Gurítottunk, ez jött ki # Fiorentina 1-1 Milan

Mesterek, a nem túl felfokozott elvárásokhoz képest is sikerült elég visszafogott teljesítményt letenni az asztalra. Igen, újabb x, igen, ismét kaparni kellett érte, igen, ismét egy kiesőjelölt ellen. Még akkor is, ha a Dózsa ennél azért többre hivatott. Kell itt most haragudni? Kire legyünk kiakadva? Siker, pénz és csillogás, vagy valami más rejtőzik az idegenben szerzett pont mögött? Hajtás után van képem egy képnélküli összefoglalóval kedveskedni. Akinek pont azok hiányoznak, fizessen elő a Buci Macira avagy a Hustler magazinra! De lesznek benne tagolások, és nem kell érte 400 oldalt olvasni, hogy Anna Karenyinát megfektessék.

1. Aki következetesen anyázik, az nem most kezdi el

Hanem akkor is verte és veri a palávert, amikor Szardínián nyerünk égbekiáltóan siralmas, fűrészporral kevert pestises sertéshígtrágya „játékkal„. Max ördögi terve maximalizálja az esélyeinket, hogy a lefújáskor 0.5 góllal több áll a mi nevünknél. Ha tapsoltunk, amikor a felet egyre kerekítették, akkor ne rablóharamiázzunk, amikor lófasz a vége. Merthogy a mögöttes produktum az ugyanaz. Persze, véleményszabadság van, mindenki azt küld el, akit csak szeretne, tetszőleges formában. De hamár fél: igen, a HP otthon kell, mint a petróleum a tanyán!

2. Ha nem verünk gólt az első pár helyzetből, szopó van

Már akkor is, amikor jöttek a meccsek, elhangzott az a cseppet sem eredeti gondolat, hogy Allegrinek izzadni fog a sejhaja, ha majd nem lő a Milan gólt rögtön az első adandó alkalommal. Egyik eklatáns példa ez a meccs. Amely eszmefuttatással egyébként szembe is szállnék. Mert azért vagyunk mi a Milan, azért játszik nálunk Pulisic, hogy könyörtelenül kivégezze az ellenfelet, csak torokra támadva. Az usánkás így is kiváló szezont fut, 14 meccsen 10 kanadai pont áll a neve mellett. De minden meccset ő sem tud megnyeretni ezzel a szottyadt rossonerivel. A sérülése előtt vadállat szezonja volt, most viszont nem hasonlít arra a jakutföldi medvére, aki az egyetlen lehetséges pillanatban ugrik rá a jégtábláról már kis híján a tengerbe csobbant fókára. A félidőben csak az ő neve mellett 0.86 vaktöltényként elfüstölt xg és 2 ziccer állt, ez itt nem fér bele.

3. Félszezon: 40 pont

Ennyink már nagyon régen nem volt. Nem vagyunk jók, de összeszedettek, azok igen. De scudettót várni ezért a produktumért hasonló öncsalás, mintha a blahás CsöveskapitányBalage kolléga TM meglepődve morzsolgatná az ötszázast, hogy ő Deák Ferencre számított a legénységében! Ugye, érezzük, milyen súlyos az aránytévesztés? Úgyhogy, sunnyogj el a Rákóczival, öreg kuruc!

4. A PanzerfaustTM BB kolléga üzembe állt

Csak nem úgy, ahogy én számítottam rá. Kiosztott 2 asszisztot Pulisicnek, Allegri szerint. Egyik sem volt esetleges, azt tette, amit egy erőcsatártól várni lehet, megtartotta, és kis területen, jó ütemben, tűpontosan játszotta meg. Bravó! Ha összeszedi magát, és összejön majd a 2000 méter a Cooperen, lesz ez még jobb is, és a befejezéseknél is számíthatunk rá, remélem legalábbis, erősen.

5. Esztinek nem lehetne egy labda nélküli feladatkört találni?

Értetlenül állok a mai teljesítménye mögött, mert ennél ő sokkal jobb volt, mikor idejött. Teljesen világtalan megoldások, zéró nyomás alatt elkövetett baklövések, amikből sokkal nagyobb baj is lehetett volna, tökéletesen a semmiből. Beilleszkedési problémák? Az olasz nyelv elsajátításának nehézségei? Pedig, a félidőben, az alagútból kijövet, Mike úgy vezette ki a srácokat, hogy „let’s go”. A PL-ben másik dialektust beszéltek? Remélem, nagyon gyorsan összekapja magát, mert ez ultra gatyafos volt.

