Innovatív túra // Cagliari-Milan

 

Szerdán este a Cagliarihoz megyünk. Azt követően,hogy elszúrtuk a Fior meccset, roppant mód kéne a hármas, feltéve, hogy tényleg azért küzdünk. A szárdoknál az mindig is őszinte futballt játszó Zeman került hatalomra, így valószínűleg sokan egyből rávágják a párosítás kapcsán, hogy pakolhatjuk a házat a 2,5 overre, és valószínűleg nem is állnak messze az igazságtól. Pippo őszinte lesz, vagy edző?

Pippo a leginkább azt hangsúlyozta a Fiorentina után, hogy nem szabad kritizálni a csapatot, mert mindössze két hónapja dolgoznak együtt, fejlődésben vannak. Leginkább Pippo fejlődése az, ami kérdést jelent szerdára. A Zemanlandia ellen játszani sosem egyszerű, mert nincs langyos meccs egy, az öreg Zdenek ellen játszott meccsen. Vagy piszkosul elvered őket, vagy úgy ég az arcod az ideg jeléül szolgáló vörösségtől, hogy majd szét durran. Otthon kikaptak az Atalantától és Torinótól is (két nem éppen idegenbeli specialistáról beszélünk) viszont szana szét szedték az Intert és az Empolit is – meglepő módon idegenben. Azt láttuk eddig is, hogy a támadás viszonylag megy nekünk, és a Cagliari ellen lehetne is ezzel hasítani, de nem biztos, hogy az a legjobb megoldás, ha ráeresztjük magunkat rögvest. Azért, mert közben a védelmünk bár valóban a legjobb volt a Fiorentina ellen (még ha voltak hibák is), ahogy azt Pippo állítja, de ha valakik, akkor a szárdok nem fognak leállni 1-0-nál, kettőről visszajönni meg nem kis teljesítmény lenne – másrészt meg az ikszel sem lennénk túlságosan kisegítve. Roppant nehéz lesz belőni a balanszot szerdára, hogy mennyire rohanjunk, ugyanakkor figyelnünk is kell hátul, az eddigi legkomolyabb idegenbeli túra jön szerény véleményem szerint, és nem csak e miatt a kép miatt.

Akkor mehet, spori? Legalább nem kell hátranézni

Ugyanakkor ha a mellett döntünk, hogy haljunk meg szépen legalább, akkor ott a másik tényező: mennyire fogja bírni a de Jong-Muntari-Poli hármas mindezt. Bár a Mister állítása szerint van Ginkel és Saponara is pakkra felépült, előbbi éppen két térdszalag szakadás után kvázi az első suhantásra dőlt oldalra, Saponara pedig eddig vajmi keveset mutatott, és mellé ezer éve nem is játszott – nem a legoptimálisabb jelek. Viszont Poli bár feljavult, de több tüdeje nem lett, így ha rohanunk, akkor a 60. percre maximum illene majd lezárni ezt a sztorit, mert onnantól nem nagyon lesz olyan emberünk, aki hatékonyan be tud szállni a megfáradt középre. (Feltéve, ha Bonaventurát nem a középpályára számoljuk.) Az összeállítással kapcsolatban a legtöbbet a centerrel kapcsolatban találgatnak az olaszok: Menez mintha kicsit megszusszant volna, így Torrest írják a zsurnaliszták középre, ami vállalható döntés is lenne, csakhogy. Csakhogy kiszivárgott egy olyan, hogy Don Silvio leugrott félidőben az öltözőbe vasárnap, és az öreg Fernandót kérte a pályára Pippótól, ennek tükrében pedig a döntés megint más megvilágításba kerül. Bár tegyük hozzá, ha azt vesszük alapul, hogy Iggy továbbra is így lődözi be a labdákat szélről, és Fáraó is elkezdi bepaszírozni a túloldalról a bogyókat, akkor meglehet, hogy hasznosabb egy „bójább” emberrel kezdeni, mint Menezzel, aki még mindig firkálhat viszonylag frissen a 70. perctől. Pippo egyébként ha valamit megtanult már, akkor nyilatkozni: „Betettem Pazzinit a Cesena és az Empoli ellen is, valamint még ha csak kevés időre, de a Juve ellen is. Amikor választanod kell, valaki mindig bűnhődik. Remélem, számára is megfelelő hely jut majd.” – mindezt Pazziniről.

Ezt a nézést még Seedorftól tanulhatta – „Megdugom a nődet ma este”

A védelemmel kapcsolatban sincs könnyebb dolga: a Zapata-Alex kettős is elég megbízhatóan dolgozott hétvégén, és a középső kettőst nem igazán szerencsés cserélgetni, mint egy hétköznapi lány a bugyiját. Viszont a kapus is megint egy fura helyzet, Diego Lopez sem a padra jött, tényleg nincs irigylésre méltó helyzetben most a Mister. Mindenesetre kíváncsian várhatjuk, hogy mit hoz ki belőle, nagy humbug szövegek, de nem feltétlen az eredmény lesz a lényeg, hanem az, hogy tudjuk irányítani a meccset. Azzal nyugodtan lehet számolni, hogy a Zemanlandiát nem adják fel szerdára sem, legalábbis ha évtizedek óta üzemel, valószínűleg nem a Milan ellen, október végén fog változtatni a vén szivaros.

Tipp: 1-3

Várható kezdő: Abbiati – Abate, Alex, Zapata, De Sciglio – Poli, De Jong, Muntari – Honda, Torres, El Sharaawy.