Idén kellőképpen sűrű a limonádé szünet, de, hogy mégis eltereljük a figyelmet a nyári kánikuláról, álljon itt egy cikk Pioli mesterről és a munkájáról. Ugyanis szerintem annak ellenére, hogy vele újra felértünk a csúcsra, nagyon is kérdéses, de leginkább véleményes edző. Meginvitállak benneteket pár éves történelmi emlékezésre, amit vele éltünk meg. És a végén közösen megpróbálhatjuk megfejteni, hogy ő most akkor egy jó edző vagy sem. FIGYELEM: nem rövid cikk, megtekintése csak erős idegzetű olvasóink számára ajánlott!

Régen kezdődik a történet a Misterrel, 2019 nyarán, mondhatni egy messzi-messzi galaxisban, ahol, és amikor rengeteg érdekes és hátborzongatóan sci-fi-be illő események zajlanak mind a klubnál, mind a világon. A történetünket olyan előzményekkel kell, kezdjük, ami nem kevéssé viharos, mint a cikk maga. Mintha egy kabaréban vagy még inkább cirkuszban ülnénk, kapkodjuk a fejünket, Gattuso elhagyja előző szezon végén a klubot, Leonardo szintén lelép/elküldik. Mindenki rosszban van mindenkivel és mindenki hibáztat mindenkit. Majd jön Maldini és Boban technikai igazgatóként később Massarra és végre valahára (nem, még nem Pioli) megjön a legikonikusabb, a legbátrabb, aki mintha egy hőskorból jönne, csak éppen ledobták volna a hegyről. Igen ő az. A legenda maga DZSÁMPÁOLÓ. Erről a szimpatikus középkorú fiatalemberről ki délceg lovon jött és az asztal alatt kúszott, ahogy veretes tíz-nulla után szokás, most nem ejtenék több szót. Igazi fénykor volt ez.

Majd elérkeztünk cikkünk tárgyilagos személyéhez, a Misterhez. Októberben nevezik ki és úgy nézhetett ki a dolog, hogy hasonlóan a kollégához újabb sötét fénykorszak ereszkedik ránk. Nem volt a decemberig tartó időszakban semmi, de semmi különös. Megverünk nagy nehezen néhány kis/középcsapatot, mint mi és kikapunk minden közép/nagytól. Elég lagymatagon folyik a szezon nincsenek izgalmak, maximum néhány agyvérzés. Amikor is jön a csoda, ja, nem az még mindig nem, előtte bizony jön az Atalanta és az a bizonyos meccs, ami nem a piros fekete garmada dicsőségéről szól, ellenben rohadtul megtosznak minket hátulról és akkor még finom voltam, de nem nőies…

Így kezdődött minden, majd jött Zlatan az Isten! Ezzel el is érkeztünk az első nagy kérdésig Stefnek a Milánói piros fekete karrierjében. Mi történt ekkor? Kinek köszönhető nagyobb részben vagy inkább főleg, az ezutáni időszak észhez térése, majd szárnyalása? Ugyanis januártól már kezdett észhez térni csapatunk, becsúszott egy Inter elleni zakó, de legalább már a kis csapatokat hozogattuk. Később pedig jött a Covid szünet és az utána a szezonból visszamaradt meccsekről már tényleg ódákat lehet zengeni, főleg az előzmények tudatában. Vajon a Mister rakta össze ezt a csapatot abban a szünetben? Tudjuk jól, hogy az Isteni Zé nem volt kis hatással a csapatra, visszaemlékezhetünk arra a pletykák szerint mit művelt NyegLeoval, de az egész csapatra elmondható, hogy némi túlzással tébláboló, szedett vetett csürhéből győzni akaró, éhes oroszlánokká váltak. Még, ha a csapatban voltak is fogatlan oroszlánok… Talán, ha tippelni kellene a kezdeti lökést én Zlatannak adnám, pláne elnézve utólag a bajnoki címnél az öltözőből kikerült videót. Viszont azt nem vonnám el Stefkovics úrtól, hogy ezek után a szezonok túlnyomó részében fenn tudta tartani ezt a győzni akarást és csapatszellemet. Nyilván egy szezon során megesik, hogy néha a legkisebbek ellen nem akkora az igyekezet.

