Pajtások, be kell valljam, egy komisz percet nem láttam az idei szezonból, ami még hagyján is lenne, de arra sem volt érkezésem, hogy bármit is visszapörgessek belőle. Kibúvó mindig van, de ez pont olyan, mint amikor az asszony felemlegeti, hogy amikor fel akartál szedni, akkor bezzeg mindig visszaírtál azonnal, most meg mindig van valami. Így van ez, na de azt mondom erre, hogy innen szép feljönni. Ha most még vannak olyan játékosaink, akár a kezdőben is, akiket fel sem ismerek, akkor ez még változhat, pozitív irányban is akár. Az első két forduló után 100%-os mérleg mindkét oldalon, erre lehetne mondani, hogy mekkora derby, mennyi mindent eldönthet ez a szezonban, de a mű felizgulásokat hagyjuk meg a mesterséges értelemnek, olyan mélyre még nem süllyedtem, hogy a posztjaimat vele írassam, de lehet jelezni, ha vannak eltérő vélemények. A tavalyi dupla 0-0, amiben benne volt az az arcmentéseses, kockázatkerülős, megnemtámadási szerződéses, ánuszbevédős futtballgyilkosság, ami megágyazott mindkét csapat Konfetti ligás szereplésének, most sem valószínűtlen végeredmény, de hadd ne tippeljem be újra. Ha lett volna egy egész kis boogie, és mindkétszer nyer a hazai csapat, akkor a Como most nincs a BL-ben. Ettől szép a fodball, és ettől is lesz még szebb, mert miért is kellene bármi másra számítanunk? Hajtás után egy kis lelkesítő harcbaküldés.

Pajtások, indul itt ez az új szezon, és most először érzem azt, hogy pangás van, ez úgy istenigazából senkinek sem hiányzik, ütemesen ritkul a levegő a blog körül. Hihetetlen, de ez a 17. szezon, amit „itt” megírunk, ki az a tinilány, aki azt képzeli, hogy konstans 6 ezres fordulaton lehet pörgetni az öreg gépet? Itt jegyzem meg, már 2014 óta lebzselünk itt a Taccson, ideiglenesen, mint a szovjet csapatok anno. Akkoriban valóban az volt a terv, hogy majd lesz egy nagy megoldás. De, mint a Wolfschanzében, és elnézést a rossz hasonlatért, itt is besültek a nagy tervek, a földhözragadt megoldások meg valahogy működnek. Mit lehetne még mondani – felfoghatatlan, hogy klubtörténeti legdrágább igazolások korát éljük, és azt sem tudom, hogy kiket vettünk meg. Én még abban a korban nőttem fel, ahol az egész profi klubfutball egyik alapvető történése volt, hogy mit csinál a Milan, és a többiek ehhez kényszerültek igazodni. Most meg – mintha még mindig egy párnázott lovaskocsit políroznánk, miközben a világ elrobogott mellettünk a belsőégésű motorokkal – hányan mentek ki a San Siróba a soktízmilliós igazolások bemutatására? Jól emlékszem, hogy anno Sevcsenko bemutatása anno nagyobbat szólt? Hajtás után kedvet csinálunk a Torino elleni szezonkezdethez.

Continue reading →

Úgy emlékszem, ’14-ben volt, hogy találkoztunk egy nyári reggel Csirko mesterrel a Jászain vagy az Oktogonnál – ha a Jászain, akkor a Madalba tértünk be, ha az Oktogonnál, akkor nem tudom. De az biztos, hogy Csirko nagy cappuccinót kért, én pedig fekete teát. Így ment ez a blog nagy öregjével – összetartás olyan reggel kilenc körül. Nekem, mint rutinos egyetemistának, megfelelt, és neki is – hogy mit csinált, nem tudom már pontosan, de nem vette fel a reggeli műszakot ő sem valamelyik irodaházban a környéken. Kihozták ezeket a komoly italokat, s gőzölgésük felett Csirko belekezdett eszmefejtésébe – annyira gyakran nem találkoztunk, és maguk az italok sem hoztak minket közelebb egymáshoz, meg hát a reggeli időzítés sem az oldott baráti beszélgetések közhelyes alkalma – a Milanról beszélve viszont megengedheti magának az ember az érzelmesebb, átszellemültebb hangnemet, még akkor is, ha sem a helyzet, sem a beszélgetőpartner személye, de legfőképpen az a reggel kilenc maguktól nem fűtenék fel a beszélgetést. Talán a habot kanalazgathatta, mely alkalmat teremtett arra, hogy belekotyogjak mondandójába, és valami olyasmit szólhattam közbe, hogy Maldini mekkora kapitány volt, vagy ha nem is ezt pontosan, akkor a személyét méltattam. És erre nagyon emlékszem – Csirko a helyzetnek által megengedett maximális beleéléssel, erélyesen – talán fogalmazhatok így is – leteremtett, és sietve, de kimérten, minden szót külön hangsúlyozva ítéletet hirdetett: A CAPITANO BARESI, NEKI CSAK B A R E S I A CAPITANO.

Mesterek, alább megpróbáltam utánamenni a zárófordulós összefoglalóban ismeretett hipotézisem ellenőrzésének – van-e bármi bizonyíték arra, hogy a tavaszi összeomlás fő oka a középpályások erőnléti, nettó fizikális teljesítményt mérő mutatóinak bezuhanása. Rövid leszek: nem találtam, de nem is fértem hozzá megfelelő adathoz. Azért valami így is kikerekedett belőle, megosztom, ha már csak arra elég, hogy keltsen 1-2 építő gondolatot, megérte. Hajtás után egy kis számmisztika.