6. Sok minden van itt, de nem betonvédelem

Szinte minden meccsen kapunk gólt, bőven elkerülhetőt. Ez a szöglet sem volt lehetetlen kategória kivédekezni. Ha ennyire szűken ívelik a kapu elé, akkor elvárható, hogy a kapus takarítson. Mike viszont nem jött. Bartesaghi ugyan felugrott, de annyira vánnyadt volt a próbálkozása, hogy a tesitanár előbb küldte volna el ortopédiára, mint hogy beajánlja a kosárcsapatot toborzó kollégájának. 1.93 ide vagy oda. A másik, nincs itt jó védőduó, trió is csak éppen. Amikor Maxi húzott egy merészet, és NQ2-t küldte be a turbános Pavlovic helyett, 2-n maradtak hátul, Gabbia és De Winter. Összesen egy esetet tudtam megszámolni, amikor Baby Gaby szabályos eszközökkel semlegesíteni tudta Kean babát. Úgy kellett visszakérni a meccs végén a zsebéből. Ez azért komoly blama, instant gólveszély. Érdekesség, hogy pont a védelemben nincs egyedül igazi veterán rutinrókánk. Akárhogy is, ahogy ez kinézett, maximálisan megerősíti a háromvédős rendszer szükségességét. És innentől, ha elfogadjuk, hogy kell bizony az a 3 belső középpályás is, akkor Allegri Max annyit tud eldönteni, hogy feltesz-e prima puntát.

7. Cris jelezte, hogy itt van, és nem akar menni sehová

Sőt, explicite lenyilatkozta. Azt is, hogy imád Allegrivel dolgozni. Azért ezt szépen beverte, De Gea fel sem mérhette, merre kéne mozdulni, már le lett pókhálózva a ketrece. Aki ekkora dugót ragaszt, az azért sok minden lehet, de biztosan nem teljesen világtalan. Én szurkolok neki, mindenesetre. Amúgy adjuk meg, amit már bb kolléga sokszor kiemelt: Fofana valóban tud kegyetlen jó progresszív passzokat kiosztani.

8. Allegri le lett főzve

Vanoli mester akkora aranyköpést pirított a semmiből, amivel elvitte a műsort. És milyen hamar, már az első félidőben! A Milan Mistere erre aligha számított. Azért volt egy visszajátszás, amin látszott, hogy a 4. rigótól visszafelé sétál, kuncogva. Feltételezem, értésére adták, hogy hiába produkálja magát, mert Massa csőrmester nem fog magából akkora hülyét csinálni, hogy egy ilyen fos döntetlen meccsen mindkét edzőt kiállítja. Tét nélkül viszont úriember nem kurvaanyázik, és nem szaggatja le magáról a vadiúj jakót!

9. Az exek átka kis híján ismét lesújtott

Nem lepődnék meg, ha nem csak bennem állt volna meg a szar, amikor Brescianini lökete telibe trafálta a felső lécet. Szép nagyot csattant, nem ám mint kamu motorhang az új kocsiknál! Óriási megkönnyebbülés volt, amikor a labda elhagyta a büntetőterületet, mintha bevettem volna egy hatásos Estupinant. Azért a Hadnagy-féle leszámolás után, egy héten belül ez nagyon csúnya lett volna.

10. Amúgy eléggé le van fingva a keret

Viszonylag sűrű volt a naptár, és tele vagyunk kisebb-nagyobb sérülésekkel. Sem Puli, sem Rafa nem 100-as valószínűleg. Rabló sem, és most Pavlov is kapott egy szépet, jó egészséget neki innen is. A horvát örökifjú nagypapa sem rakkolhat egyfolytában. Tomori el volt tiltva, Jimmy meg állandó maródi. Rövid ez a keret nagyon, minimális variálási lehetőségekkel. Amúgy Capello pont a héten mondta, hogy az 5 csere a kisebb csapatoknak kedvez, mert ők fáradnak jobban egy Milan elleni meccsen, magasabb intenzitáson pörögve, illetve, nekik lehetnek olyan játékosaik, akik nem tudják ugyanazt a teljesítményt nyújtani 90 percen keresztül. Adjuk meg, hiába az 1 front, ha ennyire ki van centizve, hány mezőnyjátékos áll Vigyori mester rendelkezésére. Most Comóba utazunk csütörtökön, utána vasárnap érkezik a Lecce. Ilyen ez a heti egy meccs terhelés, na!

11. Inkább nyertünk egy pontot, mint vesztettünk 2-t

Az egyenlítés után, bármennyire is dermesztő, de a Viola jutott ziccerig. A hétfői komédiával együtt ez egy elég kellemetlen tendencia.

12. Ilyen középpályát még nem láttunk

Ricci sokat volt játékban, neki volt a legtöbb passza, de túl sok emlékezetes momentum nem kötődik a nevéhez. Jashari kereste a helyét, nem lehetne mondani, hogy bejátszotta magát a csapatba. De még mindig nagyon zsenge, Belgiumból jött, az azért még ennél is lepukkantabb galeri, plusz ugye a szeretetcsomag Imikétől. Lesz ez még jobb is! Lótusz darálta a szokásos freestyle-t, Fofana viszont épületes, pontot érő gólpasszt hintett. Nem elhanyagolható: a veterán, aranylabdás extraklasszis végre pihenőt kapott.

13. Január a Franchiban

Még az elején kiszúrtam, ejj, de kellemes idő lehet ott Firenzében! Volt vagy 10 fok és napsütés. Egy kellemes sétálgatást a centro storicóban egypár jó Aperollal simán elbírt volna. Mindezt a mi kis szubarktikus, behavazott viszonyaink közül szemlélve.

13+1 P*NA!