A várakozásokhoz képest is kurva szar volt.  Bemutattuk, hogy milyen szétcsúszott, levitézlett galeri vagyunk, ahol tombol a szakmai nihil. Ha Isten Milan-szurkoló lenne, 20 év mély álomba merülne, ébredés után csak azt kérdezné, elmentek már? Szégyen. A színek vannak még meg, a trófeák, a stadion, a szurkolók. A teljesítmény viszont gyalázatos, minden elfogadható szintet alulmúlt. Fel sem tudom fogni, hogy tudtunk ilyen mélyre lezülleni. Pioli annyira megijedt, hogy esetleg vissza kell ide jönnie, hogy inkább gyorsan aláírt Arábiába. Az este egyetlen nagy pozitívuma volt, hogy közösségi élményt varázsoltunk belőle, heten néztük „élőben” a Score-ból. 

BB kolléga csak pár száz méterre dolgozik a lakóhelyemtől, úgyhogy közösen indultunk a nagy útra. A Duna megtekintése után a Szlovák sörözőben alapoztunk – a sztrapacska kiváló, a cseh sörökkel egyetemben, szlovák sör nem volt, és nem is hiányzott. És igen, a nagy igazság a Carmina Buranából, ami igencsak illett az estéhez. Ja, a kolléga kívánsága volt, Allegrit montírozzam becses fejére, hát, ha már Paint, akkor trógerkedtem neki egy milanos kabátot, plusz kifejeztem, milyen lelkiállapotban vártuk a Pool érkezését. Avagy kitakartam a Real (hehe) húgyfoltot, de ezt sosem tudjátok meg.

A Score-ban a nagy terem legvégén kaptunk asztalt, ez volt a felvezető műsor. Igen, két pufajkás karhatalmista vadőr, talán a Pampalini ismerősei, abúzálnak egy párocskát. Az ott egy félmeztelen fiatalember, mértanilag tökéletesen széthúgyozott nadrágban. Igazi műalkotás, új generációs street, akarom mondani nature art. Vagy lehet, hogy Sandro Tonali tavaly ősszel egy vadkempingezés másnapján, miután elfüstölték a nyereményt az este. De ezt sem tudjuk meg soha. Csattanó, hogy mivel ezen az elnöki helyen nem jött be az Izaura 2, internáltak minket jól megérdemelt helyünkre, a slozi mellé, a Pool szurkolók közé. De azt elmondhatom, hogy mi voltunk a legszebbek.

Az elején gyereknap volt

Balage, BB, Harkness, Zoli, Fx, Dani és jómagam alkották a kiváló asztaltársaságot. Dani nagy cimbora, Real-szurker műkedvelő, Szoboszlai-magyar válogatott mezben libegett be az eseményre, de legalább nem ünnepelte meg a 3-at. Azt mondta, sokkolja a produktumunk, nem tudja felfogni, egy elvileg egész jó kerettel hogyan lehet ennyi kapitális hibával és ennyire értékelhetetlenül teljesíteni. Az előjelek nem voltak rózsásak, a legoptimistábbak is legfeljebb valami utópisztikus x-ben bíztak, roppant csekély beleéléssel. A kezdés ehhez képest parádésra sikerült, Maignan kirúgását Morata tette le Pulisic elé, aki végigrobogva a vendégek térfelén kilőtte a hosszút. Volt még egy pár jobb percünk, utána persze szépen fokozatosan átvették az EU-n kívüliek az irányítást, és bár mezőnyfölényükből csak néha lőtt Salah pár kapufát, olyan kirívóan nem voltak veszélyesek a kapunkra. Zavaró volt, mennyire könnyen át tudták játszani az úgynevezett letámadásunkat egy-egy ügyes felpasszal, amikből aztán mindig veszélyes helyzet alakult ki. Labdát kihozni azt nem nagyon tudtunk. A legszebb az egészben persze, hogy két teljesen szürreális gólt kaptunk, hagytuk, hogy a középhátvédjeik három méterre a kapunktól fejelni tudjanak, teljesen tisztán, fel sem ugrott velük senki, Maignan szegény meg hogy mit csinált, azt kár is firtatni, óriási blama. Ezen a ponton hangzott el Balage kolléga jóvoltából, hogy az igaz, hogy magasak a mi belső védőink is, de egy A4-es papírlapot nem lehetne kihúzni alóluk egy szögletnél. Tökéletes banter élmény egy papíron jó kerettel.  Csak  míg Bocchettivel meg Ramival ez kínosan röhejes volt, az most dühítő és szégyenteljes.

Szegény Maignan nagyon kiborult, de nem láttam, hogy a csapatot különösebben meghatja.

Maignan nagyon is fájdalmas, kellemetlen sérülése sajnos legalább annyira volt kabaréba illő is. A helyére beálló Torriani nem mondott csütörtököt, csak egy gólt kapott, azt is Szoboszlaitól. A legijesztőbb és leglesújtóbb felismerés számomra az volt, hogy hiába a két klub közötti jelentős anyagi erőforrásokbeli különbség, az egyéni képességek viszonyában messze nincs akkora lemaradásunk, amekkora megszégyenítő pulykázásban részesültünk. Sőt, az egész pálya toronymagasan legpengébb zsugását Rafa Leaónak hívták, amikor a védővonalunk magasságából felvitte a labdát a Pool tizenhatosáig, az a prime Ronaldinhót idézte. Igen, a vereség megalázó voltának oka a szakmai munka teljes csődje, szervezettségben, csapategységben, passzjátékban, védekezésben egy szedett-vedett, mindenhonnan kölcsönvett banda benyomását keltjük, ahol a tulajt már fél éve lesittelték, a játékosok hónapok óta nem kaptak fizetést, és csak azért vannak még itt, mert elvették az irataikat.Ez az egész mutatvány Cardinaléstül, Furlanistul, Ibrahimovicostul, Fonsecástul egy óriási nagy kankós lófasz. 

Fonseca rejtély, mit művelt nyáron,  de ez eddig egy óriási betli, szakmailag és humánmenedzsment oldalról is. De amíg ő a tehetetlen, gyámoltalan pancser szerepét játssza el, addig Ibrahimovic nap mint nap exponálja magát, mint egy óriásira fújt hólyag. Arroganciája határokat nem ismer. Érdekes, a scudetto miatt ráragadt a sikerkovács meg nagy vezető klisé, miközben karrierje során leginkább a 2-1-es állásnál Novara-szinten mozgó csapatoknak lőtt bombagólok szerzésében jeleskedett. Azt most hagyjuk is, hogy akkor pont akkor nem nyert BL-t a Barca, amikor odavitték, az Interrel pedig legendás triplázást rakott össze a helyére hozott Eto’o és Milito. Ja, kevesebbet kéne pofázni, és megmutatni, hogy vezetői képességei  feljogosítják akár egy piaci lángosos bódé botrányoktól mentes üzemeltetésére is. A másik két pancser bohóc érdemei részletes méltatásának elmulasztása mellett is kijelenthető, hogy ebben a négyesfogatban egyetlen fogaskerék kicserélésével nem lehet csodát tenni.

Mit mondjak még? Hétvégén Inter,  a legjobbkor jönnek a kuzinok, hogy kiköszörüljük a csorbát!