fekete összes bejegyzése

Inter 0 – Milan 1 | Terminátor 3: A kékek sz*patása

Kedves Egybegyűltek! Hazudhatnánk magunknak és mindenki másnak is, hogy ezen a meccsen mi játszottuk a futball nevű játékot, de nem így volt. Ámbár az ellen sem volt istenigazából lehengerlő. Mondhatnánk azt is, hogy nem érdemeltük meg a győzelmet, de a kuzinok akkor még annyira sem. Regélhetnénk arról, hogy felborult a pálya, olyan nyomás alatt tartottak bennünket, de igazából ez sem lenne igaz, mert csalóka volt ez a tegnapi kis fockázás. Az eredményt nem kell magyarázni, mégis megtesszük a hajtás után.

Hakan Calhanoglu magába roskad a kispadon, 1452, olaj-vászon
Continue reading

Parma – Milan 2-2: „El lett Milanozva”

Legyünk őszinték, ez cefetszar volt. Hogy annak köszönhető-e, hogy akkora mellénnyel sajnáltam le a beharangozóban a Parmat, mint amekkorával a fiaink kergették a pettyest a legveszélyesebb eredmény beállta után, azt nem tudom, de gyanítom, hogy nem, ezzel maximum magamat hoztam újfent kellemetlen helyzetbe. A döntetlen persze nem a világvége, ismételtük ezt már unásig, de így, ebben a formában, ez érzetre egy vereséggel ért fel, nem véletlen, hogy flagstaff is meghozta a csajt a végére a buliba.

Continue reading

Nr. 11 Parma – Milan – A tejesség igénye nélkül

Pajtások az van, hogy ezen kívül a Geszti Péter által is szégyellnivaló szóviccen kívül semmi más frappáns nem jut eszembe az eheti szombat esti lázról, pedig továbbra is a tabella előkelő felében ücsörgünk. Hova tovább, a beharangon kívül bevállaltam az öfi megírását is, úgyhogy a végén keretes szerkezetbe foglalhatom ezt a futballcsemegének nem ígérkező rangadót, Angéla néni pedig örülhet a szakközépből, hogy még emlékszem egyáltalán erre a fogalomra.

A Pixabay azt mondta, hogy Lizenzfrei, remélem nem jön ránk a Másolómacska megint
Continue reading

°4 – Rubenese – Milan

Még csak a negyedik fordulónál járunk (17-nek tűnt, legalább, mondanák az Allegri-ball fújolói) és máris egy klasszikus 6 pontos meccs következik egy közvetlen riválissal, mindez a világ legerősebb bajnokságában. Mit kívánhat még Milánó szebbik felének rajongótábora? Kevesebb elszenvedett xG-t már aligha, úgyhogy hajtás után mégis kitalálunk valamit.

Continue reading

Milan – Inter 1:1 – Nem ez volt megbeszélve!

Bár Milan szurkolóként idén (csak idén?) ezt igen nehéz elhinni, de néha lehet kellemesen is csalódni. Nem nagyot azért, pláne nem PiciPippo ellen, pláne nem az évnek ebben a szakaszában, pláne nem ilyen előjelek után, mint amiket mostanában labdarúgás címszó alatt magunkból kifosni képesek voltunk, és tudjuk, hogy ez amúgy is csak a Kopa, de na! Kérem szépen, az a helyzet, hogy az egyenlítésig nem csak, hogy egyenrangú ellenfelei voltunk ennek a mindig nagyon szimpatikus Internek, sokkal inkább helyenként, nyomokban inasba is raktuk őket. A termék egy mogyoró- és dióféléket futballra emlékeztető dolgokat feldolgozó üzemben készült. Hajtás után meglátjuk hogyan.

Continue reading

Bologna – Milan: Félelem és Reszketés Emilia-Romagnaban

Csütörtökön (!) Bolognába látogatunk, hétközi (!), pótlólagos (!) meccsre, ráadásul beugró vendégszerzőként írom ezt a beharangot, és ha ehhez még hozzávesszük szeretett csapatunk jelenlegi, vagy lassan már inkább mindenkori inkonzisztenciáját, azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy bár ezen körülmények külön-külön is felérnének egy Karda Beáta által erőltetett, nem konszenzuson alapuló és nem kölcsönös nemiszerv-fogdosással, de így együtt meg aztán pláne valami igazán Michelin-csillagos ínyencségre számíthatunk. Hajtás után egy borzasztó képes szóvicc és egy remélhetőleg élvezhető beharang következik. <<ATTENZIONE>> aFeketeBonera úr kiváló posztját olvashatjátok.

Continue reading