Előreléptünk a szögletekben # Milan 4*-1 Club Brugge

Tegnap délelőtt a már egy éve nem látott MK fellépett a kummantállványra, és bekaristolta, hogy megnézné közösen a meccset. A szintén nagyon régen nem látott Flagstaff támogatta a kezdeményezést. Így hát, bár nem terveztük, végül a Score-ban kötöttünk ki. Kapóra jött az alkalom, mert nem tudtam előzetesen elképzelni, mit fogok írni erről a meccsről. Ezért fogtam az asszonytól kapott nagyszerű kis noteszkát, hogy majd lejegyzetelem az este nevezetes pillanatait. Ezért, a továbbiakban kis naplóm fog mesélni. De előtte még csak annyit tennék hozzá, hogy mégis hogy a pélóba lehetett ez ellen a magához képest sem jó, nyolcadikosokból álló, emberhátrányban játszó belga kiscsapat ellen ennyire szeméttelepre való teljesítményt letenni az asztalra, pont a San Siróban?

Ha most nem lenne időm, egyszerűen csak kiposztolnám ezt natúrban, remélem, értékelitek a fáradozásaimat

Szóval, épp 18:42-re sikerült megérkeznem a Score-ba, a fiatalos helyi csapaton kívül kong az egész létesítmény. Egy Borsodit kérek, és azon merengek, asztalunk 14-es száma vajon mennyire lesz jó ómen? Kik játszottak 14-esben a Milanban? Azóta is foglalkoztat a gondolat. A pult mögött található kijelzőn néhány pillanatra megjelent a KTE is, ők szegények most biztosan nem jelentenek nekünk jó előjelt. Inkább sorstársit, hiszen elég hasonló statisztikákkal állunk a BL-ben illetve a magyar 1-ben.

