Reálisan kevesen gondolhatták, hogy sikerül majd nyerni Bergamóban, mindaz pedig már igencsak a honnan nézem kérdése, hogy ez az iksz ezzel a taktikával és kerettel mennyire és mire értékelhető.

Kicsit nekem békés iksznek tűnik egyébként, az Atalanta biztos ott lesz az EL-ben, nekünk meg továbbra is nyitott a kérdés – mondjuk az azért már erőteljesen látványos lenne, ha a Bologna elleni hazait is dobnánk, szóval ebből a szemszögből nézve az az egy bergamói pont teljesen ok, főleg a 352, meg a hiányzók tükrében. (Ahogy Jack is másképp fest a nyitón, miközben a főnök lányát stíröli) Meg az első félidőben, ahol bizony ránk szabhatták volna a ruhát, de úgy tűnik, beálltunk az egálra – legutóbbi hét egymás elleniből négy is iksz lett, és ahogy szó volt már róla, az Atalantának teljesen ok volt az eredmény, és mi sem dőlünk a kardunkba e miatt – még ha a játék olykor mást is sugallt.

Díjazom egyébként Montella kísérletezgetését, de a 433-hoz való ragaszkodását egy picit hamarabb is elfelejthette volna, főleg Jack sérülése után iszonyatosan kiszámítható volt a futballunk. Nem mintha önmagában ezzel megváltozott volna egy csapásra minden, de legalább volt egy kis meglepetés bennünk – és mielőtt törölni kellene a monitort, nyilván nem olyan szinten, ahogy ez várható lenne, de legalább valami, ha késve is. Jobb későn, mint soha, ugye. Mindezzel együtt is ugyanúgy megvannak a hiányosságaink ebben a rendszerben is, mint bármelyik másban. Ebből fakadóan teljesen értetlenül állok az előtt, hogy továbbra is egy center idehozatalát tartják egyik elsődleges sarokpontnak, és nem a középpálya felturbózása zajlik ezerrel. Ok, most Kessié befuthat, de mellette égető szükség lenne még egy, de inkább két komplett futballistára, mert lehet elöl egy szem Bacca, vagy bárki más, ha mögötte ilyen űr fog tátongani. A 352 egyik legkomolyabb feltétele is az lenne, hogy a három középen futballozó vagy a két szélsőt, vagy a két támadót meg tudja játszani hatékonyan – esetünkben pedig olyan túl sok opció erre nem képes minőségi szinten. A legkomolyabb Berlusconi-időket idézi az orrnehéz keretre való gyúrás, ami persze még közel sem tény, de nagyon nem jó irány – mindazzal együtt is, hogy talán Bacca maradásával számolva is elférne még egy komoly támadó a keretben, de hátrébb sokkal komolyabb problémák mutatkoznak. De Scigliót meg szombaton láttuk utoljára piros-feketében, miután a klub kommunikációja szerint sérülten játszotta le a második félidőt, így majd gipszben írhat alá a Juventushoz.

Van még egy Bologna itthon meg egy Cagliari idegenben – egy sört mindenképp megérdemel, aki telibetalálja, hogy hány pontot hozunk ezen a kettőn, aki pedig azt is, hogy az mire lesz elég, az kettőt is. Nehéz megfejteni azt a kódot, amit most a Milan sugároz magáról, mert kommunikációban egyértelműen Európáról szólnak a dolgok, a pályán viszont khm, kevésbé, és ez akkor is nehézkesen érthető, ha itt is van egy olyan szemüveg, amin keresztül lehet rációt találni a következményekben. Mindenesetre az sokat mondó, hogy két körrel a vége előtt abszolút a mercato uralja a dolgainkat, mintsem a hátralévő bajnokik.