A következő szezonban már Pioli alatt egy elfogadható teljesítményt hozott Milánó szebbik fele, sőt rekordokat döntögetett a mester és csapata, mindemellett a rangadókat is jól hoztuk nem kevés halott időszak után. Öröm nézni a csapat játékát és a jóképű ám foghíjas fejszőrzettel megáldott edzőnkkel lehozunk egy 2. helyet és visszatérünk az áhított csillagos ligába. Mindenki happy!

Az álmok pedig igenis valósággá válnak ezek után. Ha az előző szezon jó volt, a 21-22 milyen volt? Na, milyen? Volt rengeteg szenvedés, hason kúszás, mázli, de a lényeg Stef megcsinálta, a szezon túlnyomó részén a játékosok egytől egyig meghalnak a csapatért a pályán. A csapat még annál is jobban megcsinálta. Kellettek ehhez a mester mellett olyan klasszisok, mint Zsír úr vagy, mint az egész karrierje során ilyen jól nem teljesítő dán Viking. És visszaemlékezve Balage kolléga leiratára emlékezzünk meg Sandro Tonhal legendás góljáról, ami életet mentett (és az egész szezonos emberfeletti melójáról, amit középen letett az asztalra!). Voltak hősök és még annál is nagyobb hősök. Zsír úr pedig az előzőek alatt szép lassan átvette az Isten helyét. Persze, hatalmas szerencsék sorozatáról se feledkezzünk el, mert azért voltak kialakuló árkok, de a mesternek sikerült el fedni. Ha azt mondjuk, hogy a csapat erőn felül teljesített, akkor ez elmondható Pioliról is, ez a K*baszott mester műve, egy klasszikus Tarantino filmet idézve. Egy középszerű (?) edző, klasszis szezonja. Bajnokok voltunk baszki…!!!

A csoda után nekünk egyelőre több nem jutott, ellenben a nápolyi kollégákkal az elmúlt szezonban. Ami tartogatott nem kevés izgalmat és fejfájást. Viszont volt egy nagyon szerencsés Bl menetelés. A csoportban Pioli nem tudott semmit kitalálni a teljesen más idősikon játszó angolok ellen, akik mára már kb testvércsapatunk, mellesleg. (Ebből a szempontból nem rossz az ő játékosaikkal építkezni, hiszen láttuk mennyivel jobb csapat.) Már-már kínos volt egyébként szerintem az a két meccs a kékek ellen, de azt nem lehet elvitatni a mestertől, hogy a kicsik ellen összeszedte a csapatot és lesimáztuk őket. A 16 között egy másik angol csapat ellen viszont elég nagyot ment Stef koma, elég nehéz helyzetben volt ekkor a csapat, de kitalálta, hogy átáll az 5 védősre a Tottan-hami ellen. Ez egy nem várt húzás volt és itt jött ki az edző egysíkúságának a hátránya, hogy már egy ideje gödörbe volt a csapat, de nem tudtunk váltani azonnal, mert évek óta ugyan azt a már egydimenziós futballt játszottuk, mire végül a semmiből jött a kétségbeesett változtatás. A terv tökéletes volt, ha a Magic-i utolsó perces bravúr is a része volt… Lesimáztuk egy 180 perces 1-0-val az angolokat. (Noha nyilvánvaló, hogy ez nem a csoportbéli angol foci szint és az is könnyítette a szitut, hogy Conte volt odaát a beépített ember, azért ezt a két meccset nem venném el ennek ellenére a mester érdemeiből, bár az is tény, hogy a futball, mint játék nem volt a terv része 180 perc alatt, de ez van.) Majd következő fordulóban mentünk hazai pályára. Na, ez ugyan álomszerű volt utólag, de pacek nagy mázli kellett hozzá. Nem tudom Pioli mit gondolt, de az első 10-15 percbe, ha nincs a bravúrmester kapusunk és hatalmas szerencsénk, akkor senki sem szólhatott volna, akár 3-4 nápolyi pizza is megakadhatott volna a torkunkon ezalatt az idő alatt. Viszont megalázó sok gólos hátrány helyett az első negyed órában, a Napoli mindent kihagyott. Ezután pedig, rájöhettünk, hogy mi is pályán vagyunk és így történhetett hatalmas meglepetés. Az Inter ellen nem tudom, hogy Pioli hibás volt e vagy egyáltalán lett volna bármi esélyünk ellenük, mert a valóságban nem volt. Visszatérve az öt védős rendszer is hamar kútba fulladt az angolok kiverése után, mondván minden csoda csak három napig tart. A szezon hátralévő részében egy hibrid 4-2-3-1 átvariált rendszerét használtuk, méghozzá úgy, hogy a középső támadó középpályás helyén nem a törpét játszattuk, hanem betette a Mister a harmadik közepet és visszavonta azt, így megalakítva az évek múlva is hírhedt már soha többé nem létező Sandro, Bena, Kruni mágikus triót és egy 4-3-3 felállást. Ami stabilabbá tette néha a csapatot, de nem mindig. S mivel ez a három ember volt az összes értékelhető játékos középre Bennacer kiesésével az Inter ellen, már ezért nem volt esélyünk szerény véleményem szerint.

