Egy derbinél persze nem sok minden számít a végeredményen kívül, de most számunkra talán tényleg nem az eredményjelző tábla lehet a legfontosabb a vasárnap esti után. Mihajlovics tényleg tudott kezdeni valamit a csapattal, ennek a meccsnek pedig nem szabad a mélybe taszítania senkit – ugyanúgy, ahogy fordítva sem kellett volna az egekbe emelnie.

A legfontosabb: visszatért Montolivo, méghozzá az a Montolivo, aki kétséget sem hagyott azt illetően, hogy helye van a kezdőben. Nem tudjuk, milyen volt az elmúlt hetekben, hogy mozgott Milanellóban, de ha ehhez közeli állapotban volt, akkor bizony nagyon érdekesek Mihajlovics azon meglátásai, mi szerint de Jong jobbat tud nyújtani ebben a pozícióban. Fura kérdés a hollandé, mert kizárólag a teljesítményét nézzük, akkor nyilvánvalóan helye lenne a kezdőben – azonban arra való tekintettel, hogy mit tud hozzátenni a játékhoz, és azt pláne milyen sebességgel teszi, már jóval nehezebb az a válasz, hogy akkor most neki kellene-e a védelem előtt játszania. Montolivo a tökéletes registát adta elő a Derbyn, labdát szerzett (ötöt), szerelt, passzolt – valami ilyesmi típusú játékos hiányzott nagyon a Milan játékából – élt is mellette rendesen Kucka és Bonaventura, akinek a mezőnygóljaival egyébként simán nyertünk volna, csak ugye Handanovic kapuja jóval lentebb van, mint a 10 yardos vonal után, de hát ez van.

Montolivo mozgása

A taglalt regista kérdés mellett egyébként simán meg lehet dicsérni Szinyót: a két hét láthatóan nem a herevakarással telt, még úgy is, hogy Bacca azért átutazta a fél világot példaképpen, de úgy jöttünk ki a Derbyre, ahogy kellett, határozottan és elképzelésekkel teli. Mindössze Luiz Adriano dekoncentrált (?) játéka miatt nem lett 2-0 harminc perc után, simán jobbak voltunk az ellennél, de ilyen ziccerölő brazilunk ugye volt már egy, szóval kissé retro volt az a vonal. A Romagnoli-Zapata kettős is jól működött, simán levettük a kékeket, Jovetics hiába próbálkozott a nagyapa-unoka által minimum lájkolt ölbeülős módival, nem túlzottan jött be, és csupán Icardi ajándékba kapott lehetősége volt a végén, ami után komolyan aggódhattunk. Egyszerűen működött mindaz, amit elterveztünk: legfőképp az volt az üdítő látvány, hogy egyáltalán volt tervünk, valóban élezték a fogukat a középpályások, és a két csatár is többnyire érezte egymást. Hogy maradjunk Mihajlovicsnál: az viszont kissé orcán csapott, amikor Cercivel próbáltunk meg valamit a végén, még ha valahol értem is a szándékot, hogy na majd a szélen, de a csávó ellen napokkal ez előtt a sajtó előtt kelt ki, másrészt pedig még a tavalyi fénykorában sem tudott olyan túl sok használhatót hozni, szóval helyette nyugodtan jöhetett volna mondjuk Suso. Honda továbbra sem találja a helyét, mi meg a helyére valót – pedig ebben egy valóban oda illő és sebességben is megfelelő ember most sok-sok pontot érne, és itt emlékeznék meg egy Riccardo Saponara nevű úriemberről.

Ha nem is könnyű, de én nem mennék a Dunának mindattól, hogy három kör után két vereségünk van: ha marad az a Montolivo, akit az Inter ellen láttunk, akkor mindez működni is fog a továbbiakban is, nélküle viszont jöhet majd a nyögés meg a nyelés – legalábbis ebben a játékrendszerben, tulajdonképpen mindegy, hogy kiket és milyen formában pakolunk mellé. Ezeket a meccseket ezáltal nem fogjuk így elbukni: Bacca most nem került helyzetbe, de kiosztott három nagyon komoly passzt, és azért egy dél-amerikai vb selejtezőből jött, az pedig nem létezik, hogy akinél egy BL-szezonban csak CR meg Messi lő több gólt, az ne végezzen 10 lőtt fölött, ha ilyen a játék mögötte. Persze ettől még nem kell a pezsgőket sem raklap-számra rendelni Mihajlovics eddigi Milanjától, de ez a Milan jóval karakteresebb volt, mint az előző két év bármelyike. Mondhatnánk azt is, hogy a rendelkezésre álló fűszerekből  majdhogynem a legjobb pörköltet hozta ki a szerb: arról mondjuk nem tehetünk, hogy utána kaptunk egy kifejezetten rossz bort.

Gazzetta kíméletlen ítéletei: