Maximálisan érződött az, hogy egyrészt ez egy csütörtök este, másrészt pedig egy olyan csoportban vagyunk, ahol nagyjából bármi történik, nem lesz gondunk a továbbjutással. Ennek is vannak persze felelősei, kérdés, hogy a határokat és az arányokat merre és milyen mértékben toljuk.

Kár lenne Montella védőügyvédje szerepében tetszelegnem, nem is teszem, de az eredmény és a meccs alakulása mellett egy dolgot nem szabad elfelejteni, amikor összegeznénk azt, ami csütörtök este a San Siróban történt. Múltkor is megemlítettem már, de úgy tűnik, ez egy hosszabb folyamat lesz: hiba és hiba között és van különbség, de az, hogy egy Leonardo Bonucci kaliberű arc hetek óta ennyire mellécsússzon fontos pillanatokban, az azért jelentősen felülírja a taktikai elképzeléseket. Félreértések nélkül, nem arról beszélek én sem, hogy minden tökéletesen működik, ami a csapat kohézióját illeti, mert jól láthatóan a legtöbben nagyítóval keresgélik nem csak önmagukat, de a hozzájuk hasonló mezben futballozó társakat is – de ahhoz a 352-nek, vagy a 443-nak nagyjából semmi köze, hogy egy sima hátrapassz menjen a nélkül, hogy az ellenfelet szöktetnéd. Montellának természetesen megvannak a maga problémái, például hogy lehet érdemesebb lett volna már a nyáron kicsit innavítabbnak lenni, és így nem kellene tétmeccsen kitapasztalni azt, hogy mi az, ami egyes játékréendszerekben működik és mi nem – de kiemelném még egyszer azokat a hibákat, amiket (nem csak Bonucci, bár az ő esetében tagadhatatlanul a leginkább teret nyernek ezek) képesek elkövetni a játékosok. Könnyű lenne persze ezt annyival elintézni, hogy Montella nem tüzeli fel őket eléggé, vagy rossz a taktika – igen, lehet, hogy van benne valami, de itt nem arról van szó, hogy mondjuk nem tudunk egy kényszerítőt megcsinálni a pálya bármelyik területén, hanem arról, hogy teljesen a semmiből, bármikor érkezhet egy kapitális hiba. Nincs kétségem a felől, ezek el fognak múlni, jóval letisztultabb lesz a játékunk, de amíg ez nincs meg, addig tulajdonképpen lényegtelen is, hogy hányan vannak hátul meg elöl, mert nem ez határozza meg alapvetően a futballunkat.

Tulajdonképpen kicsit saját magunkat sodortuk ebbe a helyzetbe: a nyáron érkezett egy csomó új ember, akiknek nyilván alapból is össze kell szokniuk, és e mellé érkezett még a nagyon korai kezdés, egy nagyon magas elvárással megpárosítva. Nagyjából ebből a mixből ez jöhet ki, amit most látunk, a korai tét miatt nem volt más opció a kezdeti időszakra, mintsem a minél biztosabb túlélés, csakhogy ezt nem lehet összerakni a felxibilitással és a dinamikával, szóval amit ott elengedtünk, azt most kellene visszahozni. Önmagában az, hogy sikerült legyőzni a Rijekát, semmit nem jelent, mert ugyanúgy nem dobott az élvezeti értéken, ahogy a bécsi simázás sem. Láthatóan még nagyon nem kerek egész a történet, amiben egyelőre nem megakadt pár fogas, hanem bizony még most ragasztgatják a legfőbb mozgató elemeket – kvázi mikor jelentős csúszásban van egy építkezés. Csak hogy pont ez a baj, hogy időnk az aztán nincs: visszatérve Vince-re, nem mondom, hogy vele garantált a siker, de ha találnának is egy nála jegyzettebb mestert, vele sem lenne érkezne egyből a garancialevél arra, hogy itt minimum dobogó lesz.

A végén persze szép volt Borini passza és Cutrone befejezése, de sajnos a láthatatlan középpályánk miatt ez vajmi keveset jelent most. A Roma és az Inter ennél a horvát gárdánál jóval összerakottabb, még ha az utóbbinál azért akadnak is gondok, de a Samp sem tűnt úgy, hogy komolyabb lenne, aztán láthattuk. Számomra a legnagyobb kérdés ebben a helyzetben, hogy mit akarnak és éreznek a játékosok: ez az irány Montellával valóban egy életképes vonal, és mennek utána addig, amíg ebből tényleg lesz valami, vagy pedig elérkezik az a pont (és ha igen, mikor?), amikor elengedik a kezét, onnantól viszont menthetetlen ez a dolog. Hogy most ebben Bonuccinak, mint kapitánynak mekkora felelőssége van, kiváltképp úgy, hogy egyértelműen ő az, akinek ez a gárdát össze kellene rántania, az egy nagyon nagy és nehéz kérdés. Egy biztos: innen valamerre el fogunk mozdulni az elkövetkezendő két hét során, szóval a rangadók alaposan megmutatják, hogy mire jutottak a fejekben, mert az említett megmozdulásokat el lehet követni – csak nem meccsenként négyszer, egy Serie B-s csapat ellen.