Menjél haza Mihajlovic

Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy a rettenetes Szinisa edzői kinevezése már nem lenne tétel morálisan-szakmailag-anyagilag tökéleten lecsúszott klubunk életében, mégis, én azt mondom, hogy maradjon csak a seggén ez az exlaziós, exinteres alattomos, agyatlan, fajgyűlölő, soviniszta, kisstílű útszéli tróger, inkább akkor már a paprikajancsi Pippo, köszönöm szépen. Persze tudom én, hogy ennél ótvarabb csapatunk vele sem lehetne, viszont a gyomrom nem kérdez, nem magyaráz, nem indokol, csak reagál, de azt nagyon. Menjen csak vissza a Lazióba, biztosan jól kijönne az ultrákkal, vagy a kuzinokhoz, akik csodatévő messiásként várják. Hajtás után ellamentálunk ezen, azon meg amazon, ahogy szoktuk.

Szal’ Mihajlovic. Alád rúg, szembeköp, lenégerez, pofánbasz. Én nem azt mondom, hogy nem lenne érdekes etológiai kísérlet összeengedni mondjuk Mexesszel, és szívesen meg is nézném a dolgot. Mondjuk az Internél. Nekünk megvan a magunk szara így is, köszönjük szépen. Persze bizonyos szempontból érthető, hogy szóba került a neve. Jelenleg két olyan tréner van az A ligában, akik erőn felül teljesítenek a csapatukkal. Az egyikük Sarri, a másikuk a Balkán legnagyobb tahója. Míg azonban előbbiért fizetni kellene, utóbbinak június végén kifut a szerződése, és ezzel készen is vagyunk.

Mint ahogyan az közismert, Galliani, a világ legagyafúrtabb, legdörzsöltebb transzferguruja, aligha hagyna ki egy ekkora lehetőséget. Apropos Galliani. A végén még kiderül, hogy lesz valami ebből a tulajdonosváltási sztoriból. A Wanda, a Huawei, az Alibaba nem Huffnágel Pisti, a kínai kormány meg aztán tényleg nem. Ezek nagyon komoly felek. A kérdés már csak az, hogy a Sagrada Familia szándékai mennyire komolyak. És ne, ne sirassátok Fester bácsi zsenijét egy percig sem. (Komolyan, mintha a mercatós húzásokra lehetne korlátozni a mindenért felelős CEO tevékenységének megítélését.) Lónak a faszát. Pénz beszél, a többi csak esti mese. Tipp: nézzünk utána, hogy milyen feltételekkel tudta elhozni Beppe Marotta Pereyrát az Udineséből? Most akkor ki a zseni? Hagyjuk már.

Szóval, én azt mondom, jöjjenek a kínaiak, Mihajlovic meg éljen házaséletet az anyósával. Gallianira is ráfér már a nyugdíj, a Don meg maradhat tiszteletbeli elnök, és akkor mindenki elégedett lesz. Változás kell, mert annak ellenére, hogy itt állítólag mindenki olyan mérhetetlenül zseniális, nincs ötlet arra, hogy mi legyen, ha nincs pénz. Kalap szar keret egy dilettáns bohóccal a kispadon, délibábos stadionprojektek, meg havonta változó lózungok. Mondja ezt egy noname blogger, persze. Az persze korrekt lenne, ha Galliani bevállalná, és leülne a kispadra, de erre sem sok esély látok.

És akkor a mieinkről. Minden jel szerint egy jobb periódusba kerültünk. Ez csak annyit jelent, hogy lesz és van pár meccs, amit megnyerünk, horribile dictu még jól is játszunk. Ettől persze még semmi sem fog változni, de mégiscsak jobb azt látni, hogy nyer a csapat, főleg, ha olyan tavasz van a hátunk mögött, amilyen. Erre a pár meccsre talán sikerül összekapni magunkat, és behúzunk egy pár olyan meccset, amin meg fogunk lepődni. Ettől még Pippótól érzékeny búcsút veszünk júniusban, emiatt igazán ne fájjon senki feje.

És akkor a meccsről néhány szó. Ami a mieinket illeti, Diego Lopez helye megkérdőjelezhetetlen a kapuban. A belső védelemben Mexes helye biztos, Paletta és Alex mellett Raminak is van esélye bekerülni mellé. Szépen működik a kontraszelekció. Abate, reméljük, most egy picit jobb lesz. Antonelli fasza csávó. Rátérve a középpályára, Muntari átkerült a Don háremébe, és a másik ghánai himpellért sem látom a keretben, öröm-boldogság. De Jong nem tud nem beférni ebbe a csapatba, mellé a sérüléssel bajlódó Bonaventura és Van Ginkel mellett Poli is hajt a kezdőbe kerülésért. Menez a támadójátékunk, Cerci és Destro is ott lesznek azért. Nem erős, de legalább jó gyér.

Ibrával is egymásra találtak

A Sampdoria. Semmi félelmetes, semmi különleges. Az ötödik helyük persze szép, de ehhez kell egy maga alatt teljesítő Napoli meg egy sóval beszórt Milánó. Egy igazi iparoscsapat, betonoznak rendületlenül, nem úgy, ahogyan kishazánkban szokás, hanem tényleg böcsülettel. 0-0-ig mindenki megszenved velük, utána viszont meg lehet törni őket, ahogyan a Fiorentina, a Lazio vagy a Torino is kiütötte őket. Persze a náluk gyengébb vagy morálisan alattuk lévő csapatokat felőrlik, de azt merem gondolni, hogy mi most nem tartozunk bele ebbe a halmazba. A saját taknyukon fognak a Marassiig csúszni. 


Részleteiben

Menez duplájával nyerünk 2-0-ra, és még Bonera is be fog szállni, oszt csoki.