Nehéz eldönteni, hogy az Atalanta elleni kilátástalan játékkal összehozott 0-1 súlyosabb, vagy az, hogy olyan nagy meglepetést se jelentett, hogy így alakult a vasárnap délutáni meccs. A szezon feléhez érve akkora középcsapat lettünk, hogy a 10. helyről várjuk a második felét, mindezt úgy, hogy az idei 3 meccsünkön sikerült egy pontot szerezni.

Mondjuk az is igaz, hogy az olyan félelmetes ellenfelek ellen, mint a Sassuolo, a Torino vagy az Atalanta nincs könnyű dolga Pippónak. Márpedig Inzaghi szereti a kihívásokat, ezért is próbálkozik egészen rendhagyó dolgokkal, hogy egy cseppet megnehezítse saját feladatát, ha már ő is úgy van ezzel, ha kicsi a tét, kedve setét. És nem a szelleme. Jól hangzó állítás lenne, hogy megint teljesen szétesett a védelmünk, de a gondot az jelenti, hogy Pippo alatt egy pillanatig sem volt rendben, szóval még mindig ott tartunk, ahol nyáron. Pedig az Atalanta ellen még SuperBonera is játszhatott, talán, ha nem sérül le, megfordítjuk a meccset. Még szerencse, hogy legalább támadásban szellemesek voltunk, és a középpályánk is áthatolhatatlan falként tornyosult a veszedelmes Atalanta előtt. Ja, ez sem.

Ha már a kommentek között felmerült, hogy Vio esetleg csak a támadó pontrúgásokhoz ért, nem annyira fun factnek álljon itt, hogy vasárnap lőhettük a jubileumi századik szögletet a szezonban, összesen két gólt sikerült ezekből összehozni. De azért nagyon vicces a három részből álló sorfal. Remélem van napi pantomim-edzés is, végül is az is segíthet a hatékonyabb önkifejezésben miközben a mozgáskultúrára is jótékony hatást gyakorol.

Szezonkezdetkor sem vártunk túl sokat Pippótól, de úgy tűnik, még azt sem tudja hozni. A klub bevételei nem nőnek rendesen, de még így is a második legnagyobb Olaszországban. Fizetésre is mi költjük a Juve után a legtöbbet, mégis csak egy jóindulattal is középszerű keretet sikerült ebből összehozni. De ez még így is jóval erősebb annál, hogy a 10. helyen legyünk. Sajnos továbbra is ott tartunk, hogy amíg a Berlusconi-Galliani páros vezeti a Milant, addig hozzá kell szokjunk ahhoz a szinthez, amit az elmúlt félévben, egy évben, másfél évben kaptunk. Nem túl szívderítő. Lehet, hogy inkább iszom még egy pálinkát.