Nincs idő gyönyörködni a Sassuolo elleni sikerben, mert szerdán máris jön az újabb rangadó, a Chievo ellen. Nem sokra álltunk attól, hogy ez most egy olyan meccs legyen, ami bizony komoly dolgokról is dönthetne, így csak a következő pár hét a tét.

Mindössze Luiz Adriano fejese mentette meg Mihajlovicsot: értem én, hogy domináltunk, meg a Sassuolo nem volt veszélyes a második félidőben, de ez pont semmit nem ért volna, ha a brazil csúsztatása nem megy be. Akkor pedig mára talán fel is robbant volna Milanello: kissé meglepő taktikaváltás, kapuscsere, minden más ott lett volna Mihajlovics vállán, ami így felszabadult – persze csak időre. Ha már ezekről volt szó, a szerb is kitért erre a meccs előtti sajttájon: a taktikaváltás szerinte szükséges és helyes lépés volt, hiszen nem volt olyan játékosunk, aki trequartistában jól teljesített volna, így pedig lépnie kellett. Szezon elején úgy számolt Miha, hogy Menez fogja ezt a szerepkört betölteni, csak hogy ugye Jéremy azóta sem tért vissza, és sokáig arról sem volt hír, hogy kábé mikortól számíthatunk rá. Hogy pontosan mi a baja, azt nehéz megfejteni, de a nyár végi hát (gerinc?) problémák azóta sem csillapodnak, és most már legalább oda eljutottunk, hogy dátumról lehet olvasni: 2016 február. Tény, vele valószínűleg másképp zajlottak volna a dolgok, de azért elég vékony jégnek érzem, hogy egy komplett taktikát egy sanszosan tartós sérültre alapozunk – az talán még nagyobb baj, hogyha Ménez sérülésének komolysága nem volt tudott a stábon belül. Heteket lehet tévedni, de hónapokat szerintem nem, szóval ez ölég’ rizikós lépés volt rögtön a szezon elején, Hondától pedig erős naivitás volt várni a csodát.

A másik téma ugye Donnarumma kezdetése: a 16 éves kapusra nem lehetett panasz, bár túlságosan nagy tesztek elé nem is lett állítva, a gólban pedig maradjunk annyiban, hogy lett volna olyan, aki fogta volna, ugyanakkor az meg persze jóság, hogy be merte rakni a kapuba a srácot Szinisa. Viszont: van egy Diego Lopezünk, aki azért nem olyan kaliber, akit leraksz a padra, pláne nem egy 16 éves mögé, és még ha voltak is hibái, azért nem biztos, hogy vele kezdtem volna a „tisztogatást”. Persze, hajrá Donnarumma, kiváló kapusnak tűnik, de hogy mennyi minden múlik egy fejesen: ha nem megy be L’Adrianoé, vajon most szétkapnák őt a médiában, vagy elkönyvelnénk, hogy ennek így kellett lennie? Valamint még ha nyilvánvalóan nem is lehet minden primaverást rögtön bedobni, de Calabria mellőzése viszont ebből a szemszögből megfogva nekem érdekes, még ha Iggy mostanában össze is kapta magát.

Ketten nincsenek annyik’, mint a közelmúlt védőpárosa

A 442 azért döcögött, de annyi pozitívuma mindenképp lehet, hogy Bacca mellé nagyon kell valaki, ez pedig valószínűleg Luiz Adriano lesz, aki kezdi elkapni a fonalat – remélhetőleg bombaként robban benne az az emóció, ami felszabadulhatott a győztes gól után. A Chievo egy hónapja nem nyert meccset –ellenünk pedig majdnem 10 éve nem tudott nyerni, legutóbb 2005 decemberében véreztünk el a Bentegodiban, a San Siróban pedig a legutóbbi tíz bajnokit kivétel nélkül megnyertük, szóval még a korábbi szenvedéseknek is sikerült a győzelem ellenük.

Amire kifejezetten kíváncsiak lehetünk, az Cerci játéka: kétségtelen, talán milanos karrierje legjobb meccse volt a múlt vasárnapi, ebben a taktikában pedig kulcsszerep hárulhat rá – zsinórban két jó meccs azért már életjel lenne, pedig menthetetlennek tűnt. A védelem közepén nem tűnt rossznak az Alex-Romagnoli kettős, remélhetőleg Miha úgy dönt, hogy nem bontja meg a hátsó részleg ezen részét, főleg, mert elég nehezen találtunk (?) rá a működőképes duóra. Arra azért félszemmel figyeljünk, hogy Jack egy sárgára az eltiltástól – a Lazio ellen baromira hiányozhatna, még ha Bertolacci kezd is magára találni.

Várható kezdő:
Donnarumma – Abate, Alex, Romagnoli, Antonelli, Kucka, Montolivo, Bertolacci, Cerci, Bacca, Bonaventura.

Tipp: 3-1