Zsinórban 7 nyeretlen meccs, 5 vereség, számtalan megalázó eredmény, ezt mutattuk fel az utóbbi egy hónapban, belegondolni is rossz, mekkorát fordult a világ. Nem is lehet ilyenkor nagy okosságot mondani egy következő meccsről, egyszerűen tényleg csak nyerni kéne valahogy végre, szomorú, de itt tartunk. A tovább után inkább megnézzük, mi vezethetett el ehhez a példátlan széteséshez, a kommentek között pedig várjuk a véleményeket, este pedig talán a visszatérhetünk a helyes útra is, ez egyelőre erősen feltételes mód.

Nagyon nehéz lenne egy okot megnevezni, mert elég összetett a probléma, úgyhogy erre nem is vállalkoztam. Kicsit átgondolva a dolgokat, végignézve az idei szezon alakulását, én 4 területre bontottam a dolgokat, következzenek ezek, nem feltétlenül fontossági sorrendben.

1. Igazoláspolitika

Kezdjük az elefánttal a porcelánboltban, mert ezt már átbeszéltük számtalanszor. Nem is csak magukra az átigazolásokra kell gondolni, hanem az új játékosok beépítésére és használatára, mert ebben idén teljes bukás történt. Vegyük sorra a legcsodálatosabb eseteket, ott van CDK, akiért kiadtunk 30 millió eurót, és ott tartunk, hogy támadó játékosként szép kerek 0 góllal áll február közepén. Ebben nagy szerepe van annak, hogy nem kapja meg egyszerűen a lehetőséget sem már, szeptember végéig még játszott 60-70 perceket is akár, kezdő volt, aztán szép lassan elkezdett csökkenni az ideje 80 perc felett egyetlen egy bajnokin játszott az egész szezonban, mostanra marginális szereplővé vált.

Ezzel persze még mindig jobban áll, mint Adli illetve Vranckx, akik baromi tehetséges játékosként érkeztek, és az elején még mondogathattuk azt, hogy jó-jó, majd kapnak lehetőséget, legkésőbb a VB után beépülnek. Ez egyáltalán nem történt meg, gyakorlatilag egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány meccsen játszottak, miközben középszerű játékosok rosszabbnál rosszabb teljesítmények után kezdhettek hétről hétre. Thiaw hasonló cipőben jár, de nála legalább úgy néz ki talán végre nem csak padmelegítőként számít rá Stef, igaz ehhez kellett Tomori sérülése is. A hab a tortán pedig a kapusmizéria, azt hagyjuk is, hogy lehet egy vádlisérüléssel már közel fél éve bevethetetlen Maignan (értitek, közben Haller rákos volt, Pablo Marit leszúrták, mindkettő már újra pályán van….), teljesen érthetetlen, miért vettünk egy random dél-amerikai kapust, ha aztán nem vetjük be, miért nem mentünk rá akkor egy tapasztaltabb olasz bajnokságban játszó emberre? Akárhogy is, Tatarusanu kezdetése teljesen védhetetlen, jelenleg magasan az egész Serie A legrosszabb kapusa, -0,36-os 90 percre levetített post-shot xG mutatóval, ami dióhéjban annyit tesz, hogy sokkal több gólt kap, mint amennyit várható lenne a kapujára érkező lövések minőségét nézve (Amásodik legrosszabb mutató -0,27 Rui Patricioé).

Végső tőrdöfésnek meg ott van Origi, akiről azt hittük majd tapasztalatot, top csatárteljesítményt, fontos gólokat hoz, erre meg inkább csak önzőzést, elrontott ziccereket és állandó sérüléseket produkált. Nagy blama, pláne annak fényében, hogy Massarának felajánlották azt a Randal Kolo Muanit, aki berobbant a Frankfurtban, valószínűleg elég jó áron el lehetett volna hozni.

2. Felülteljesítés

Ez egy olyan pont, amit nehezebb beismerni, de valahol mindannyian tudtuk, sőt nagy részben ezért voltunk igazán büszkék erre a csapatra tavaly, mert erőn felül teljesítve, emlékezetes győzelmeket egymásra halmozva tudtak hibátlan szériákat lehozni, és megnyerni a Scudettot végsősoron, teljes underdogként. Ez viszont nem volt fenntartható – legalábbis a fentiekben tárgyalt igazoláspolitikával biztosan nem. Lehet abban hinni, hogy a 36 éves Giroud majd most is minden rangadón győztes gólt lő, hogy Leao bohócot csinál az összes védőből minden meccsen, hogy Theo Hernandez végigviszi a pályán, hogy Tonali 5 ember helyett fut és lesz ott mindenhol, vagy hogy Kalulu másfeledik igazi szezonjában képtelen lesz hibázni továbbra is, csak minek, ezek nem reális dolgok, főleg ilyen terhelés mellett. Emlékeztek milyen rekordokat mentünk idegenben gyűjtött pontokkal, veretlenséggel stb? Nagyon szép volt, de senki nem várhatta azt, hogy megismételjük ezeket konzisztensen a következő szezonokban is.

Erre készülni kellett volna, új emberekkel, más dolgok kipróbálásával, legalább úgy, hogy legyen egy bekészített B-terv, ha hullámvölgybe kerülnénk, ehhez képest az utóbbi hónap megmutatta, hogy ilyen nem létezett, csak a kapkodás. Könnyű a győzelem, siker jelentette mámor által okozott túlzott megnyugvás csapdájába beleesni, és mi csont nélkül megtettük sajnos.