Ennyire hatotta meg a népeket a Milan meccse

Szóval, merengek a nemes ital felett, és nézem, ahogy Fofana eladja a labdát a középpályán, ziccerig viszik, Maignan szerencsére véd. Utána egy tizenhatos magasságába visszatett labdát lőnek ki a lelátóra. Kapusunk véd még egy nagyot, kiszorított helyzetből tüzelt egy balga nyolcadikos. Befut Buddy kolléga, örölünk a 0-0-nak. Utánuk befut az örökös asztalfoglalás névadó Harkness kolléga és MK is, utóbbi azért késését a varsói gyorsra próbálja kenni. Sőt, megjelenik BB kolléga is, aki előzetesen azt mondta, nem tud jönni, de közben átvágta a százkarú szörny csápjait, az este hőse! Meg is állapítja, hogy „No Terraciano, no party”, akkora szenny ment a képernyőn. Csattant is a benga 30-as lövés Magic Mike feje felett a kapufán. Utána egy vendégsárga, Harkness pirosat vár, de még nem. Próbáljuk kiskubizni, kit ismerünk a belgáktól, de mind nyolcadikos, leszámítva a hajdani liverpooli csillag Dudeket, akarok mondani Mignolet-ét. Collis előrement jobbon, ő 25 éves. Közben BB a bánki recsegő ágyakat és a hangyavonulást magasztalja. Gabbia fejes, mellé, 27. perc. Harkness szerint a belgák Zenitnek öltöztek. ER kibohóckodik egy szögletet. Valamiért téglát keresünk, talán a képernyőbe akarjuk vágni, annyira fostelep a mérkőzés? Nem, csak csúnyán írtam, tejfölért kell leugrani, BB hallgatja ki a staff operatív törzsét. De mihez kell a tejföl, megint törpesztriptíz lesz? BB szerint mehet a halászlébe, káposztával. Ettől a vakmerő javaslattól természetesen testületileg elhatárolódunk, a Bajáról származó Harkness kolléga vezetésével. PULIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!! Szögletgól. Érintés nélkül. Mekkora király a csávó!!! Utána T Janit megtapossa Onedin Kennedy, és a ripacs bíró két percig nézi, utána bábszínházi mutatvány keretében elmagyarázza a csk-knak, hogy miért lesz piros, utána a farkához, akarom mondani a laphoz nyúl, és kiállítja a semmit sem értő Kennedy pajtást. Mehet, lesz ideje megtanulni a memoritert! Utána megjön a hangulat, Balogh Túrós bár nem férne be a KTE-be sem, de a KTE-t talán így már megvernénk, ha ők tízen, és ennyire jön a szöglet Pulinak. Utána egy statisztika kideríti, hogy jobbak vagyunk, mint a 2003-as csapat, valszeg kornerekből. Flagstaff közben bekummantolja, hogy nem ért ide, mert éppen Lendvai Ildikót fűzi a Széchenyi fürdő egy eldugott zugában. Ez volt az egyetlen valid kifogás, kolléga!!! Ki volt az uccsó brazil játékosunk Messiás előtt? Kaká és Luiz Adriano voltak az első tippek, de Paqueta lesz az! Utána félidő, és a belgák egyenlítő góljánál eljátsszuk, hogy néz ki a Béke téri megálló, amikor megérkezik a 105-ös busz, és elsőajtós felszállás van. Annyira szánalmasak vagyunk, hogy az egész asztal testületileg drukkol, hogy ne vegyék el a nyolcadikosok gólját. Nem lenne szép. Szerencsére megadják. Utána lemegy Rafa. Fókamóka az első megmozdulásából azonnal asszisztot varázsol Té Jani lábára. Mekkora király!! Utána Té veret még egyet. Jöjjön Kamagra!! Ha már Kalulu volt meccs embere a Juvében középen, bal és jobb oldalon egyaránt is. És megkapjuk a Kamagránkat, sőt, gólt is stukkol a srác!! Világtörténelem. Sajnos viszont a VAR lecsap, és kiderítik, hogy novicsok is keveredett abba a porba, és kíméletlenül leidegmérgezik a nagy felhorgadásunkat. Néhány centin múlt mindössze a történelem. De a kisgyereket pajzsra emelő képek megvannak, bármikor meg tudjuk hamisítani a jövőben. Nálam ez örökre 4-1 marad!!! Megnyerjük, örömség bódottság. Folytatjuk jövő kedden, Napolit verünk majd. BB el a Lidibe csokigolyót venni a gyereknek, Harkness a körút mélyébe tűnik, mi pedig a hó végémet megtámogató Buddyval és MK túravezetővel a Nyugati felé vesszük az irányt. Próbálom rávenni a nagy túrást, hogy vállalja be Vácig a sétát, elkísérem az Árpád hídig, de nem áll kötélnek. Pedig azt is bedobom, hogy Újpesten fel tud szállni az esztergomi vonatra, és onnan Vác csak egy ügyes manőver, de ma este nem vállal be semmit a kolléga, csak a hátrapassz, mint ER esetében. Én meg úgy vagyok vele, hogy be kéne venni valami hotdogot, hogy az asszony ne panaszkodjon a bőcsi kipárolgásom miatt, de a kinézett MOL kút a Dózsa felé sajnos zárva. Marad a Meki a Forgáchnál, persze erről nem fogok beszélni otthon, mert ez megbocsáthatatlan bűn, hogy kihagyom egy ilyenből. A metróállomáson keresztül kelek át a kereszteződésen, de csak a lépcsőn, mert a lift és a zebra a gyengéknek van. Így van lehetősége annak a srácnak, hogy megállítson, és feltegyen egy kérdést. Persze, én vagyok a hülye, ilyenkor már csak a pénzedet vagy a testedet akarják, esetleg mindkettőt. Nos, a kérdés úgy szólt, van-e kedvem egy közös maszturbáláshoz. Határozottan elutasítottam ezt a nagyszerű ajánlatot, és tényleg csak az asszony komfortja érdekében elfogyasztottam egy McCrispyt, bejövős ajánlat híján, kétezerért.

Szigorúan szósz nélkül

Így végződött hát diadalmas esténk, a három pont a legfontosabb. Félhet a Real!!! Fx kolléga egyébként a nagysrácával vendégmezbe öltözve tekintették meg a mérkőzést, azt hiszem, a legjobb úton haladunk, hogy megnyerjük magunknak a primavera korosztályokat is!!!