Let the game begin // Cagliari – Milan

Bárhogy is nézzük, a kéthetes szünet előtti történetben ugyan nem voltak egyszerű feladataink, de a bajnokság tulajdonképpen most kezdődik. Nem azért, mert ne lennének céljaink, de most rögzítik a darálót az asztalhoz, a kérdés már csak az, nekünk melyik része hiányzik, már ha hiányzik.

Már hogy az asztal, vagy a daráló. Azaz van-e bármi alapunk is, vagy az hiába vagyon, ha nincs fölötte kraft. Szardínián egyébként sem könnyed teazsúrokat szoktak tartani, ’14 januárja óta nem is nyertünk ott. Egy ilyen szünet át tud kavarni sok mindent, bár amit talán erősségünknek tudhattunk be az elmúlt két meccsen, azt durva lenne, ha egy szusszanás kettécsapná. Leginkább ugye azon pörögnek, hogy akkor most Caldara már megint nem, pedig szerintem tökre hihető, hogy a szezonból még egy rakat meccs van, és nem biztos, hogy a Napoli vagy a Roma ellen kellett volna először élesbe dobni a csávót, bármekkora tehetség is, de a Musa-Roma duó talán minden tekintetben jobban passzol egymáshoz – augusztusban és szeptemberben. Januárban már nem ezt válaszolnám a kérdésre, és nincs kétség sem a felől, hogy meg fogja kapni a bizalmat, csak nem úgy megy az.

Kicsit tényleg középen tűnik ez bajosnak, főleg Bigliától kellene több – Gattuso meg is nyugtatott mindenkit, hogy Bertolacci és Mauri lesznek a helyettesei, szóval keep calm. Arról is beszélt, állítólag tudunk hamis kilencessel is játszani – ezzel valószínűleg arra célozhat, hoggy Higuaín helye sem betonbiztos, mert bár sok mindenre képes a faszi, de azt azért kikerekedett szemekkel nézném, ha feltúrná a pályát az elsőtől az utolsó sípszóig, és mivel Cutrone kidőlt mostanra, így sanszos, hogy Suso vagy Samu lehet a center, ha cáltani kell. Nem rossz ötlet amúgy, bár egy valódi csatár éppen ezekre az esetekre azért elfért volna, főleg, hogy most 21 nap alatt hét meccsünk lesz.

Mindettől függetlenül úgy tűnik, sok helyen nem tervezünk belenyúlni a csapatba, már pedig ez elég pofásan működött a Roma ellen is. Az viszont elég komoly kíváncsisággal tölthet el bennünket, hogy milyen lesz az első olyan tétmeccs, ahol mi vagyunk az egyértelmű esélyesek és dominálni kellene – ezekkel azért akadtak gondjaink, már pedig a következő hetesből, ami ránk vár, kvázi mindegyik ilyen meccs lesz. (Csakhogy meglegyen a lista: Dudelange A – EL ; Atalanta H ; Empoli A ; Sassuolo A ; Olympiakosz H – EL ; Chievo H) Szóval, itt most tényleg elválik, hogy mit lehet majd várni a bandától: ha végigrollerezünk mindenkin, az túl pofás lenne, szóval tuti valahol lesz egy kis megakadás.

Várható:
Gigio – Calabria, Musacchio, Romagnoli, Rodriguez – Kessie, Biglia, Bonaventura – Suso, Higuaín, Calhanoglu.