Pajtások, ez a bejegyzés egy bajnoki címet vezet fel. A mienket, nagyon remélem. Egy pont, egyetlen egy szaros egy szaros kis pontocska hiányzik, aztán Mészöly Kálmán bácsisan egymás nyakába ugorva „gyere a kurva anyád, a kurva anyád, a kúúúúúrvaaanyááááááááááád”. Az nem lehet, hogy ne legyen meg, olyan nincs, hogy ne jöjjön össze. Isztambulnál nem lehet nagyobbat bukni, azok nem mi leszünk, az nem ez a Milan. Nem, egy meccsen továbbra sem vagyunk csillagharcosok meg bolygóközi turbópatkányok, viszont a mi csapatunk a legerősebb. Isten ne adja, hogy románhoz kell nyúlj — de ha mégis, nos, a mienk a Madonninán tizit fog, másoké meg, hmmm, azt láttuk, hogy mit csinál. Azért mehet majd Sanyi meg Radu is a Fáraó mellé a fejlécbe, a „lepusztult” után meg odaírjuk, hogy „román” — bármit, ezen nem fog múlni. Jobban mondva, a srácokon nem fog múlni. Bárki is kerüljön oda, meg fogja oldani, valahogy. Ebbe mindenki beletette a magáét. A teljesség igénye nélkül: Kispál góljával vertük a Speziát, Kastély dupla assisztjével gyaktuk le a Veronát, Sándor egy baromira megsüvegelendő teljesítményre volt képes, amikor be kellett ugrania, és bizony Gabika is hozta magát a neki jutott kevés számú alkalmakkor. Nem szeretnék kiemelni senkit, annyira, de annyira megérdemelné ez a társaság, amit csak nagyon ritkán lehet érezni. Hajtás után ez most lehet, hogy egy picit hosszabb lesz.

Tizenegy év, gyerekek, elbaszott tizenegy év… A B ligán kívül tényleg elég volt mindenre, is. Illő hát, hogy lépjünk egyet hátra, és éljük át újra, milyen is volt ez a valójában leírhatatlan korszak.

2011/12

Akkoriban még hét volt a szűk esztendő. És talán meg is van még valahol a csinternet legmélyebb bugyraiban Csirko mester legendás összefoglalója. És igen, ekkor volt az, hogy jogosan vártuk magától értetődő természetességgel a címvédést. Hisz a kuzinok a legnagyobb kiszámíthatósággal estek szabadon, a többiek meg úgysem számítanak. Akkor volt az, hogy egy évben négyszer is játszottunk a Barcelonával. Akkor volt az, hogy egy laza négyessel küldtük haza a londoni turistákat a nyolcaddöntőben — a visszavágó meg csak emelt az imázsunkon. Az a csapat erősen ott volt a szeren, az Utolsó Szenátorok plusz a két jelenkori világklasszis, Ibra meg Thiago Silva, egy baromi erős elegyet alkottak. Muntarival. Nem, nem amiatt nem lett meg. Hanem amiatt, hogy jött a semmiből egy lehajtott fejű katonacsapat, teljesen érthetetlen módon, olyan röhejes bohócokkal mint Simone Pepe, Giaccherini, Padoin, hogy a legviccesebb duót, Matrit és Borriellót még nem is említettem. És igen, ezek taszítottak le minket a trónról, Pirlo vezetésével, hát ez egy óriási gyomros volt. És megmondom én, hol ment el, egy teljesen értelmezhetetlen, hazai, áprilisi bukóval egy teljesen okádék fos 13. helyezett Dózsa ellen, egy takony Amauri-góllal a pofánkba a legvégén. Na, ott ment el. Utána a kuzinok elleni Ottó már csak feladta az utolsó kenetet. Mert ők — basszameg — jobban akarták. A kurva Juventus. Igen, egy ilyen rengeteg frusztrációt tud szülni, ezt nagyon nehét megbocsátani a sajátjainknak. Ha vannak jelenkori áthallások, nos, nincs új a Nap alatt. Nyáron aztán előbb jött az, ami tudtuk, hogy jön, azaz itthagyott minket:

• Nesta
• Seedorf
• Pippo
• Gattuso
• Zambrotta
• Van Bommel

Aztán jött az igazi feketeleves, amire nem számítottunk. Bár mentek a pletykák, és lehetett tudni, hogy anyagilag rottyon vagyunk, józan ésszel azért bőven lehetett feltételezni, hogy nem akarunk lemenni a középcsapatok szintjére. És de, és de, és de, mégiscsak, megtörtént, a gennyes PSG elvitte a két világklasszisunkat, Thiago Silvát meg Ibrát. Akkor írta le valaki, hogy évekre kiírtuk magunkat az élmezőnyből. És igen, igaza lett. Nem baj, a görények azóta sem nyertek BL-t, Leó, hogy lehettél ekkora kibaszott hóhér??!!!!!