3. Kiismert játék

Szorosan kapcsolódik az előzőekhez természetesen, amilyen üdítő, agresszív, pörgős volt a Pioli féle foci a covid szezon végén, majd az azt követő két évben, annyira kezdett el-eltünedezni idénre (valószínűleg részben tudatosan, mivel már tavaly is megfigyelhető volt), mostanra pedig már romokban hever az a letámadás, ami Olaszországban még progresszívnek is számított. Ahogy a szép, gyorspasszos kontrák is egyre ritkábbak, gyakorlatilag annyira redukálódott az egész, hogy vagy Bennacer ad egy-egy jó hosszú indítást, vonalakat áttörő passzt, vagy leginkább Leao majd megcsinálja a baloldalon, ez azért igencsak kevés, akármennyire tehetséges játékosokról is beszélünk. Ebben jelentősen benne van persze, hogy képtelenek voltunk megerősíteni a támadószekciót, ennek lett az eredménye, hogy egy Inter elleni derbyn – amit pár hónapja még szépen nyertünk meg – az ellenfél térfelére is alig jöttünk át az első félidőben, ezt hozta a formációváltás.

Krasnaja kolléga az előző posztban szépen levezette, miért jött ez a 3-5-2 és mi volt Stef célja, vitatkozni ezzel nem is tudok, csak tényleg fájdalmasan egyértelmű ebből, mennyire nem volt B-tervünk, más elképzelés a csapat játékára, ez pedig Pioli legnagyobb gyengeségének tűnt korábban is, most már hatványozottan igaz. Meglátjuk mit hoz ez a 3 védős rendszer a következőkben, jelenleg nagy reményeim nincsenek, főleg Bennacer hiányzása miatt, január óta gyakorlatilag egyedül ő volt folyamatosan magas szinten játszó játékosunk, nélküle leginkább csak szenvedésre számítok.

Ja és utolsó gondolat ide, a kibaszott pontrúgások, hogy évek óta nem tudjuk őket normálisan levédekezni, és most is csak folyamatosan nyeljük a gólokat ilyen helyzetekből – elképesztő mennyire frusztráló, és nevetséges, hogy ez ellen sem sikerült tenni. Maignan ezt szépen tudja ellensúlyozni, mert baromi jól mozdul ki és irányítja a védelmet, de Sanyival a kapuban minden szöglet instant pulzusemelkedés.

4. Hit és bajnok szívének eltűnése 

Ez pedig a legfájóbb, ezért is hagytam a végére: ősszel is adódtak már problémák, ahogy tavaly is sok kibrusztolt meccsünk volt, de láttuk, akkor mentalitásban ez egy baromi erős csapat volt. Elvesztett meccset nagyon ritkán ismert, kohézió maximumon volt, egyfajta nincs mit vesztenünk elszántság is látszott, most meg a teleszart gatyák kis túlzással. Ez már nem egy bajnokcsapat, aki elhiszi magáról, hogy a legjobb a ligában, hanem egy fiatalokkal teli, identitását kereső, európai szintet nem megütő, félelemmel játszó 11 a legtöbb meccsen. Ősszel még képesek voltunk utolsó pillanatokban nyerni (Spezia, Fiorentina), képesek voltunk ezt a pusztító gépezetű Napolit egyetlen csapatként lejátszani a pályáról, ami a vereség ellenére biztató dolog volt. El tudjátok képzelni, most mennyire agyonvernének minket egy hasonló meccsen? Ja várjunk, nem is kell, hiszen láttuk, még egy rohadt Sassuolo is 5-öt vágott és történelmi megalázást mért ránk a San Siroban 2 hete.

A játékosok már nem hisznek magukban, egymásban, leginkább Stefben, és persze kissé kényelmesebbek is, a bajnoki címet megnyertük tavaly, azt már senki nem veheti el, és egyszerűen nem tudnak azzal a bizonyítási vággyal és underdog mentalitással játszani már, hogy csak azért is megmutatjuk.

A kérdés persze, vissza lehet-e még ezt hozni innen? Elviekben abszolút, én viszont jelenleg nem hiszek abban, hogy ezt a jelenlegi helyzetben meg tudnánk csinálni. A BL helyet még így is el lehet érni, aztán nyáron újratervezni (már amennyire ez a jelenlegi tulajdonosi körrel lehetséges, de ez egy másik poszt témája), ez viszont baromi gáz, hogy címvédőként ezen kell majd izgulni. Ha nem jutunk be a top 4-be, akkor pedig belegondolni is rossz, hogy hová eshetünk vissza.

A feltámadást minél előbb illene megkezdeni, egész konkrétan ma este otthon a Torino ellen. Én szkeptikus vagyok, idén már kétszer elpicsáztak minket elég stabil játékkal, szerintem ezt a meccset sem fogjuk megnyerni, ez a formáció előrefelé nem túl potens, ahogy az Inter ellen láttuk, ők meg egy jól működő rendszerben játszó, amúgy is nehezen legyőzhető csapat. Soha nem ideális ellenfél ez, pláne egy ilyen önbizalomhiányos és tompa csapatnak, aztán persze egy Leao villanás vagy hasonló megmenthet minket. Ibra a padon már ott lesz, ha valakinek ez megnyugvást jelent, a pályán sokat már nem kell várni tőle, talán a hangja az öltőzőben még tényleg sokat segíthet, ebben esetleg reménykedhetünk.

Tipp: Milan – Torino 1-1