Nem a Sassuolo miatt, vagyis nem pontosan azért, mert megint ők vertek meg minket. Hanem azért, ahogy ez a mai meccs lezajlott. Ez nem bosszantó, sokkal több annál. Jelenleg, így a lefújás utáni pillanatokban nem is találok erre megfelelő jelzőt.  Nekem ez most többet jelent annál, mint hogy egy csapat elvitte a három pontot a San Siróból.

Méghozzá azért, mert a Sassuolo semmi mást nem csinált, csak szervezetten, tudatosan futballozott. Úgy kezdte a meccset, ahogy azt egy, a kategóriájuknak megfelelő csapatnak kell. Behúzódtak, várták, hogy mit lép majd a Milan az elején, reménykedtek benne, hogy nem kihúzzák minél tovább gól nélkül. Ez mondjuk pont nem jött össze – vagyis ezzel pont átbasztak, ahogy a klasszikus szól az Üvegtigrisben – de képesek voltak váltani, és felmérték, hogy pontosan mivel nyerhetnek ma. Nem vállalták túl magukat, kihasználták erősségeiket, és különösebben izgulniuk sem kellett a végén, csak azért, hogy ugyan fújja már le a spori a meccset. Ennyi elég volt ahhoz, hogy ma megverjék Inzaghi Milanját. Erre nincs egyszerűen magyarázat, a Milan ma teljesen elképzeléstelenül, lagymatagon és tervek nélkül futballozott. Igen, tervek. Így, többes számban. Mert egy csapatnak kurvára fel kellene készülnie arra is, ha nem úgy alakul a meccs, ahogy azt ő előre kigondolta. A Sassuolo az első, talán nem is olyan váratlan momentumra, nevezetesen a Milan rúgott góljára fel tudott készülni tisztességesen, és képes volt normálisan reagálni rá. Mi harminc percig képtelenek voltunk bármit kezdeni azzal, hogy a Sassuolo úgy és ott és akkor kontráz meg minket az első félidőben, amikor akar. Egyszerűen nevetséges. Persze, lehet, hogy De Jonggal ma más lett volna, meg mondjuk nekem aki igazából hiányzott, az Mexes középről, mert amit mostanában hozott, az tényleg liga egyik legjobbja volt – de azért nem a bemelegítés előtt két perccel dőlt ki, másrészt ha valakinek illene ismernie Zazát és Berardit, akkor azok talán mi lennénk, köszönettel. Ez ma egy olyan csapás volt, amit nagyon nehéz lesz kitörölni a szurkolók emlékezetéből, legalábbis az enyémből biztosan.

Ahogy a beharangozóban fogalmazott krasnaja: teljesen felesleges számolgatni, mert ez a csapat nemes egyszerűséggel nem érett meg az európai kupaszereplésre. Őszintén, ugyan minek kellene nekünk BL, vagy EL? Minek? Előbbiben a csoportkör neccesen meglenne, utóbbit meg az Isten se tudja, mennyire kezelnénk komolyan, innentől fogva teljesen felesleges. Akárcsak az, hogy nézzük a riválisok eredményeit, számolgassunk, latolgassunk a harmadik hellyel kapcsolatban. Jelen pillanatban úgy állunk, hogy a csoportkörért járó prémium az UEFA-tól nagyon jól jönne, de a meccsektől inkább visszakoznánk, ha lehetséges. És ez a fogadkozás, kaparás, hitegetés megy két éve, hogy nem baj, hogy aktuálisan elkeféltük, de van még hat forduló, ahol ha a Palermo úgy veri meg az Empolit, hogy közben a Cesena csak 1-1-s döntetlent játszik a Cataniával, és mi kereken kettővel verjük a Vicenzát, akkor megeshet, hogy befutunk a hatodik helyre. Ebből van elegem. Meg a szavakból, és az ígéretekből. Jelenleg annyit tudunk, hogy hazai pályán sem mehetünk biztosra senki ellen. Mert ez tökre kalibrálható sztori, hogy egyenlít az ellenfél mondjuk az első támadásából. És? Ez ilyenkor kötelező tartozék, hogy a Milannak össze kell esnie? Miért? Miért nincs eredménye annak, hogy nyáron elvileg Olaszország egyik legjobb rögzített helyzetet oktató edzője jött a csapathoz? Miért kapjuk továbbra is szögletekből, szabadrúgásokból sorra a gólokat?

Pippót az összeállítás miatt nem tudom elővenni. Nem volt sok variációja, ez a mai mondjuk pont nem jött be. De azért már sokkal inkább meg tudnám rángatni, hogy képtelen volt változtatni. Az össz húzása kimerült annyiban, hogy behozta Cercit, és ezzel hátrébb lépett Bonaventura. Jó, nem is volt sok opció a padon, de egy másodpercig nem éreztem azt a TV előtt ülve, hogy itt meglesz az iksz. Ami pedig ebben a legrosszabb, hogy azért, mert a Sassuolo magabiztosan focizta azt, amit ebben a helyzetben tennie kellett. Ellentétben velünk. Visszatérve a talán hiányzó De Jonghoz: nem elismerve a holland idei teljesítményét, de egy ilyen ember a legkönnyebben pótolható. Ha hiányzik a labdaszerződ, még mindig kiválthatod brusztolással. Ha viszont hibádzik a technikád, arra nem mindenki képes. Magyarul: zongorát kvázi bárki fel tud cipelni a negyedikre lift nélkül, de behangolni már kevesebben képesek. Viszont ebben a mai Milanban mindenki csak vakarta a fejét, és szívott egyet a cigarettájában, csak hogy addig se kelljen megfogni a zongorát – a földszinten. Szomorú és egyben bántó is a rideg valóság, de ez a mostani Milan a legkevésbé sem mondható csapatnak, egyénileg pedig olyan kvalitású játékosok alkotják, akikből nehezen lehet gyúrni egy sikerre képes gárdát. Főleg, ha nem is akarják ezt megtenni.

Azt már csak félve tesszük hozzá, hogy Bonerával nulláztuk a Napolit és a Romát, nélküle meg kettőt kaptunk otthon a Sassuolótól.