Túl vagyunk egy újabb felkészülési időszakon (fontos kiegészítés, hogy mercatón még nem!), ami nem azt hozta ki belőlünk, hogy kifogytunk a pozitív jelzőkből. A probléma leginkább ott áll, hogy az évek során rendre hasonló periódusokon vagyunk túl. Ahhoz képest, hogy idén minden okunk megvolt a bizakodásra, csak sikerült szét cseszni augusztus közepére – és megint a romok közül felküzdve várjuk a bajnoki rajtot.

Pedig minden olyan szépen indult. Július elejére már voltak érkezőink, akiket a kezdőbe szántak, teljesen úgy tűnt, hogy majdnem egy komplett nyár Pippo rendelkezésére áll, hogy összerakja a csapatát. Aztán Diego Lopez leigazolását követően már egész pofásan nézett ki a keret, kezdték elszórni azokat az embereket, akikkel tényleg nem számolnak a jövőben. A legtöbb jel valóban arra mutatott, hogy idén van komoly és reális szándék, amiben nincsenek illúziók, és mindenki egy fele húz, ahogy mondani szokás. Bár a szokásos amerikai túra közel sem a presztízs további növeléséről szólt, hanem sokkal inkább a „minden centért lehajolunk” elv volt felfedezhető, ami tekintve az idén (is) apadó anyagi forrásokat, alapjában véve nem volt rossz ötlet. Az eredmények mindent mutattak, csak a csapatjátékot nem – még ha több hiányzó is volt a kezdőből, egyszerűen képtelenség volt értékelni mindazt, ami Amerikában történt. A City könnyedén lődözte a gólokat, miután a görögök is megforgatták rendesen a védelmet, Agazziról kiderült, hogy mégsem kapus. Csak a legalapvetőbbek. Azonban a legdurvább az, hogy a komplett nyár alatt egyetlen egyszer sem állt össze az a kezdőcsapat, ami a Lazio ellen kifuthat. Lett volna rá majdnem két hónapunk, de komoly ellenfél ellen nem sikerült tesztelni semmit sem abból, aminek vasárnap működnie kellene. Ennek persze voltak sérülésből és Vb szereplésből is adódó okai, viszont nem csak ebből állt az élet. Lehet, hogy csak túlspirázom a dolgot, de nehezen tudom elképzelni, hogy a bajnokság „tétje” majd kihoz annyit a srácokból (pl a középpálya tagjaiból, a várható de Jong-Muntari-Poli május óta edzésen látta csak egymást), ami elég lesz a sikerhez. Nem azzal van a probléma, hogy elutazik a csapat Amerikába, mert a jelen gazdasági helyzetben ez egy igenis vállalható döntés. A gond inkább ott van, hogy semmi koncepciót nem lehetett felfedezni a komplett felkészülés alatt. Egyedül a TIM kupán voltak jó jelek, a Juve ellen is jól ment a foci, de Essien hátrébb vonása már egyrészt korábban is kiderült, hogy halott ötlet (a ghánai nem nevezhető futballistának, iszonyat lassú, és kvázi az összes erősségéből nem keveset vesztett, amik miatt valaha képesek lettek volna euró milliókat fizetni érte a klubtulajdonosok),  másrészt pedig 45 perc még nem a világ vége, egy 90 perces bajnoki totál más világ.

Pippikém, jó lesz az

A koncepció teljes hiánya talán ott csúcsosodott ki, miután elment Mario. Az, hogy csak augusztusban távozott, még simán magyarázható azzal, hogy ott volt a Vb, ami alatt egyrészt ritkán pörög a piac, másrészt egy jó szereplés dobhat az áron. Utóbbi mondjuk elmaradt, de hogy miért kellett várni ezzel augusztus végéig, az már egy érdekesebb kérdés. Az időpont mellett nyilvánvalóan az a helyzet, hogy fogalma nincs a vezetőségnek, hogy kivel vagy kikkel, vagy legalább milyen stílusú támadóval (ha egyáltalán támadóval) pótolnák Balotellit. Az Inzaghi által kért szélső azóta sem érkezett, mióta hangot adtak ennek, most, hogy minimális lóvé is lenne rá, gyorsan le is tettek Cerciről. Mert meg lehetne oldani akár a játékot Pazzinivel, ahhoz ugye nem ártana még plusz szélső, mert bár Honda lett a TIM kupa legjobb játékosa, ez valószínűleg nem fog annyi pontot hozni a szezon alatt, mint egy szélső, vagy egy újabb center, urambocsá’ egy normális középpályás. A minimális előregondolkozás hiányát az is mutatja, hogy Petagnáról habkönnyen lemondtak még a nyár elején, bezzeg most pont baromira passzolna ebbe a keretbe Pazzini mögé csereembernek, csak hát ugye akkor még itt volt Balotelli, és szó sem volt az eladásáról, mert ugye 99,8%, hogy marad.  Most meg megvan a három centerünk, oh, wait…

Nyilván az ingyen, valamint az akciós üzletek miatt maradnak az igazolások augusztus végére. Ezt viszont úgy tűnt, idén végre elkerülhetjük. Lehetett volna egy normális felkészülésünk a bajnokságra, ahol nem kell semmire sem tekintettel lenni, augusztus utolsó hetében rajtol a bajnokság, van rá rengeteg időnk, a keret váza megvan már júliusban. Erre eljött az augusztus, és gyorsan szétvertek mindent – miközben a két fontos (hanem a legfontosabb) posztra továbbra sem jött ember. A középpályán hetekig ment az ámítás, akárcsak Cerci meg Iturbe ügyében, hogy aztán várjunk megint csak a mercato utolsó percéig, hogy hátha összejön valami zsírosabb biznisz. A helyzetet egyedül a mercato eddigi lépései, konkrétan az érkezők mentik meg. Alex, Rami, Menez és Diego Lopez tényleg erősítések lehetnek, valószínűleg kezdenek is – bár mondjuk Alex és Rami sem unta meg egymás képét a pályán, miközben Zapata és Mexes maradására is kevesebb százalékot mondana Galliani, ha megkérdeznék róla.

Nehezen lehetne értékelni a nyáron lejátszott meccseket – az eleje és a vége lett valamennyire rendben, a középső rész viszont maga volt a borzalom. Nem biztos, hogy ez teljesen Pippo hibája, de nem is a mutatott produktum az igazi nagy probléma, hanem sokkal inkább az, hogy olybá’ tűnik, csak kapkodunk, mint a vízben fuldokló, és fogalmunk sincs, hogy mit fogunk tenni a következő héten, ki miért távozik, és kivel tudnánk pótolni. Annyira ad-hoc módon működik az egész, hogy ez sokáig nem fent tartható. Nemrég még egy fiatal, olasz Milanról volt szó – most meg éppen azon pörgünk, hogy idehozzuk a vagyonokat kereső 30 éves Torrest, aki se nem olasz,se nem fiatal, se nem áhítoznak rá Európa top klubjai a kiváló teljesítménye miatt. Egy totál jól induló sztoriból eljutottunk oda, hogy két nappal a bajnoki nyitány előtt fogalmunk sincs, hogy érkezni fog-e az erősítés, és ha igen, hova, és ha jön, akkor az belepasszol-e majd az edző elképzeléseibe, vagy csak éppen lóg a nyakában egy „for sale” tábla. Vasárnap Milan-Lazio.