Nyugodtan haza lehet menni, tulajdonképpen semmi különleges nem történt. Egyrészt egy csapatépítésben előttünk járó Inter vert meg bennünket, másrészt pedig szinte minden korlátunk tökéletesen látszódott a meccsen. Annak pedig csak örülhetünk, hogy 1-0 lett a vége, más kérdés, hogy ebből továbbra sem lesz egyszerű kitörni.

Gyakorlatilag mindent elmond a meccsről, hogy a 80. percben Suso lövése volt az első kaput fogó próbálkozásunk – és mellette nem jegyezhetünk fel tizenöt, lelátóra bombázott labdát, csak hogy eloszlassuk a kételyeket. Nem, nem és nem: egy derbin nem lehet így futballozni, ahogy a Milan szeretett volna: vagyis először azt kellene megfejteni, hogy miképp is szeretett volna, mert azon túl, hogy Suso majd kezd valamit a labdával, vajmi kevés tudatosságot lehetett felfedezni a játékban. Akarat, tűz és lendület nélkül egy ilyen meccset nem lehet megnyerni – de ne rugaszkodjunk ilyen magasságokba, a pályára sem lehet ezek nélkül kifutni egy Madonninára, viszont a tegnap pályára lépett játékosok közül gyorsan meg tudjuk számolni, kiben volt meg legalább kettő ezekből. Van az a 0-0, amikor érzed, hogy ez tökéletesen jó neked, és halálbiztos vagy hátul: nem mondom, hogy fogyasztható, de a célok érdekében (?) alá tudtam volna írni, de ezt képtelenség. Ennyire nem lehet várni a meccs végét, és ráadásul közel sem voltunk magabiztosak. Azt tudhattuk, hogy Gattuso ereje a mentális felkészítésben rejtőzködhet: viszont az is ismert, hogy ez csak ideig-óráig megoldás a dolgokra, egy olyan meccsen, amire van két heted felkészülni (válogatott szünet ide vagy oda), mégis totálisan unott pofával sikerült játszani, és a meccs elején eluralkodott hangulaton egyszerűen Gattuso sem tudott segíteni. Halvérű, gyenge játékosaink voltak a derbin, ez pedig Rino sara.

Miképp az is, ahogy lemeccselte ezt a történetet: Cutrone szélre való behozatala, Castillejo és Laxalt jégre tétele, miközben Hakan láthatólag küszködött az első perctől mind-mind olyan hibák, amire nincs magyarázat. Nyilván ha van Higuaín, ember nincs, aki a false nine-t próbálgatja Samuval, de ennél az is hatékonyabb lett volna, és több logikát fedezhettünk volna fel benne, minthogy a teljes 90 percen keresztül hagyta szegény Pipitát őrlődni a védők között, akinek sansza nem volt érdemi helyzetet teremteni – mert hogy olyan labdát nem kapott, amiből „teremtődött” volna számára. Nyilvánvaló, nem bővelkedünk a taktikai repertoárban, elég szűk és egysíkú a keret, de most a kispadról sem jött a segítség, semmilyen formában – pedig a túloldalon Spalletti nem sokat kockáztatott Nainggolan sérülésekor sem, és Borjával kvázi emberelőnybe kerültünk, de Bakayoko behozatalának végképp nem volt értelme.

Az összkép tulajdonképpen semmivel nem lenne jobb, ha kihúztuk volna a 0-0-al, az Inter végig veszélyesebb volt, és a nagy gond nem is a vereséggel van, hanem azzal, hogy nem lehet mondani olyan játékelemet, amiben egy picit is jobbak lettünk volna. Pontatlanul és akaratgyengén játszottunk, ebből pedig egy igen érdekes kérdés, hogy merre indulunk tovább. Donnarumma hibája csak hab a tortán, Reina nyugodtan kaphat pár bajnokit is – kérdés, Gattuso mennyit kap még.