Már elkönyvelhettük a vereséget, amikor a sokszor káromolt Zapi a gólvonal mögé jutatta a labdát, egálra hozva ezzel egy olyan meccset, amelyet jól kezdtünk, aztán beleszürkültünk, majd kaptunk gyorsan kettőt, hogy érezzük, hol a helyünk. 0-2 után ha fogatlanul is, de mentünk előre, próbálkoztunk, amennyire csak tudtunk, össze is jött a szépítés a hajrában, a 2-2 azonban messze volt nagyon, de a rigó nagyon akkurátusan számon tartotta a bedobásokkal elcsaklizott másodperceket, és egészen a 97. percig engedte a métát, jött Zap, ott is a pont! (A Robentus ellen pont ezt szívtuk be mi is, ezért nem kell a sípmesterekkel olyan sokat foglalkozni, láthatjátok.) Remélem, mindenkinek kellemesen telik a húsvétja, hosszú hétvégéje, az biztos, hogy ez a kései pontszerzés mindegyikünknek jól esett, ugye? Hajtás után rövid összegzés.

Soha nem fogok tudni akklimatizálódni ehhez a fél egyes kezdéshez, de hát meg kell értenünk, hogy új szelek fújnak, és majd akkor nézünk, ha adott esetben hoznak ide keleti kirakatfigurákat, akiknek mindenképpen játszaniuk kell. Ehhez képest még nem is vagyunk elkurvulva, főleg, hogy csak náluk volt kezdő Nagatomo, nálunk Honda szóhoz sem jutott. A meccset jól kezdtük, akár már 2 perc után vezethettünk volna, de az a tűzijáték kimaradt, utána pedig hiába emberkedtünk főleg Deulofeu vezetésével, kimaradtak a kisebb lehetőségek. Aztán kettőt néztünk, és ott figyelt a 0-2 nagy búsan. 

Most persze lehet szidni De Scigliót, és persze nagyon gyámoltalan volt Candreva góljánál, de emlékezzünk meg arról is, hogy Gagliardini indítása élményszámba ment, annak pedig ki kellett jönnie, és ki is jött, hogy az Inter jelenleg jobb erőkből áll, a belső hármasuk simán erősebb, mint a mienk (Gagliardini, Joao Mario, Kondogbia vs Kuco, Sosa, Ferenc), de Perisic és Candreva sem viccből került nekik pénzbe. Persze hidegzuhany volt a szinte semmiből bekapott dupla, ezzel együtt nem éreztük reménytelennek a helyzetet, talán azért sem, mert a gólok előtt is, után is inkább mi próbáltunk maceráskodni a labdával, az hogy mennyire nem jött össze semmi, az már más lapra tartozik.

A második félidő csak nem akarta meghozni a várt, vagy inkább csak remélt áttörést, és jó sokáig nem látszott, hogyan lesz ebből valami értékelhető. Pontosabban, azt a keveset, amire képesek vagyuk, azt hoztuk, de az pont annyira volt elég, hogy elaltassuk a kuzinokat. Lássuk be, jelenleg arra vagyunk kalibrálva, hogy vagy Suso, vagy Deulofeu kavargatásából összejön valami, és hát ez pont a nagy semmire lenne elég mondjuk egy kicsit is motivált és koncentrált Inter ellen. Az, hogy végül is szépíteni tudtunk, talán inkább az ő büntetésük volt, és nem a mi érdemünk, azért bőven le lehetett volna zárni ezt a meccset a 83. perc előtt. Node nem tették meg, Suso középre tett, jött a jó Alessio, és középcsatárokat lepipáló könnyedséggel tette bele a lábát a beadásba.

A szépítés után sem döntöttük rájuk a pályát, de mentünk előre, ahogy csak lehetett. De aki Biabiany-val meg Éderrel bohóckodik, az így jár… Talán a csereként beállt Locatelli magánszáma illusztrálja legjobban ezt a csapatot: nem vagyok valami szuper játékos, de csúszok, mászok, ha elvesztem, akkor is inkább felrúgom a gecibe, nem hagyom annyiban. Valahogy így ment be az egyenlítés is: már letelt a jelzett öt perc, de Orsato hagyta Giggiónak, hadd végezze el a kirúgást,  a jobb szélre átkeveredett Deulofeu (?) összekapart egy szögletre valót, ha már így alakult, akkor jött Suso (ki más???), a végén pedig az isteni Zapata igazságot szolgáltatott. 

Csak meglett hát az iksz, amiért nagyon keményen megdolgoztunk. A jutalom nem kisebb,  mint az, hogy mögöttünk maradtak a kuzinok, mi pedig megtartottuk az utolsó EL-indulásra feljogosító helyezést. Sok mindent el lehet mondani Vince csapatára, de az biztos, hogy már most több pontunk van, mint az elmúlt három szezon végén akármikor, és még akár annyi is lehet, ami egykor még BL-selejtezőt is ért. (Fájdalom, most nem fog.) Hát legyen elég most ennyi, élvezzétek ki az ünnepeket, legyetek jók, egyetek-igyatok-pihenjetek, a többit meg úgyis meglátjuk majd.