne az ő itt léte jövőre, mint ha most beesne Pirlo.) A számok elég beszédesek Robinho első szezonjáról: 15 gól minden sorozatot tekintve, 6 gólpassz, bajnoki cím a Milannal: egyszóval megint új erőre kapott. Mert hasonlóképp startolt a Madridban is, de a Cityben is 10 fölött lőtt az első évében. A brazil mentalitásban rejlő állandó veszélyen kívül nem tűnt úgy, hogy csúnya vége lenne ennek a sztorinak: bár evett a keret rendesen az eurómilliókkal teli szendvicsekből, Robinho magabiztosan lövöldözgette be a ziccereit (!), és rendkívül lezseren futballozott. Ebből viszont abszolút jól jöttünk ki, az a stílus, amivel ő kezelte a labdát, passzolt, kiválóan egészítette ki Ibrahimovics játékát például. Hogy aztán éppen a svéd távozása nyírta ki végleg? Meglehet, de én inkább ott látom, hogy ezt követően nem nagyon volt posztja. Az irányító eltűnt a Serie A-ból, a szélen pedig többet kellene sprintelni ahhoz, amennyihez Robinho volt szokva. Hogy ez az ő hibája? Valószínű, viszont talán megtalálhattuk volna számára az alkalmas feladatkört, már csak azért is,mert nem kevés lóvé állt benne, és szinte borítékolható volt, hogy nem lesz könnyű tőle megválni. Nem azért, mert annyira szeretne itt Milánóban, hanem az általa támasztott igények relatíve kevés európai klub által elfogadhatóak, pláne, hogy Anglia és Spanyolország kvázi kihúzva a lehetséges listáról.

Tartom, hogy Robinhóból lehetett volna még futballista a Milanban. Csak ehhez vissza kellett volna pörgetnünk 10 évet a futballban. Egy játékos 30 évesen nem fog megváltozni, pláne nem egy brazil, aki egész életében inkább a bőrversenyeket nyerte meg, mintsem a 100 méteres síkfutást. Mondjuk ehhez kellett volna mögé egy izmosabb középpálya, középen el tudott volna még passzolgatni egy ideig – csak lehet, hogy a motivációval is gondok akadtak. Robinho így járt Madridban és a Citynél is: kiváló kezdés után jött a lufi, és ezt már nem tudta sem a klub, sem önmaga kezelni. A Milan pedig inkább az eladásával próbálkozott, hiszen pechjére egy olyan időbeli keresztmetszet alakult ki, amikor az évi 4 millió eurós fizetés inkább teher volt, mint jutalom, másrészt pedig nem mellé jöttek emberek, hanem inkább ad hoc jelleggel jöttek a melósok, akik lassan feledtették a bokapasszokat a klubnál, és egész egyszerű volt kiszúrni Robinho háttérbe szorulását. A kis brazil elszántsága csökkent, viszont a kevesebb lehetőség (első szezonjában igaz, megúszta a sérüléseket is, de akkor több, mint 2300 percet töltött a pályán, míg két évre rá már csak alig több, mint ezret, igaz, ebben volt egy kevés sérülés is, de a tavalyi szezonban is 1230 perc jutott neki, úgy, hogy február óra alig kapart össze 200 percet) miatt minden megmozdulása felértékelődött, és naná, hogy a kihagyhatatlannak tűnő mégis kihagyottak maradnak meg az emberben hosszú időre, pláne, ha ezeket sorozatban látjuk. Izzadás gátló felesleges használata, kevés pontot érő megmozdulás, cserébe mesés fizetésért – nem éppen az a felállás, ami hosszú jövőt sejtet.

Ezt a gólörömét sose felejtem – videón ITT

Ugyanakkor kicsit el lett hibázva Robinho kategorizálása: az első pillanattól kezdve rá lett húzva, hogy ő a blokkoló, a legnagyobb rossz, az ős gonosz, aki miatt lemaradunk mindenkiről. Bár valamelyest helyeselhető az a politika, hogy nem vállaljuk be a túlzott anyagi kockázatot, kínosan ügyelve a jövőre, de ez talán kicsit túl lett publikálva. Azzal, hogy Robinho el sem utazott Amerikába, éppen eléggé egyértelmű volt, hogy ő nem innen fog visszavonulni, ez a „Robinho miatt nem jön senki” hangoztatása pedig inkább csak a szurkolók hergelésére volt jó. A kiszivárgottak alapján neheztelhettünk is Robira, voltak itt egész korrekt ajánlatok a múltban, azonban rendre visszadobta mindet – viszont rákenni a mercato „tétlenségét” nem éppen a legelegánsabb. Harminc éves, gyakorlatilag pályafutása utolsó döntését kell meghoznia, nyilván eddig sem minimálbérért futballozott, de keletre mostanság nem biztos, hogy okos döntés igazolni, nyugatról meg túl sok érdeklődő nem volt a hazaiakon kívül. A brazilok meg nyilván nem adják meg azt a lóvét, amit Európában kereshet (bár manapság már kezd egy kicsit szűkülni az olló), és mivel volt egy Vb, meg egy amerikai felkészülés is még augusztus előtt jóformán, érthető volt, hogy kicsit kivárt Robinho.

Vagányok, szevasztok!

Talán több volt ebben a sztoriban, mint ami végül lett belőle: az utolsó két szezonja gyakorlatilag csak villanásokról szólt, és emlékezünk, volt valamikor egy szintén brazil ajánlat Robiért, amit végül a klub dobott vissza, mondván kevés a lóvé. Mostanra meg ugye jól megszedtük belőle magunkat, vagyis várj… Én bírtam a kis vigyorgó fejét, viszont ebben a csapatban régóta nem voltak pajtásai, csak jóformán Kaká, akivel nem kis dolgokat hozott össze a Barca ellen legutóbb. Ő nem az a gyári munkás, aki lenyomja a napi nyolc óráját becsületesen, majd az esti sört kortyolgatva elégedetten alszik el a TV előtt – Robinho sokkal inkább olyan alkat, aki keresi a kiskapukat, majd utána jól a másik képébe röhög, ha sikerül átvinnie a terveit. Ha megy neki, akkor nagyon sokat nyerhetsz vele, viszont ő nem fog sokat alkalmazkodni – szóval a legnagyobb feladat, hogy találd meg a számára legjobb közeget, különben csak szenvedni fog. Mi egy ideje csak kerestük a legjobb opciót számára, kívánjuk, hogy Brazíliában éljen boldogan, és köszi mindent, Binho!