Megint egy nyögvenyelős 3 pontot sikerült hazahoznunk idegenből, de ez is ugyanannyit ér, mint a parádés győzelmek. El lehetett volna dönteni az elején, az viszont nem a mi stílusunk, minden Milan szurkoló átlagéletkorát csökkentenie kell ennek a csapatnak, ahol csak lehet, legyen szó mercatoról, sérülésekről, szerződéshosszabbításokról vagy persze meccsekről. Így szeretjük őket, mert basszus mennyire jó már, hogy valahogy mindig behúzzuk a végén.
Nem nézett ki úgy ez a Verona, mint akik zsinórban 4 meccset veszítettek, ez lehet hogy a klubot pár napja átvevő új edző, nem mellesleg csapatunk volt legendájának hatása, mert elég jól néztek ki, alighanem ez egy újabb ikonikus Milan játékos kiváló edzői karriejének kezdete.
Persze rajtunk is múlt, mondhatni teljesen kifingatta a játékosokat a keddi 10 emberrel lejátszott 70 perc, a kezdőben 1 új ember volt, az intenzitás egyáltalán nem volt a helyén, érhetően. Ezt az új embert mondjuk nagyon vártuk, Diszkont végre megkapta a lehetőséget az elejétől fogva, a világot persze nem váltotta meg, ha türelmetlen lennék az új játékosokkal, lehet azt mondanám egyenesen rosszul játszott, de azért ezt erős lenne számonkérni az első startján egy zombimód mozgó csapat közepén. Nem hálás feladat, lesz még jobb is, reméljük innentől rendszeresen lehetőséget fog kapni.
Kevésbé vagyok türelmes már Origivel kapcsolatban, neki is kell még időt hagyni persze, de egyelőre hajmeresztő dolgokat művel, állandóan borzasztó szögekből lő, most is volt egy értelmezhetetlen, legszebb Keszi napokat megidéző sistergős bombája – úgy 20 méterről 5 méterrel eltévesztve a kaput. Amikor meg a 94. percben reménytelenül próbálta hosszan indítani valamelyik társat a labda megtartása helyett, ott meg tényleg dühösen ugrottam fel. Sajnos nagy flop eddig, lesz még esélye ezen fordítani, mert Zsír csapágyasra van hajtva, ma is eldönthette volna a meccset a 10. percben, csak meghalt a szépségben, nem tud és akar kis gólt lőni valamiért.
De legyen aztán pozitív kiemelés is, először is itt van Tonhal, aki lassan hivatalosan is a Bentegodi királya lesz, három hét alatt az 5. teljes 90 percét nyomta le, és ez látszott is, mert a saját mércéjével nem volt túl jó, hogy aztán elindítsa a győztes támadást, kivágjon egy nagy sprintet így a 81. percben és eldöntse a meccset. Igazi harcos, Milan szív, meg minden ilyen, imádjuk, még sok ilyen gólt, nem szabad adottnak venni, hogy ez a faszi valószínűleg az egész karrierjét szeretné itt lenyomni, és ennél még jobb játékos is lesz.
Aztán ott van Rebic, aki meg egyértelműen a csapat legszórakoztatóbb játékosa. A bohócsipkát és cipőt mostanság ritkán veszi fel, minden beállása minőségi előrelépést hoz, most ráadásul a jobb oldalon kellett főként játszania, ami nem a kedvence, mégis nagyon jó volt. Ilyenkor persze biztosít mást, amin lehet röhögni, egyik kedvenc dolgom mostanság, hogy rendszeresen korábban ünnepli a gólokat, mint bárki más, itt a tegnapi mestermű:
Egy két lábon járó mém az ember, és minden percét élvezem, lassan kijárna neki egy meccs kezdőként.
Végül pedig ki kell emelni Thiaw-t (Csáót?), aki bejött 10 percre, és két elképesztő blokkal (2:30-tól a lenti összefoglalóban) mentette meg a három pontot, ez egy parádés debütálás, nem lepne meg, ha kezdőként is lehetőséget kapna ezek után.
Megharcoltunk, kiszenvedtük ezt is, tartjuk a lépést az élmezőnnyel, nekik pedig most jönnek majd az igazán kemény meccsek. A további jó hír pedig, hogy jövő hétvégére már felépülések is várhatóak, Sanyi még védhetett szemmel néhány parádésat, lassan viszont visszatér jól megérdemelt pihenőjére a legenda.