Tudom, bűn ilyet leírni, én mégis megteszem. Engem semennyire sem érintett meg ez a hétfő esti vereség a Vezúv lábánál. Számítani lehetett rá. Meg amúgy is, a 2. vagy a 3. hely pontosan ugyanazzal a díjazással kecsegtet: Bajnokok Ligája-főtáblával – sem több, sem kevesebb, nincs különbség a kettő között. Persze azt látni kell, hogy nem kis előrelépés történt a csapat körül a tavalyi szezonhoz képest. Ne feledjük, hogy mindössze egy éve ilyenkor még azon ment a matek, hogy akkor most a 9. vagy esetleg a 8. hely lesz meg a szezon végére. Ilyen ütemű fejlődés mellett könnyen lehet, hogy jövő ilyenkor már a bajnoki címért folytatott harcról kell írni; ez esetben valószínűleg én is nagyobb motivációval fogok rendelkezni. Viszont jelenleg megint ott tartunk, hogy érdekesebb, mi fog történni majd a nyári mercato alatt, mintsem a hátralévő 7 fordulóban.

Ami a meccset illeti, nem volt óriási az iram egyik oldalról sem, pont ahogyan azt várni lehetett egy Conte- vagy Allegri-csapattól. A Napoli visszakapta a sérült játékosok jelentős részét, már csak Di Lorenzo és Rahmani volt maródi azok közül, akik tényleg számítanak arrafelé. A legnagyobb bánatunkra fel tudták pakolni a középpályára a gálakezdőt; ebben a csapatrészben remek kis párharcok alakultak ki Modrić–Fofana–Rabiot, illetve a Lobotka–Anguissa–De Bruyne hármas között. És azt kell mondani, hogy nem a mieink jöttek ki ebből jobban, ugyanez elmondható a Spinazzola–Saelemaekers párharccal kapcsolatban is. Mivel mindkét játékosnak nagyon komoly szerepe van a saját csapata játékának meghatározásában, talán ez lehetett a legfájóbb pont.
Ami pedig a csatárkérdést illeti, azt látni kell, és talán végre Allegri is belátja, hogy a Leão–Pulisic kettős együttes játszatása nem működik: sem pressingben, sem pedig labdatartásban. A Füllkrug–Nkunku páros egyszerűen jobb ebben. Működhetne nagyon jól egyszerre a pályán a Leão–Pulisic kettős is, viszont ahhoz formációváltás kellene, erre Max jól láthatóan nem hajlandó. Ami egyrészről érthető, mivel a védőink képességeit tekintve nem lehet őket hatékonyan játszatni négyvédős rendszerben. És ha Maxra van bízva a választás, hogy akkor most hatékonyabb védekezés vagy több gól legyen, nála mindig az első opció lesz a nyerő.

Szóval van hátra még hét forduló. Ha bárki aggódna amiatt, hogy meglesz-e a Bajnokok Ligája-indulást jelentő harmadik, negyedik, esetleg második hely, ne tegye, mert kérdés nélkül meglesz. Ha esetleg valaki formációváltásban reménykedik, és egy kicsit látványosabb játékban, az se tegye, mert ezen a téren sem lesz változás. Egyedül amiben szerintem érdemes picit reménykedni, az az, hogy nyáron megpróbálják kicsit felturbózni a keretet, és jövőre talán már nem csak a Bajnokok Ligája-helyek elérése lesz a cél. Viszont ehhez azért komoly igazolásokra lenne szükség. Meglátjuk, hogyan gondolkodnak erről a klubvezetésben.