Címkearchívumok: Coppa

Coppa: Milan – Carpi // Lippi mester befigyel

timcup2016Szomorú, de januárra ismét odakerültünk, hogy nincs reális sanszunk Bajnokok Ligáját érő helyen célba érni a szezon végén. Matematikailag és elvileg még igen, de ahhoz olyan tavaszt kellene produkálni amire ez a csapat, ebben a formába képtelen. Már az év első hónapja is döntő lehet, hisz több az említett helyekért küzdő riválissal találkoz(t)unk ebben az időszakban. Hétvégén már a Fiorentinat látjuk vendégül, majd két forduló múlva derby. Nem mellesleg úgy, hogy 2016-ban még nyeretlenek vagyunk. A szezont legegyszerűbben a kupán keresztül tudná megmenteni Sinisa, ehhez pedig az első, és talán legfontosabb lépés lenne, a Carpi földbe döngölése. Continue reading