Madonnina, két hét szünet után. Megmondani nem tudjuk, kinek jött jól, így csak tapogatózunk a sötétben, mint egy szégyellős tini egy augusztusi éjszakán – azt már csak reméljük, hogy nem fogunk úgy is viselkedni.

Jöhet a derbike, ami ugyebár mindig egy külön meccs – ezen túl meg igyekszünk becsukni a futball nagy igazságairól szóló jegyzetünket. Lehetne még nagyzolni, hogy most akkor mennyire Montella állása a tét vasárnap este: tény, amennyiben nem tudunk nyerni, az nagyon nem fog jól festeni, de ennél szerintem egy kicsit komplexebben kell nézni a dolgot, eredménykényszer (?) ide vagy oda. Ugyanis az eddigi zakókkal önmagában nincs probléma, látjuk a Laziót, és a Samp is általában be szokott mutatni néhány bravúrt, a Roma pedig nyilvánvalóan előttünk jár a legtöbb összetevőben: viszont amit mutattunk, az már inkább elkeserítő. Persze, Conti sérülése is boríthatta a tervet, de lassan azért másfél hónapja tart ez a merre és mennyit lépjek c. előadás, amint Vince próbál eljátszani, ebből pedig lassan tényleg eredmény kellene – meglepő, de az sem ártana, ha ez pontokban mérhető lenne, de lassan tényleg elérünk a bajnokságnak abba a szakaszába, amikor már egyre kevesebb lesz a pardon.

Ráadásul jön egy olyan Madonnina, ahol ha valamire szükség van, az a szív és a hideg fej. Na most hogy ezekből nálunk mi lesz meg, az lesz talán a legnagyobb kérdés. Montellának a mellett, hogy taktikailag sem szabad hibáznia (ez a Borini szélsőként nem is tűnik amúgy akkora flopnak, mint elsőre hangzott, de azért a BL-be érdekes lenne így begyalogolni), nagyon meg kell gondolnia azt is, hogy kivel és mint bánik, és ebben a szakaszban nagyobb veszélyt érzek nála, mint egyébiránt: szóval ha csak az egyiket kellene kezelnie, abban lehet, hogy tudna hosszú távon is tevékenykedni, de egyszerre két ilyen területtel aligha fog tudni megbirkózni, főleg úgy, hogy nem éppen mindennapos használati eszköz nála a hajszárító meg a disznóperzselő. Hogy Susót ezek közül bármelyikkel rá tudja-e venni egy 90 percen keresztül tartó gürizésre, na az is érdekes lesz még, meg hogy mennyire fog szédülni a spanyol úgy, hogy nem látja a jobb lába mellett folyamatosan a vonalat – mindez csupán azért izgi, mert ez alapjaiban meghatározza majd, hogymit tudunk a kapu előtt. Így, hogy nincs Hakan, Bonaventura ott és akkor lehet, amikor akar, André Silva pedig most már nem ússza meg, hogy ne kezdjen. Az meg már csak a kaviár a pezsgőhöz, hogy alapvetően nem egyéni problémák vannak, hanem csapatként kellene majd egy kerek egészet nyújtani: azt meg mondani sem kell, hogy az Inter legyőzése ebben a kategóriában mit tud jelenteni, és fordítva.

Na jó, a poszt elején említett jegyzet sarkából még csak kikandikál egy mondat, amit nem lehet kihagyni: tényleg nem lehet egyszerre több lépcsőt ugrani, mert egyrészt hülyén néz ki, másrészt pedig valóban megvan mindennek a sorja, és egyszerre csak egyet kell szépen megmászni. Ezt egyelőre tökéletesen tükrözi a szezonunk, éppen ebből kifolyólag mondom azt, hogy bár Milánó mi lehetünk, és aki nem ugrál, az egy mocskos kis juventino, de elsősorban azon fog múlni az egész, hogy lesz-e bármilyen dinamizmus és kémia a csapatban, vagy sem. Ha marad a kitikkadt delfin effektus, akkor teljesen mindegy, hogy kit és hova pakolunk, ha pedig elég volt ez a két hét Vincenek arra, hogy minden lehetséges lykat beragasszon, mint az Erdő kapitányában Zénó, mikor menekül a végén, akkor lehet ebből valami – ha viszont kifogyott a pillanatragasztó, akkor térdre, testvéreim.

Tipp: 1-1
Várható kezdő:
Gigio – Musacchio, Bonucci, Romagnoli, Borini, Biglia, Kessie, Bonaventura, Rodriguez, Suso, Andre Silva.