2012/13

Allegri talán egyik legnagyobb teljesítménye volt ez az év. No nem a szezonkezdet, mert az valami egészen lehetetlenül vállalhatatlanra sikerült. 4-ből 3 bukó, olyan nagyságok ellenében, mint a Samp, az akkori Atalanta és az Udinese. Akkor volt az, hogy kiderült, mit jelent a szó szoros értelmében az, ha Kevin Prince a trequartistád — te jó ég, messze nem ő volt a leggázabb próbálkozó azon a poszton — Nocerinótól pedig visszakérdezte a labda, hogy te mégis ki a faszom vagy. De persze csak annak apropóján, hogy elhagyott minket az Igazi Napkirály, Ibra, akinek az óriási egójából jutott elég fény minden körülötte kis őgyelgő műholdnak, és igen, adott szituációban ütőképes labdarúgóknak tűntek. Aztán persze azt a faszt, de ha már behajtottál a zsákutcába, akkor csak nyélgázzal előre, jöjjön az a kibaszott kurva CSATT. És az a durva, hogy mindenféle negatív rekord döntögetése mellett is, hiába ingott Allegri alatt a pad — 8-ból 5 bukót sehogy se magyarázol meg — ez még mindig CSAK egy átmeneti év volt, de akkor még nem tudtuk, jobban mondva, gondoltunk valamit, csak nem pont abba az irányba lett átmeneti, ahogy azt szerettük volna. Szóval, igen, novemberre összeállt. Abbiati, előtte a félelmetes Zapata-Méxes duóval, Ambróval registában, Balotellivel ékben, de Pazzóval is. A lényeget persze kihagytam, L’Sára balról betör, megtolja, és bekúrja a hosszúba. Az de mekkora sztori volt már! A kimondhatatlan és leírhatatlan nevű, csúcsfejű hülyegyerek, akiről azt hittük, hogy csak egy könyvelési trükk, mondjuk ki: arab pénzváltó, egyszerre csak a vállára veszi ezt a lehetetlen brigádot, és elkezdenek jönni az eredmények. Ez volt a nagy menetelés korszaka, amikor senki sem értette hogyan — kivéve a rosszhiszeműeket, Tárgyilagos Tamás et al — de behúztuk az utolsó BL-helyet a Dózsa előtt, valami utolsó fordulós drámai Baló-tizivel Sienában. Monti karmája, csak akkor még nem tudtuk, de ne szaladjunk ennyire előre. És igen, képesek voltunk a BL világszenzációjára, és itthon 2-0-ra vertük a Barcát, hogy aztán idegenben kiszopjunk, Mexes-áramszünettel, Niang-kapufával és Bakaye Traoré „irányításával” meg minden fincsiséggel megspékelve. Csak az a durva, hogy azt hittük, hogy túl vagyunk a mélyponton, pedig még a közelében sem voltunk. És igen, itt köszönt el Ambro, és akkor az egy nagy nagy nagy búcsú volt sok mindentől, amit Milannak neveztünk addig.

