Megy(n)Ez! // Parma – Milan 4-5

bonaventuraGólörömPipponak olyan sikerült, ami 2006 óta egyetlen edzőnek sem a Milan kispadján, az első két fordulót hat ponttal zárja. Ráadásul a sorsolást se lehet a legkedvezőbbnek nevezni, mert sem a Lazio, sem a Parma nem tartozik azon olasz csapatok közé akiket általában simán verünk. Tavaly e két csapat ellen a lehetséges 12 pontból csináltunk kettőt, amiből a Parma ellen zérót. Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, a csapat jó úton halad Inzaghival, van még amin javítani, de a hibák mellett sok-sok olyan dolgot látni a csapaton, amit jó pár éve nem, és ez ha nem is teljesen Pippo munkájának eredménye, de kurva sok szerepe van benne. 
Fogalmunk sincs mit taníthatott, mondhatott a stáb Hondának és Abatenak, de mindketten olyan ritmusba kezdték a szezont, amilyenbe még talán soha nem játszottak, vagy legalább is nagyon rég.  A japán divatdiktátor mindkét idei meccsünkön betalált, emellett kiosztott egy gólpasszt a debütáló Bonaventuranak. Ráadásul egy olyan szerepkörből sikerült ezt elérje, amit most tanul, hiszen a CSKA-ban és a japán válogatottban is rendre középen szerepel(t).
Abate beadásairól eddig mindenkinek volt véleménye, ráadásul mindenkinek csak rossz. Az előző szezonokból nekem egy tőle származó gólpassz rémlik, az is lövésnek indult, de lecsúszott, és ezért tudta Pato befejelni. Azóta csak a stadionból kilőtt labdákkal vétette magát észre támadásban a jó öreg Iggy. Viszont Pippo érkezése óta már két olyan gólpassznál tart, amit ha nem láttunk volna, nem hinnénk.

abate_parma

Bonaventura két hét alatt remekül illeszkedett be a csapatba, tudtuk, hogy remek játékos, és ezt bizonyította is a tegnap. Annak ellenére, hogy szélső volt, rengeteget segített De Sciglionak és Muntarinak a Parma jobb szelének semlegesítésében. Emellett Ő jegyezte a meccs első gólját is, ami már a lefordulás pillanatától zseniális volt. Jack hamar belopta magát a Milan szurkolók szívébe. A második játékrészre kicsit eltűnt, részben az emberhátrány miatt, és mert Pippo egy sorral hátrébb rendelte, a háromfős középpályát négyessé formálva.

Menezre egyszerűen nincsenek szavaink, szinte egyedül alázta porrá az egész Parma védelmet. Kiharcolt egy tizenegyest – ami inkább volt szabadrúgás a tizenhatoson kívülről, mint tizi, de Massa nem így látta – amit be is vágott. A Honda fejesét megelőző Abate indítás is tőle származott, ami kb. egy milliméter pontos kiugratás volt. Nem mellesleg pedig még rúgott egy olyan pimasz, de zseniális gólt, amilyent talán csak a legnagyobbak képesek. Nem véletlen úgy érzem, hogy a whoscored egy kövér 10-el, a Tardini közönsége pedig standing ovationnel értékelte a francia irányító tegnap esti szereplését.


Ami viszont tanulsággal kell szolgáljon a továbbiakban, hogy a védekezésünkkel még rengeteg munkája lesz Pipponak. Kezdheti azzal, hogy az eltiltása lejárta után többet Bonera többet kezdőként nem nevezi, csereként is csak akkor ha már minden kötél szakad. Szélen még úgy ahogy elboldogul Daniele, de középen katasztrofális. Alex, ha egészséges, egyértelmű kezdő, és formától függően lehet választani egyet a Rami, Zapata párosból is, akik minden dicséretet megérdemelnek a tegnap esti beugrásuk után. Bemelegítés nélkül kellett beszálljanak egy olyan meccs ritmusába, ahol óriási nyomás volt a középhátvédeken, és nem túlozunk, ha azt állítjuk, hogy remekül teljesítették a feladatot.
A középpályás védekezés is munkára, és újragondolásra szorul, mert hiába, hogy Muntari és Poli is rengeteget futottak, rendre üres területek maradtak mögöttük, vagy sokszor nem sikerült kilépjenek ha egyik másik parmai lövésre készült. Például egy ilyen mulasztásból kaptuk a második gólt. Reméljük, hogy Van Ginkel beilleszkedésével, és idővel helyreáll ez a csapatrész is, mert arra nem szabad alapozni, hogy majd mindig többet rúgunk, mint kapunk.

dejong_parmapitbull

Punti:

Lopez 5: az utolsó gólt leszámítva egyikről sem tehetett, a védelme többször is cserben hagyta, reméljük nincs komoly baja, szükség lesz rá a Juventus ellen.
Abate 7: csak így tovább Ignác!
Alex 6: a 33-as kötelez. Gyógyulást!
Bonera 3: kaptunk róla két gólt, plusz a piros.
De Sciglio 6: a válogatott Mattiat várjuk.
Poli 5,5: fut, dolgozik, mindent belead, de ennyi.
De Jong 7: üt, ver, harap, gólt szerez. Vezér.
Muntari 6: Poli 2, csak jobban passzol.
Honda 6,5: még csak most kezdett belejönni.
Bonaventura 6,5: klasszisgól.
Menez 10: nála nagyobb gólt senki nem fog rúgni az idén.