Már csak 5 meccs van ebből a minősíthetetlen szezonból, így nagyjából 10 óra teljesen értelmetlen időtöltés vár ránk egészen a következő, szeptemberi szezonkezdetig. Viszont ha már a boldogságot ilyen meglepő helyen keressük, jöjjön pár érv amellett, hogy miért is válhat maradandó élménnyé a vasárnapi parádé, persze csak és kizárólag Pippo szellemes húzásai, Fester mosolygós ábrázata és Cerci intelligens tekintete után. Minden valószínűség szerint, ha nem is a nagyon közeli jövőben, de pár éven belül újra lesz értelmes csapat, szellemes játék, akkor pedig a mostani szezon (meg az előző, meg a következő) csak egy rossz álomnak fog tűnni. Valami olyasmi, mint, amit az ezredforduló tájékán éltünk át, csak még hárommal kilátástalanabb. Mindenesetre van-e trúbb módja a nosztalgiázásnak, mint feleleveníteni az időket, amikor Helveg jobbvédőként segítette a támadásokat, Roque Junior kiváló ütemű belőpőkkel akadályozta meg az ellent és Guglielminpietro trükkös szólókkal babonázta meg rajongóit?