2013/14

Innentől mondom azt, hogy minél kevesebbre emlékszel, annál jobb, és ha azt mondjátok, hogy csak piával lehetett végignézni ezeket a borzalmas meccseket, akkor végigblogolni, mégis hogy a lófaszba lehetett, mit gondoltok? Nem, nem, ez nem igaz, nem ittam, legalábbis nem nagyon vagy többet, mint egyébként, miközben írtam, én tényleg ennyire meg voltam borulva. Mert hát volt mitől. Nem tudom, ki hogy volt vele, én úgy, hogy a szezon előtt azt vártam, hogy jók leszünk, mert novembertől májusig tűpontosan tartottuk a 15 pontos lemaradásunkat. Allegri mesterrel. Most is hallom, hogy valakik bíznak valami hasonlóban, ha csak negyedakkorát perecelnek, mint mi anno, szerintem visszanő a 18 éve kivett vakbelem a sok röhögéstől. Ja, a Max Factornak is van szavatossága, ehhehehehehehe. Ugye ekkor volt az, hogy visszahozták nekünk a kései Ricky Kakát, a Bálványt, a mi Hősünket, hogy legalább egy picit jobb legyen. Ő egyébként már tényleg csak emlékezett a pályán, sajnos sajnos sajnos ebből sok szép már nem sült ki. Azért 7 szép gól csak összejött a ligában. És hogy még mi? Valami elképesztően lezüllött a társaság, és ez esetükben nagyon veszélyes lett. Ugye a Don csak sóherkedésből nem baszta ki Maxot a szezon végén, itthagyta madárijesztőnek szerződése utolsó évére, Max meg nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A szezon első 19 meccsén 22 tetves pontot sikerült gyűjteni. Ez valami kritikán aluli aljas szinteket múlt alul. Basszameg. Még most is belepirulok, akkora szégyen volt. És akkor jött a világ első külteleki, petróleumlámpás derbije a hazátlan fűnyírósok hodályában, valami takony talján januári ködös, csepegős fos időben, kaptunk egyet, basztunk rá hármat, és akkor Robinho meg a többi pojáca úgy gondolta, hogy innentől elég, ha a golyóikat szellőztetik, jólvan akkor, érkezett is a már akkor is és azóta is töretlenül és olaszul és kirobbanóan fiataltehetséges Berardi meg Zaza meg a fasz tudja még ki, és oda 4-3, ez akkor trágya volt, hogy Gál Jani bácsi se tudta tovább tartani a hátát, és repült Max. Barbara, örülsz? És akkor kezdetét vette a legendaleharcolás, Seedorf apó vette át a vezénylést, a körülményekhez képest korrekten, bejöttünk egy tisztes 8. helyre vele. De mivel a derék hollandus változtatásokat akart, pénzből, méghozzá, repült ő is gyorsan, és akkor jött az, amire még ilyen előzmények mellett sem biztos, hogy fel voltunk készülve.

2014/15

Erről lehet, hogy kevesebbet kellene írni, mert ez tényleg nagyon rossz volt. Szóval adta magát a zseniális ötlet, hogy te, Jani, ültessük le a Pippót, nem kér sokat, a szurkolók pedig szeretik, tök mindegy, mekkorát bukunk vele. És akkor ebből lett a csokapik, varázslatos 10. hely, hogy az Istenbe süllyedhettünk idáig, még most se hiszem el. És az a legcsúnyább, hogy én elhittem, főleg, miután az első két meccset behúztuk ( a parmai 5-4 azért durva volt) + reménykedtem benne, hogy Allegri elbassza a púposokat. Aztán jött az ordas pofáraesés, először egy hihetetlenül gyáva, beszari hazai vereség a dögöktől, utána pedig rém gyenge pontszerzések kicsiktől – Empoli, Cesena és társai. Most, ha bedobok ilyen neveket, hogy Alberto Agazzi vagy Salvatore Bocchetti, az mond valamit? Ez volt az az év, amikor ha épp összejött egy alázós kötő vagy firkás szóló Meneznek, akkor az már jó volt. Amikor teljesen agyatlan módon sarabolt hátul Alex, Mexes vagy éppen Boni mester (Ikon) vagy éppen Zacsi, kit hagytam ki? Amikor összeállt a B-ligás tridente Muntarival, Essiennel meg Polival. Amikor Cerci kóválygott labda nélkül, mint egy balfasz. Amikor de Jong volt a nagy nevünk, hú de mekkora volt már, hogy meg tudtuk szerezni! Ja, akkor is kikaptunk Emiliában, meg még sok helyen, is. Amikor tök mindegy, kit akasztottunk le a Genoából, két közepesen szar meccs után pont olyan botrányosan szar lett, mint az elődjei. Pippo meg csak kábán pislogott, és mindig látta a fejlődést a csapatán. És igen, lehetett még fokozni.

2015/2016

Ez volt az az év, amikor egyre hangosabbak lettek a pletykák a klub eladásával kapcsolatban. A lényeg, hogy ez is a modernmilanosan ment, úgy, hogy mindenféle jöttment húgyosjóska Mister Bee meg hasonló röhejes alakok repültek be fénysebességgel zuhanó klubunk megmaradt fensziségében egy pillanatra megfürdeni. Plusz, amiért duplán kiakadtam a Donra, idehozták Szinyót. Szinyó, gyógyuljon meg, éljen még 100 évet, és kapjon szobrot Zágrábban meg Splitben, de ide aztán semennyire sem hiányzott. Nagyon nem bírtam, utólag be tudom vallani, hogy nem bántam, amikor még rosszabb lett, és elküldték. A Berlusconi-éra utolsó nagybevásárlása egyébként, akkora legendákkal, mint Carlos Bacca, Luiz Adriano vagy éppen Andrea Bertolacci.