A mesébe illő nemzetközi megszállás ellenére az idényben rengeteg gondja volt a Misternek és csapatának. Megsüvegelendő az az alázat és feladni nem akarás a mestertől, amivel kirángatta a játékosokat a gödörből, mikor már erősen fel-fel hangzott a Pioli Out, nem sokan bíztak úgy, mint a mester, hogy lesz kiút. Az edzőnknek ez a valami földönkívüli hite a játékosaiban (akiket favorizál) sokban hozzájárulhat abban, hogy ilyen erős a csapategység és ki tudnak lábalni a gödörből. Ez az erőssége. A hátránya az, hogy akiben nem bízik azzal semmit se képes vagy nem is akar kezdeni a csapatból, láthattuk Adli vagy Csáó esetét (igaz Csáó 3 védős rendszerbe jól működött, de 4 védős rendszerben akadnak feltűnő problémái, viszont benne van a fejlődés). Persze mi, amit látunk az kb. 5%, ő az, aki dolgozik a játékosokkal nap, mint nap. Látja az edzésmunkájukat. Mégis feltűnő volt egy-egy játékos imádata, akkor is, ha nem lehetett sok mindent látni tőlük a pályán. Szóval egy szenvedélyes edzőről beszélhetünk, de nem egy logikai szaktekintélyről, amivel hosszú távon már voltak gondjaink és még lesznek is, biztos vagyok benne.

Úgy tűnt a szezonban a Pioli’s on fire után itt is csúfos véget ér karrierje, de egyelőre megoldotta a problémát és megugrotta a szintet. Viszont valószínűnek tartom, hogy a következő szezon döntő fontosságú lesz abból a szempontból, hogy kijelenthessük, milyen edző is ő valójában. Akadtak pletykák, hogy Maldinivel is voltak összetűzései az igazolandó játékosokkal kapcsolatban. Erre már nem lehet panasz, idén rengeteg elvileg jó játékos jön hozzánk, akiket Pioli nagyon akart, hogy érkezzenek, vagyis nem lehet kifogás a beépítésükre, ami viszont nem kis feladat ennyi új érkező esetében. Esetemben és sok máséban, ha jól gondolom, azért felmerül a gyanú, hogy lehet, ebben megbicsaklik majd a szekere a Misternek. Ne legyen igazam, de szerintem erősen felülről korlátolt a személye a megújulásra való képességei, pedig úgy szintén. Még mielőtt károgónak tartanátok, ne legyen igazam! Azért se, mert minden hibája ellenére, ami nem kevés, nem tudom, ki lenne képes tovább építeni a csapatot, bár ez nem is az én feladatom tudni. (Isteníthetjük a régi Carlo féle edzőinket utólag, de nem volt az se fekete-fehér korszak. Ma meg már erős kétségeim vannak, hogy a csapat újra építés menne e akár neki akár más „nagy” névnek. Ahogy ez az amerikai Milan is már egy teljesen új rendszerben működő csapat, valaki azt mondta nem lesznek nálunk már Maldinik vagy Kaká-k, se klubhűség, eladunk, majd abból veszünk és építkezünk. (Erről később) S reméljük, valahol a csúcs közelében landolunk egyszer. Az előzőkhez jobb, ha mindenki hozzá szokik. Ehhez mérten szerintem valamilyen új stílust és tudást képviselő edzőre lenne szűkségünk, ha a mostani Mister megakad.  Meglátjuk azt is, hogy többek közt ezáltal neki is milyen volt a szeme, mit látott az újakban, vajon a papíron hatalmas erősítést jelentő igazolások minőségi ugrást jelentenek a csapat életében vagy csak újabb Bacca és Rebic kaliberű megváltók lesznek… Reméljük a legjobbakat. Mindörökké, FORZA MILAN!