A sors fura fintora avagy egyenesen igazságtétele, hogy az utolsó fordulóban az a Roma és Como került a BL-helyekre, amelyek végig szimpatikus vesztesnek tűntek, a nagy taktikus, a futballt csak csaló Milan és Juventus pedig mehet a 2. ligába vitézkedni. Szebb is így, amit mi tudtunk vagy a zebrák, azt kár lenne kitenni a kirakatba, bőven jó lesz nekünk a kapásból futottak még esztrádműsor. Hogy csúsztunk ki a négyből a legvégén? Le kellett volna győzni a San Siróban a bentmaradást már kiharcoló Cagliarit. Óriási gatyafos lett belőle. Én viszont köszönetet kell mondjak, mert a tegnap este világos helyzetet teremtett: a szar az tényleg büdös, Allegrivel ez a csapat tavasszal pedig vállalhatatlan volt. A vezetőség jó részétől elbúcsúzunk: Max, Tare, Furlani, Moncada. Ide kívánkozik még Ibrahimovic is, remélem, lapátra kerül ő is, mert rögeszmém, hogy amíg itt rontja a levegőt, addig felesleges igazán jó Milanra számítani. Hajtás után rövid összegzés.

Feltámadt a blogmotor, a gépek tengere.

Egy korhadt körtefához támasztom Jimmy leeresztett biciklijét.

Ránéztem a kezdőre, és felviláglott az idevágó 0-0.

Amikor még bizonyos nézőpont szerint a bajnoki címért mentünk, de igazából nem.

Bármilyen csoffadt győzelmecske már csak az ánuszmentegetésre elégséges.

Bármilyen csoffadt győzelmecske életbevágó, mert ez dönti el, hogy a lilára fagyott hegyi hulla Allegriball projekt-e, vagy elviszi magával a sárlavina.

Szurkolni kell.

Miki-Zsuzsa,BabyG,Kutty-Atis,Pofon,Dzsás,Rabló,BartosCs-Fülig,Kankó

FORZA MILAN

Mesterek – nem ragoznám túl a nyilvánvalót.

Zanzásítva: úgy mentünk ki a gyepre, mintha ez már egy júliusi edzőmeccs lenne. A szimpatikus zöldek mint kés a vajban cikáztak át a védelmünkön. Berardi nagy veterán, Allegri konzervatív hagyománytisztelő. Utána legalább volt egy-két momentumunk, igen. Tomori elintézte a lényegi kérdéseket azzal a furfangos utánanyúlással. Majdnem bejött. Ezután már csak meddő és kilátástalan fosfaragás. Továbbra is előzzük a Juventust, valamint 5 egységgel a Comót is – ennyit nem lenne szabad leadni 3 meccsen. Főleg, hogy le is adhatjuk az egymás ellenik miatt – Atalanta, Genoa, Cagliari – tőlük kéne összesen az a 4.

Hajtás után még több matek.

Régen a Milan futballozott, a Juventus nyert, az Inter pedig egyiket sem. Mostanra ez némiképp megváltozott – a Milan és a Juventus egyiket sem, az Inter pedig mindkettőt, csak megjelenik az apró betűs kikötés, hogy nehogy norvég legyen az ellenfél. Láttunk már sok nézhetetlen közeli örökrangadót, és ez is jó eséllyel egy lesz a sok közül. Ha minden igaz, az utolsó 4 csörte közül 3 gól nélkül végződött, én amondó vagyok, most sem számítok nagy csillaghullásra. Anno a Fradi-MTK-kat eladta Lipcsei Péter és Illés Béla, ezeket a posztmodern olasz csúcsderbyket viszont még mindig rejtély, mi viszi a hátán, ha egyáltalán. Max mester világosan kijelölte a célokat, hét pont kell öt meccsen. Céltudatos profik vagyunk, ezért nem kezdünk el felelőtlenül lövöldözni a dobogós helyekre. Ennek megfelelően, és mert a rabruhásoknak is elmegy a döntetlen, minden előjel a minimális kockázatvállalás felé mutat. Hajtás után röviden felvezetjük ezt a kiváló mérkőzést.

Pajtások, elérkeztünk a szezon véghajrájához, már csak 6 forduló van vissza. Mostanra minden illúzió szertefoszlott, és az egész szezon egy matematikai feladvánnyá absztrahálódott. Bármi áron bent kell lennünk a TOP 4-ben. Az ötödik helyezett Como és a hatodik helyezett Roma előtt is 5 ponttal állunk, vesztett pontokra tekintve. Mindezt úgy, hogy nekik már csak 5 meccsük lesz, ergo a délután folyamán növelhetjük előnyünket 6 vagy akár 8 pontra is. Utóbbi esetben, riválisaink 100%-os teljesítmény mellett sem remélhetnének merészen, ugyanis a tetemes ponthátrány, a hátra lévő kevés számú forduló mellett még az egymás ellenik is nekünk kedveznek. Ezért hát, a soron következő rangadó tétje, hogy teszünk-e egy nagy lépést a jövő évi BL-szereplésért, vagy továbbra is nyitva hagyjuk a kérdést.

Pajtások, hintem is az etikett szabályai szerint:

Pavlovic gólja.

A Torino megpróbált futballozni, tehát nem nyerhettek.

Páratlanul izgalmas, fordulatos mérkőzés, szájkhó triller.

Puff.

Hajtás után saját értelmezésben.