Giornata 15°: Milan – Napoli // Rangadó!?

Nevében rangadóra készül ma este a San Siro, de mindannyian tudjuk, hogy már ez a meccs se parázslik annyira, mint a ’80as évek végén amikor nem a 6-ik hely hanem a scudetto volt a tét. Azt is tudjuk, hogy hogyha jövőre tényleg vissza akarunk térni a Bajnokok Ligájába az ilyenek meccseinket meg kell nyerjük. Ha nem nyerünk, és várhatóan az utolsó ebben a naptári évben rendezett fordulóban is kikapunk, Rómában, akkor akár 8 pont hátrányunk is lehet az áhított harmadik helyhez képest. Lassan el kell dönteni, hogy élcsapat vagy középcsapat akarunk lenni, ha utóbbi, akkor az EL se gáz. 

Csak az idei szezonban,  számtalanszor álltunk így meccshez, hogy ha akarjuk a BL-t akkor bizony nyerni kell, így volt a Fiorentina, az Inter, a Sampdoria ellen is, és egyiket se nyertük meg, igaz, egyiket se vesztettük el. A sors fura fintora, hogy ezek után is bőven van esélyünk odaérni a harmadik helyre, pláne, hogy még a bajnokság felénél sem vagyunk. Megszerezhető pont van elég még, csak épp a játékunk nem azt mutatja, hogy a BL-be készülünk. Amit a Genoa ellen nyújtottunk, azt a Hellas vagy Torino simán hozza, sőt, pedig ők aztán attól is boldogak ha nem esnek ki és szívhatják a Serie A dohos, elhasznált levegőjét.

A védelmünk sérült alapemberei közül egyik sem épült fel, tehát Alex, Abate és De Sciglio továbbra sem bevethető, Pippo szerint legközelebb 2015-ben lépnek pályára, nem akarják erőltetni a játékukat. A védelem Lopez előtt pont úgy fog mutatni, mint a legutóbbi két meccsen, azaz jobbhátvéd Bonera, balhátvéd a cseppet sem meggyőző Armero, középen a francia haverok, Rami és Mexés.

A középpálya biztos láncszemei Montolivo és De Jong, hozzuk társul majd várhatóan Poli, aki úgy néz ki megnyerte a versenyt a Van Ginkelt 3 hónapra partvonalra küldő Muntarival szemben. Pippo tehát ismét variál, ismét változtat, most úgy néz ki 4-3-3 lesz a kezdőalakzat, gondolom azért is, mert a Napoli 4-2-3-1-je ellen így jobban le lehet fedni az üres területeket, és hogy a széleken rohangáló Mertens, Callejon páros ne kapjon annyi használható labdát.

A támadósorban egyedül Menéz szereplése biztos, aki reméljük, hogy feledtetni fogja a genovai produkcióját, és ezúttal legalább ziccerben nem hibázik. Az egyik társa várhatóan a remek formában futballozó Bonaventura lesz, aki igazi jollyjokerként a támadósorban és a középpályán is használható. A harmadik helyre El Shaarawy és Honda pályázik, előbbi a favorit.


Mexés style

Utoljára több, mint három éve sikerült legyőznünk őket, olyan játékosokkal a pályán, mint Nesta, Thiago Silva vagy Ibrahimovic. Most sem verhetetlenek csak valahogy úgy kellene játszani, mint az Udinese ellen, hátul stabilan összezárni, Higuainnak levegőt se hagyni. A  szezon elején szárnyaló támadószekciónk teljesítménye is hagy jócskán kívánni valót maga után, de a korántsem magabiztos Napoli védelem ellen hátha újra sikerül szárnyra kapni és egy-két gólt rámolni Rafael kapujába.

Keretünk: Abbiati, Agazzi, Diego Lopez, Albertazzi, Armero, Bonera, Mexes, Rami, Zaccardo, Zapata, Essien, De Jong, Montolivo, Muntari, Poli, Saponara, Bonaventura, El Shaarawy, Honda, Menez, Pazzini, Torres.

Várható kezdőcsapatok:
Milan: 
Lopez, Bonera, Rami, Mexés, Armero, Montolivo, De Jong, Poli, Bonaventura, Menez, El Shaarawy.

Napoli: Rafael, Mesto, Albiol, Koulibaly, Ghoulam, Gargano, Jorginho, Callejon, Hamsik, Mertens, Higuain.

Tipp: 2-2