Továbbra is az a különös helyzet áll elő, hogy bár hozzuk a „papírformát”, de azért mégis elégedetten dőlünk hátra. Idegenben nyerni, mit nyerni, eldönteni egy párharcot nem kis dolog, legyen szó bármely ellenfélről bármely szakaszban.

Ezt így kellett lerendezni. Az mondjuk felettébb érdekes volt, hogy az első gólunkig igazából semmi különöset nem csináltunk, de van egy piszok jó befejező emberünk, aki a mezőnyben is darál – ráadásul még saját nevelésű és fiatal is, szóval nehéz belekötni, na meg nem is kell. Úgy nyertünk Razgradban, ahogy az igazán nagyok szoktak: kínosan ügyeltünk arra, hogy a szertárosnak azért sok dolga ne legyen, viszont amikor adódott lehetőség, akkor arra kíméletlenül lecsaptunk. Volt persze (ismét) egy kis adag szerencse is a dologban a bolgárok kapufájánál, de aligha számított volna, hogy 1-2, vagy 0-3, már a lényegi kérdéseket tekintve, persze így azért nyugodtabb szívvel fel lehet zavarni majd néhány ifit is a visszavágóra. Borini továbbra is elképesztően hasznos, nyilván nem ő lesz a jövő BL-győztes csapatának alapja, de ha lenne rajta még két ilyen emberünk, akkor gyakorlatilag semmi aggodalmunk nem lehetne a folytatást illetően.

Mert hogy talán annyi negatívumot azért tudunk találni itt a szép felépített sorozat közepén, hogy Gattuso csak akkor változtat, ha azt nagyon muszáj neki, mármint ami a kezdőt illeti. Nyilván a helyében nehéz is lenne mást tenni, csak ez azért nem nagyon szokott kifizetődni, még ha olyan extra terhelés nincs is, de ha így haladunk, súlyozni kell majd a bajnokság és az EL között, na meg beeshet egy kupadöntő is. Egy picivel több taktikázás elférne a keret forgatása kapcsán, mert ez nagyon besűrűsödhet, és akár vissza is üthet – de ezek tényleg csak a leghalkabb vészjelző hangok, amelyeket nagyon gyorsan elnyom mindaz, amit mostanában leteszünk produkció címén.

Összeálltunk, mint nyál a szájban, ez nem kérdés. A Sampot vasárnap meg köll abálni, aztán rá lehet menni a részegként a koripályán mezítláb evickélő Roma-Inter kettősre, lesz ami lesz alapon.