2016/17

Valamiért nem engedi, hogy Raklap alá írjak, szerintetek? Ez volt Vince éve. Vince, akinek elhittük. Olasz, fiatal, modern felfogású, szereti a müzlit, akkor nekünk jó lesz. Ja, dobott egy akkora Pippót, mint a ház. Vio mesterre emlékeztek? Ő volt a pontrúgások Beethovenje, na, úgy megkomponálta, hogy Isten bocsássa meg, de sztem Hajnal Totó se rúgta szarabbul a kornereket a válogatottban. Igazából senki sem tudta, miért de egy nézhetetlen, teljesen esetleges, instabil fos volt a játékunk továbbra is, de néha Honda balosa elsült, vagy Antonelli eltalálta Bacca fejét. Azt hiszem, ilyenkor már bőven benne voltunk a hülyenevek korszakában, ezt másképp nem lehetett kibírni.

2017/18

Srácok, segítsetek, itt már ugye a sárgák voltak? És igen, hihetetlen, de vége lett a Berlusconi-korszaknak, hogy átvegye a helyét valami szürreális vakrepülés a dilettáns balfácánokkal a székházban. Böszmeségek garmada, kibasztak egy halom pénzt, és lett cserébe egy pont ugyanolyan szar pont ugyanúgy hatodik helyezett csapatunk, az köszi. Érkezett Bonucci a bundásoktól, ráadásul kapitánykodni, ez így utólag majdnem meghánytat, az a durva, hogy anno tapsoltam neki, és írtam egy posztot, hogy na most leszalámizzuk a Juvét, mint a komcsik a kisgazdákat ’47-ben. Sose értettem hozzá, na. De jött még Lyukas Biblia, Musacchio, Csonti, Che Guevara, André Silva, ennyi fasz név a világon nincs, gyerekek, ez nem lehetett nem direkt!!! Kalinkát meg épp akkor adtuk kölcsönbe, ő is mekkora legenda volt már. De hogy adjunk azért piros pontot is, a hű kebabost meg a hű Keszit is ekkor hoztuk. Jah, ősszel Gatta váltotta Vincét, csak így megjegyzem.

2018-19

Akkor még nem feltétlenül látszott, de vele indultunk el felfelé. Játékot nem tudott csinálni, de valamiféle rendet, fegyelmet, szurkolhatóságot igen. Vele volt először hosszú évek után, hogy tavasszal még versenyben voltunk a BL-helyekért. Volt tűz, volt tét, voltak sikerek, de legalább annyi csalódás is, és nem is feltétlenül látszott, hogy ebben bármivel is több lenne. És az új vezetés, Maldini meg akkor még Boban, nem is látták, hogy Gatta építi újra a Milanunkat, úgyhogy megköszönték neki. Keserédes, szenvedős év volt ez is, az biztos.

2019-20

Maldiniék úgy voltak vele, nekik a hályogkovács helyett filozófus kell, és mivel az általunk elérhető árfekvésű kategóriában Bartos Cs. István éppen valami drónok által fel nem derített szántóföldön kapált napszámban, így maradt a jó Dzsámpi. Aztán jött nagyon gyorsan a mindenhol megbukott Pioli, ugyanolyan szar maradt minden, Bergamo 0-5, hadd ne soroljam. Jött viszont Ibra, jött a koronaszünet, és utána már egy másik csapat tért vissza a pályára. A bajnokság végén az újrakezdést követően szárnyalt a csapat, nekem a 4-2 Juve 0-2-ről örök kedvencem marad.

2020/21

Egy csodálatos ősz után téli bajnok lettünk, majd bár csúnyán megfáztunk, de a végén, ha prüszkölve is, de beértünk a 2. helyre, vele együtt ki tudja hány év után kiharcoltuk a BL szereplést. Új csapat épült, fiatal, harapós, összetartó, sikerekre éhes, és meglehetősen támadó szellemű is egyben. Srácok, ezt majd megírja valaki szépen 2032-ben, amikor visszatekintünk, honnan indult a BL-ben először zsinórban ötöt nyerő világverő gárda.

2021/22

A szakértők a négybe sem vártak minket. Scudettót mi sem vártunk, sőt, a dobogót nagyon sokan habozás nélkül aláírtuk volna. Ehhez képest… Nem tudom, hány sör után nem fogok remegni, kemény lesz. Nagyon-nagyon-nagyon durva, hihetetlen és egyszeriben felemelő is!!! Legyen Pietro Pellegri olasz bajnok, tegyünk meg érte mindent!!!

Probabile: Miki — Dávidka, Zsuzsa, Anulu, Theó — Tonhal, Keszi — Széles, Radó, Rafa — Zsír

Sassuolo 0-1 Milan (Ibra)

GYERTEK, FORZÁZZUK KI EZT IS VALAHOGY!!!