Circus Maximus

Ha van Mister, akire rá lehetne húzni, hogy negyedik hely, és azon kívül bárcsak semmi sem lenne, akkor az Allegri. Érdemes párhuzamokat vonni a Juvénél eltöltött második 3 évével, ugyanis nagyon hasonló állapotok közepette kezdhette meg a munkáját mindkét helyen. És a legcsodálatosabb az egészben, hogy a raboknál ottléte alatt nagyjából zéró előrelépés nem sok, annyi sem történt. Ez hadd álljon itt anélkül, hogy elkezdenénk feszegetni, személy szerint Maxinak mennyi felelőssége volt ebben. Mindegy is — mit várhatunk ettől az embertől? Az áhított negyedik helyet, emellett ugyanúgy cseppfolyóssá válik a retinánk a látványtól. Ez előrelépés jelen helyzetben? Igen. A poszt azonban másképp közelíti meg a témát — egy kis idézetgyűjteménnyel készültem, azt gondolom, sok mindent előrevetít, hogyan fogjuk érezni magunkat azon kívül, hogy kurva jól. Azért annak is megvan a szépsége, hogy Allegri nyilatkozatai pedánsan dokumentáltak, azért ez felénk messze nem megy így. Micsoda véletlenek. Na, hajtsunk egyet!

Mielőtt belecsapnánk a gyulai kolbászos lecsóba, álljunk meg egy kis statisztikázásra!

🖛 Pirlo 20/21: 78 pont

🖛 Allegri 21/22: 70 pont

🖛 Allegri 22/23: 72 pont

🖛 Allegri 23/24: 71 pont

🖛 Motta / Tudor 24/25: 70 pont

Keresem az edzőpápa hozzáadott értékét, azt leszámítva, hogy az olasz sajtó körbe fogja szopkodni.

Na, de térjünk rá a forrásokra!

#1

A kapkodás, az egyénieskedés, a technikai hibák, amelyek nem fordulnak elő gyakran: ezen kell dolgozni. Udinében megértettük, mit nem kell csináljunk, ma ezt még egyszer megértettük.

2021. augusztus 28, Juventus 0-1 Empoli

#2

Meg kell változtatnunk a hozzáállásunkat, több akaraterőre van szükség, hogy megerőltessük magunkat, a calcio nem vívás. Ütközések vannak és légi párbajok, megfelelő hozzáállással kell nekik mennünk.

2021. október 30, Verona 2-1 Juventus

#3

„Amikor nyersz, minden szép, de a Roma 3-1-es vezetésénél semmi sem volt szép. Örülök, mert ez volt az első meccsem sok év után, de remélem, Allegri hamar visszatér, mert 5-6 évet veszítettem az életemből.”

2022. január 9, Roma 3-4 Juventus, Landucci. Allegri eltiltását töltötte a lelátón.

#4

A csapat jól játszott a 75. percig. A Villarreal teljesen visszahúzódott, csak egy ilyen véletlennel tudták a maguk javára fordítani a mérkőzést. El kell fogadni ezt a csúnya vereséget, sajnálom, de semmit sem róhatok fel a srácoknak, mert jó meccsük volt. Bukásról beszélni intellektuális erkölcstelenség.

2022. március 16, Juventus 0-3 Villarreal

#5

Ahol Brahim Diaz megfordul, vágni lehet a sunaszagot. Nem csoda, hogy a srácok bekábultak.

2022. október 8, Milan 2-0 Juventus

#6

Hiányzott az energia, talpra kell állnunk, és dolgozni, a bajnokság hosszú, és még sok a pont. Az összes vereség nehéz, ma este megérdemelt. De sok esetet ma este jobban lehetett volna olvasni. Néha jól megy, néha nem. Meg volt az erőnk, hogy szépítsünk, de nem jött össze.

2023. január 13, Napoli 5-1 Juventus

#7

Nem kellett volna hagynunk nekik ezt az összes szögletet, fejlődni kell. Most felesleges sírni. Jobban kellett volna teljesítsünk technikailag, most nem jött össze.

2023. április 16, Sassuolo 1-0 Juventus

#8

El kell fogadni a valóságot, ha már kiestünk mindenhonnan, észnél kell lennünk, és nem elveszíteni minden jót, amit felépítettünk. Itthagyni a Juvét gyávaság lenne. Nagyon mérges és csalódott vagyok.

2023. május 22, Empoli 4-1 Juventus

#9

Mentálisan egy pillangócska meccset játszottunk, ezen javítanunk kell, mert fontos pontokat veszítünk. A rossz előjelek már napok óta jelen voltak, megpróbáltunk változtatni, de sajnos nem jött össze.

2023. szeptember 23, Sassuolo 4-2 Juventus

#10

Rendet kell tennünk a fejekben. Olyan hozzáállásunk volt, amely nem teszi lehetővé, hogy meccseket nyerjünk. A srácok intelligensek, megértették az üzenetet, de 2 pont 4 meccsen nincs rendben. Sok ideig tart felépíteni, és rövid idő alatt sikerül lerombolni.

2024. február 17, Verona 2-2 Juventus

#11

Egy olyan csapat vagyunk, amely nem tud meccsben maradni, nem hajt úgy, mint a többi. Nem lehet megengedni ilyen első félidőket, csak, ha szerencsénk van, és 0-0-ra végződnek.

2024. április 19, Cagliari 2-2 Juventus

#12

Csúnya első félidő volt, elég jól kezdtünk, utána technikai hibák csúsztak az utolsó döntésekbe, a koncentráció visszaesett. A második félidőben jött a válasz, amikor precízebbnek és eredményesebbnek kellett volna lennünk, de nem voltunk azok.

2024. május 12, Juventus 1-1 Salernitana

#13

„HOL VAN ROCCHI?!!”

2024. május 15, Atalanta 0-1 Juventus

***

Szelektív gyűjtés volt? Igen!

Egészség, jó étvágy.