Már mint úgy, hogy eddig a negatív a negatívval baromi jól elpasszol, és mást nem is vonz magához: nyilván naivitás lett volna az, hogy gólfesztivált rendezünk, de most kellene megint összerántani az öltözőt. Viszont nem nagyon látjuk, ezt ki teszi meg.

Papíron persze arról szólt az egész, hogy a nullpontos csapat ellen összeszedhetjük magunkat, de mivel öt nap telt el az edzőváltás óta, igencsak árulkodó lett volna, ha lehengerlő játékkal sikerül nyerni – még ha pontosan tudjuk is, hogy ki az ellenfél. Nekik nem volt mit veszíteniük, nálunk meg abszolút nincs rend a fejekben, és hát a taktika sem éppen úgy működik, ahogy egy BL-re ácsingázó csapat játékának ki kell néznie így december elején, teljesen függetlenül attól, hogy mi és mikor történt a nyáron. Az elején még gyorsan leszögezném, nyilván nem a legjobban vezette a spori, de itt nem lett volna szabad pontot veszíteni – főképp úgy, hogy milyen szánalmas első gólt sikerült összehozni, a második pedig ugye abból született, hogy olyan szögletet rúghattunk, amikor nem is nekünk járt volna a labda. Ezek után persze még tény, hogy Romagnoli pirosa nem volt az, de aláhúzom még egyszer, nagy tévút, ha erre fognánk az egészet. Nyilván kellett volna az a plusz egy ember hátul, de ilyen faultot nem lehet csinálni a pálya azon részén, ebben a szituációban.

Nem tudom kihagyni, hogy megint egy pontrúgásból kaptunk gólt, lassan már tényleg mindent megcsináltunk, amit a bölcs mester mond, csak azt nem kezdtük el, hogy koncentráltak legyünk hátul egy ilyen helyzetben. E mellett van egy másik betegségünk, ami kezd egyre jobban elharapódzni: eddig is jellemző volt, hogy rendesen cidrizni kellett az egygólos vezetéseknél a hajrában, de tényleg nehezen tudom elhinni, hogy ennyire ne legyen önbizalma az egész csapatnak. Már pedig valószínűleg tényleg ez van, mert semmi rafkó nincs a játékunkban. Nem mondom, hogy szép, de minimum célravezető, ha levisszük kicsit a sarokba, ilyesmi. Viszont nagyjából mindenkin látszott, hogy teljesen bepánikolva vagdalta ki a labdákat a tizenhatoson belülről. Túl egyszerű, és nem kicsit banális lenne Gattuso mentalitására fogni, főképp, hogy ez szinte egész évben jellemzett bennüket – ezt kellene valahogy kiölni a fejekből, mert ahhoz láthatóan kevesek vagyunk, hogy eldöntsük a meccseket 60-70 perc alatt. Teljes mértékben magabiztos győzelmünk a teljes naptári évben összesen három volt: áprilisban a Palermo ellen (4-0), a mostani szezon első körében a Crotone vendégeként (0-3), és a Chievo otthonában (1-4), e mellett ugyan voltak még egygólosnál nagyobb győzelmeink, de pl a Sassuolo ellen sem az a lehengerlő Milan volt a pályán. Amivel alapvetően abból a szempontból nincs is baj, hogy irreális lenne folyamatosan azt a játékot elvárni ettől a csapattól, de hogy a nagyjából alapjátéknak mondott valamivel ennyire ne tudjunk fölénybe kerülni, az egészen elképesztő.

Reálisan nézve, a Benevento teljesen megérdemelt egy pontot, olyan ziccerünk, mint amit Parigini kihagyott, nekünk csak abból adódott, amikor Kalinicnek odaajándékozták a labdát. Az aligha meglepő, hogy Gattusónak lesz melója ezzel a kerettel, de elsősorban a fejeket kell kitisztítani, amíg egy olyan rutinos játékos is, mint Abate, ilyen hibákat csinál hátul, addig csak a következő lépésként beszélhetünk arról, hogy hogy állunk fel, és miért játszik, vagy nem játszik azon a poszton valaki. Idénre még van egy Bologna-Atalanta-Verona-Fiorentina négyes a csütörtöki, Rijeka elleni EL-zárás mellett, de tekintve, hogy január hatodikán már rendezik a következő fordulót, pokolian nehéz lesz ezt szezon közben felépíteni. Nincs kispad, nincs öltöző és nincs kapitány sem – ha Gattuso ebből tényleg fel tud húzni egy versenyképes csapatot, akkor a következő korszak zsenijét sikerült a kispadra ültetnünk.