Tim Cup: Milan – Napoli 2-0 // Bumm bumm az elődöntőbe

A tavalyi kupa kiíráshoz hasonlóan idén is a legjobb négy között a Milan. Mindehhez „csak” egy szinte tökéletesen záró védelem, egy hibátlan Gigio és egy kegyetlen Piatek kellett. Ennél persze összetettebb ez a siker, amihez mindenki hozzátette a magáét,  és még többet, mert egy átlagos jó teljesítmény nem biztos, hogy elég lett volna a Napoli nehéztüzérségének semlegesítésére. A küzdés, a csapategység, és a koncentráció épp annyira fontos összetevője a tegnap esti győzelemnek, mint Piatek kíméletlen befejezései vagy Gigio tizenhatosbeli egyeduralma. 

Talán korai egy meccs alapján kijelenteni, de újra van csatárunk, aki fiatal, gólerős, motivált és elszánt. Piatek két remekbe szabott góllal bizonyította, hogy érdemes hinni benne, és nem kidobott pénz volt kifizetni érte azt a szép summát. Az első félidőben egyszemélyes támadósor volt a lengyel, akivel nem tudott mit kezdeni a Napoli védelme. Két gólja mellett megannyi sárgát is kaptak róla, végig megjátszható volt, és a második félidő zártabb, inkább deffenzív játékában is hasznosan kivette a részét. Saját elmondása szerint, ez még csak a kezdet.

Egyértelműen a lengyel lett a meccs embere, de nem szabad elmenni Bakayoko, Romagnoli, Musacchio, Gigio vagy épp Abate emberfeletti teljesítménye mellett sem. A francia középpályást azonnal megkell vásárolni, hetek, sőt igazából hónapok óta folyamatosan a Milan legjobbja. Uralja a középpályát, mindenhova odaér, és kiváló fizikai tulajdonságainak hála képtelen párharcot veszíteni, emellett a támadásokban is megpróbálja aktívan kivenni a részét, hibátlan labdakihozatalaival.

A Sampdoria elleni meccs után is kiemeltük, hogy Gattuso védelme egyre jobban működik, és ez továbbra is igaz. Egy hét alatt kétszer nulláztuk le a másodikszámú olasz csapatot, és a 2019-es esztendőben továbbra is csupán egy gólt kapott a Milan, még a Juventustól a Szuperkupában. A kiváló védekezésben elévülhetetlen érdemei vannak Romagnolinak, aki igazi kapitány és a védelem legfőbb vezére módjára igazgatja a Gigio előtti történéseket.

A tegnap este után külön dícséret illeti Laxaltot és Abatet is, akik nem kicsi nyomás alatt teljesítettek közel hibátlanul. A Napoli támadójátékában fontos szerepe van a szélsőknek, akiket a felfutó szélsőhátvédek aktívan támogatnak, őket sikerült tökéletesen semlegesíteni. Ebből a szempontból újra nagyon bíztató visszajelzéseket kapott Gattuso azon játékosaitól, akik kevesebbet szerepelnek. Sajnos ugyanez nem mondható el a támadószekció csereembereiről, Boriniről és Castillejoról. Tény, hogy az energiájuk nagy részét felemésztette a védekezés segítése, de még így is kevés az amit hozzátettek támadásban. Borzasztóan fontos lenne szélsőt igazolni ebben a maradék időben, különben még komolyabb gondjaink lehetnek egy-egy kulcsember sérülése esetén.

Vasárnap este Rómába látogatunk, a céljaink szempontjából talán a tavasz legfontosabb meccsére. Örvendetes, hogy a győzelem és a továbbjutás mellett sikerült pihentetni a szélső embereinket, rájuk különösen nagy szükség lesz majd a Roma erős széljátéka miatt. Ha átmentjük a mögöttünk álló hónap formáját, akkor nincs amiért félni Rómában sem.