9 év. Ennyi idő után nyertünk hazai Bajnokok Ligája meccset. Ideje volt már, ahogy annak is, hogy egy könnyű és többnyire izgalmaktól mentes győzelmet hozzunk. Ez utóbbi is teljesült többé kevésbé, lehetett volna szebb, nyilván kapott gól nélkül, de azon kívül elégedettek lehetünk. Sőt, így két kör után a csoportot is vezetjük, a másik meccs döntetlenje elég jól jött nekünk, a következő két fordulóban pedig jönnek majd az igazi tesztek a Chelsea ellen.

Nincs pihenés, folytatódik a daráló, és ezúttal Genovába látogatunk a két BL nap között egy alapvetően könnyebbnek ígérkező meccsre. Elkiabálni persze nem szabad, főleg a Salzburg ellen már látványosan fáradó kulcsemberek miatt gondban lehetünk, de a döcögősebb idegenbeli bajnoki kezdés miatt nagyon kell ez a három pont, nem fér bele most a bukdácsolás. 

Micsoda meccs, mekkora győzelem, zseniális teljesítménnyel és még annál is komolyabb jelentőséggel. Egy csapat volt ebben a ligában, akit nem tudtunk az utóbbi 2 évben egy meccsen sem igazán dominálni – ma ez a széria megszakadt. Igaz, nem a teljes 90 percen keresztül, de a találkozó nagy részében egyértelműen jobbak voltunk, öröm volt nézni a csapat játékát, magabiztosságát. A tovább után értékelünk, mert van mit felidézni és újraélni ebből a parádés meccsből.

Egy éve még úgy íródott volna ez a poszt, hogy jaj megint megyünk az irritáló zöldekhez, kinek van ehhez kedve, akkora mumusok, Berardi megint mesternégyest vág stb stb. Most viszont már a lehető legjobb emlék jut eszünkbe róluk, pár hónappal a bajnoki cím után megint hasonlóan domináns teljesítmény kéne a Mapeiben a derby előtti önbizalom növelésnek. Szokatlan időpont, kedd 18:30-as kezdés, rövid beharangozó a tovább után.

Minden mém ellenére, most valóban jó azért, legalábbis én így éreztem. Nem a régi már ez az Atalanta, de mi sem tündöklünk egyelőre tavalyi fényünkben, amiben sok meglepő nincs így augusztus közepén a második fordulóban. Ebben a meccsben most ennyi volt, és ezt se feledjük, hogy rosszul azért nem játszottunk, még akkor sem, ha tudott hiányosságok ismét felütötték a fejüket, szóval elégedettnek nyilván nem kell lenni, de nagyon csalódottnak sem, a tovább után mondom is miért.

Eljött az idő végre, indul az új szezon, és bizony címvédésre készülünk, ízlelgessük még ezt egy kicsit továbbra is. Rögtön egy kellemetlenebb ellenféllel kezdünk, ezek a zebrák még a tavalyi menetelés során is megszívattak minket a San Siroban, mumusnak nem nevezném őket, de szoktak gondot okozni. Még többnyire mindenki a nyarat éli, a mercato nyitva, ez a szokásos felvezető meccs lesz a dögmelegben, úgyhogy komoly sziporkázást nem érdemes várni. Győzelmet viszont igen, a tovább után a szezon első beharangozója, előtte pedig egy képen a tegnapi nap kiváló híre.

MEGCSINÁLTUK! Olaszország bajnokcsapata vagyunk, immáron 19. alkalommal. És ez bizony az egyik legszebb és legváratlanabb bajnoki címünk. Itt van ez a csapat az MVP Leaoval, megannyi tehetséggel, Tomorival, Maignannal, Tonalival, Bennacerrel stb, és persze a nagy öreggel, akinek valami elképesztő módon tudok örülni: Zlatan Ibrahimovic. De az igazán szép az, hogy bárkit említhetnék, mert basszameg mindeannyian odarakták. Katartikus élmény számomra, a tovább után most csak képek, mert errről nincs mit írni, csak ünnepelni a 19. scudettot. Lesz értékelés később a szezonról, lesznek legjobbak, ezúttal viszont csak ennyi: Campioni d’Italia!!

Nos az a helyzet kedves olvasók, hogy fél kézzel már fogjuk a trófeát. És ugyan kicsit bizonytalanul nyúltunk felé tegnap, de végül ellentmondást nem tűrően ragadtuk meg az egyik legnagyobb mumusunk ellen, ezzel gyakorlatilag szimbolikusan keretbe is foglalva a Pioli érát és a visszatérésünket Olaszország élére. Újabb rangadót húztunk be, zsinórban az 5. bajnokinkat nyertük meg elképesztő nyomás és győzelmi kényszer alatt – egyszerűen megérdemli ez a csapat a bajnoki címet, ettől pedig most már csak egyetlen egy pont választ el minket az utolsó fordulóban.

Ezt is behúztuk, valahogy, ami lassan a szezon jelszava lehetne. Valahogy nyerünk, valahogy ott vagyunk az első helyen, immáron 3 fordulóval a vége előtt. Érdemtelenségről most persze koránt sem volt szó, teljesen jogos eredmény született, rengeteg helyzetet rontottunk el, nagyon fájó döntetlen lett volna. Valamilyen szinten ez is egy mérföldkő, mert egy ilyen meccsen, ekkora teherrel is volt lélekjelenléte a csapatnak az utolsó percekig. 7 pont kell még, és biztosan célba érünk, a vasárnap délután alapján ez mindenképpen lehetséges.

Római rangadóval futunk neki az utolsó 5 körnek, itt most aztán minden egyértelmű közhelyet leírhatnék, “döntőként kell kezelni minden meccset”, “csak magunkra kell koncentrálni”, “a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtani és senki nem lehet csalódott”, “Kevin Constant a Milan történetének legjobb balhátvédje, szükségünk lenne rá most is”, de ezek mind feleslegesek, úgyis tudjátok ti is. Teher azt gondolom már sokkal kevesebb van a csapaton, nem a mi kezünkben van a dolog, nem számítunk favoritnak egyáltalán, a BL helyhez meg már tényleg csak a matek kell. A Coccolinot helyrerakni persze mindig élmény, nyomjuk meg most is!