Pajtik, elértük a szezon tetőpontját, óriási győzelmet aratva a városi derbyn bejutottunk a Coppa döntőjébe. Dícsértessék! Ennyire nagyon régen nem vertük meg a kuzinokat, most egy örök klasszikus ugrik még be 15-16-ból, Mihajlovic regnálása alatt, amikor még a benga Alex is gólt szerzett. Üdvrivalgás, kalaplengetés, hozsánna, élvezkedés! Nagyon megérdemeltük, kijárt már ez nekünk! Itt arra gondolok, hogy nagyon sokan még mindig leülünk a képernyő elé 3 vagy épp 6-7 naponta, és végigszenvedjük a szokásos, szemgolyófeloldó programot. Hajtás után nem elemzünk sokat, mert úgyis minek.
Az előjelek kecsegtetőek voltak, gondolok arra, hogy nekünk ez volt a MECCS, amit meg kellett nyerni, a fekete-kékek viszont egy pusztító sorozat közepén járnak, és bizony kifulladni látszottak. Nálunk kezd így a szezon végére kikristályosodni egy kezdő és egy taktikai hadrend, amit egymás után többször is meg tudunk csodálni, sorozatban. Nem semmi, de így is lehet! Az Internél a kisöcsi azért megkavarta a lapokat rendesen, de tök mindegy volt egyébként, hogy mit csinál, még a régi nagy kedvenc Mátrix is beszállhatott volna a nézőtérről, akkor is lilára csapkodtuk volna őket.
A mérkőzés első jó fél órája Inter-fölénnyel és helyzetekkel telt. Megnyomták az elejét, mi meg próbáltuk tartani a 0-0-t, de ez nem feltétlenül rajtunk múlt, a „hazaiak” ennyi helyzetből egy közepes napon biztos lőnek egy gólt. De ez most a mi napunk volt. A 35. percben mondtam magamnak, hogy most már húzzuk ki a félidőig, aztán onnantól majd átvesszük úgyis a kezdeményezést, jó lesz ez. Asszonypajtás a vasalódeszka mellől jóval egyszerűbben fogta fel, aszongya, ha 35. perc, akkor már bőven ideje lenne egy gólnak, úgyhogy biztos jön is mindjárt. És tényleg, a tavasz hőse, a jugoszláv bérgyilkos, a hidegvérű ítéletvégrehajtó Lukita élményszámba menően stukkolta a hálóba az addig elég gyámoltalan Szőke Imi beadását. Ahogy kell, a semmiből. A Világegyetem is valahogy így keletkezhetett. Ez maga a Teremtés, gyerekek. Mi ez, ha nem Diavoli-pillanat? Felért egy igen kiadós, vidékiesen bőkezű, jól megzsírozott tarkónbaszással, a legjobb helyre.
A második félidő is Inter-nyomással indult, ekkor még elhitték, hogy van keresnivalójuk. Több átlövési kísérlet, fejes, ez az meg amaz, de Maignan meg a védők valahogy mindig megvédték a kaput az egyenlítéstől, ha meg nem rajtuk múlt, akkor az interesek voltak pontatlanok. De nem is kellett sokat várni, egy szöglet után kis katymaty, és Lukító újra beköszönt, ezúttal Pippo-emlékdíjasan. Volt ott persze egy kis műbalhé, Barella próbálta eladni a szószt, pedig arra nem biztos, hogy büszkének kell lennie, hogy idén ő az első játékos, akit Rafael Leao lebirkózott. Fel is lépett ezzel a legjobb 99. percentilisbe a mezőnymunkások listáján a jó luzitán, azt, hogy ki nincs előtte, BB kolléga jegyzi.
Itt már meg lehetett nyugodni, mert már a vak is látta, hogy itt már csak a hosszabbítás legvégén védő gólt szerez wildcardot játszhatják ki a kuzinok, de azzal is pont ugyanúgy inasba van nekik betéve. Úgyhogy néztük egykedvűen a fülünk mellett elfüstülő lövedékeket, mint ahogyan Charles Bronson nézte volna, ha ez egy spagettiwestern. A gyökérkezelésre a katéterezést jó Janink adta be mint kegyelemdöfést a vonagló, kimúló fenevadnak.
Ha valaki a 3-4-3-ról szeretne hozsannát szemlézni, akkor csalódást kell okozzak, nekem ez sokkal inkább egy nagyon kifutott eredmény és az elmúlt évek derbyjeinek kompenzálása. Mert ha másra nem is, arra jó volt ez a teljesen elbaszott, ócska szezon, hogy írmagjáig kiirtsa a kuzinokkal szemben kialakult komplexusainkat. Nálam legalábbis. Tudom, mennyire szar érzés volt a sokadig alázás után is leülni egy újabb elé, amikor is bármit is tehetünk, a végzetünket nem kerülhetjük el. De ez már csak a kibaszott múlt!!! Az Inter az a csapat, amelyet megbaszunk. Ja, még nem írtam le eddig, hogy díszbohóc kebabos, ám legyen, de csak hagyománytiszteletből!
Ezzel szinte biztosan kvalifikáltuk magunkat az Olasz Szuper Kupa és az Euréka Liga következő kiírásába. Ezen felül megnyerhetjük a szezon második legfényesebb kupáját is, bár nehéz a sorsolás. A kuzinokat sem kell sajnálni, még nyerhetnek valami szart ők is, azok közül, amiért mi nem hajolunk le. Mivel nagyon bírom a bloggerjeiket, én szurkolok nekik, de ha valaki 13 ezüstérmet kíván csak idénre a kutyagiroszosnak, igazából azt is mélyen át tudom élni.
Folytatás vasárnap délben Velencében, arra pont jó lesz, hogy elmondhassuk, igazából kurvamindegy az egész. Na de addig is Luka Jovic a legnagyobb király, KUPADÖNTŐS, KUPADÖNTŐS!!!