Még egy nagy lélegzetvételt kérnénk

firma_contratto

Biztos vagyok benne, hogy nem könnyű. Igazából nehezen tudom megmondani azt is, hogy ez nálam honnan ered – talán megedzettek az elmúlt évek, öregebb is lettem, fogalmam sincs. Viszont egy biztos: ezt az átigazolási ablakot, és megeshet, hogy még a következőt is, vagy az isten tudja majd, még melyiket, de ki kell bírnunk. Mármint a nélkül, hogy komoly elvárásaink legyenek – attól még persze lehetnek, de továbbra is azt mondom: nem éri meg egyelőre mindazt a dühkifejtést, ami esetleg indokolt lehet.

Amikor bejelentették a kínai hatalomátvételt, nehezen összeszámolható, hogy hány olyan cikk jött le, ami egyből azt taglalta, hogy a százmillió eurós skálán melyik fokra tudunk majd ugrani rögvest azt követően, hogy pálcikával lesznek felvésve a mezek hátuljára a nevek. Nyilvánvalóan nem ülünk az asztalok mellett, ahol ez ténylegesen eldől, de abban biztosak lehetünk, hogy ez nem ilyen egyszerű: bejelentenek valamit kedden, szerdán pedig már Berlusconi rendezi a költöztetőket, elviszi az utolsó megőrzött csereemblémát is magával, hogy be tudjon oda ülni az ÚJ TULAJ. Akárcsak az egész vételi tárgyalásoknál: ezekhez elképesztő mennyiségű tárgyalásra és papírmunkára van szükség annak érdekében, hogy mindkét fél elégedetten állhasson fel az asztaltól. Rengeteg részlet lehet – és itt nem csak arra gondolok, hogy Berlusconi maradhat-e valamilyen formában hivatalban, vagy sem. Pillanatra kitérve még erre: közel sem állítanám azt, hogy tényleg így kellett volna zajlania az egésznek, borzasztóan idegőrlő volt az egész procedúra, a hetekről-hetekre, hónapról-hónapra való tologatás és az ezredik határidő. Ugyanakkor szerintem egyszerűen Berlusconinak kellett ennyi idő: élete közel felét ennek a klubnak az elnökeként töltötte, amelyet mindannyian tudjuk, hogy hova vezetett. Nem volt véletlen az sem, hogy onnan indult az egész, hogy csak 49%-ot kínált eladásra, de azt gondolom, hogy el kellett telnie ennek az időnek ahhoz, hogy Berlusconi végleg lezárja magában ezt a történetet, és eljusson arra a pontra, hogy ez az egyetlen járható út. Hogy lehetett volna-e másképp, mondjuk jobban is csinálni? Biztosan. Te le tudnál mondani ilyen könnyen egy ilyen fokú szenvedélyedről? Mert ez nem hobbi volt Silvio számára. Hogyne, azzal is lehet jönni, és teljesen jogosan is, hogy az utóbbi évek már inkább tűntek erőlködésnek, mintsem pezsgőkkel fellocsolt örömódáknak – igaz, így volt. Hogy pontosan miért alakult így, azt lehetne egész hosszan is taglalni, és valószínűleg nem is olyan egyszerű, hogy egyetlen, vagy akár két-három felelőst előveszünk, és mindent rá lehet kenni. Biztosan volt ebben szerepe Silvio Berlusconinak is. Ahogy a sikerekben is. Nem mindig hozott jó döntéseket. A felől azonban nem lehet kétségünk, hogy ezzel ő is maximális mértékig tisztában van, és igenis zavarta ez a helyzet. Aki ennyi időn keresztül, ilyen színvonalon vezet egy klubot, annál elképzelhetetlen, hogy közönyt váltana ki a csapat szereplése. Nyúlhatott volna jobb edzőkhöz, persze. Teljesen egyértelmű, hogy nem volt jó nézni se Seedorf, se Inzaghi szenvedését a kispadon. Nyilvánvalóan volt ezekben a döntésekben kockázat. Reálisan nézve pedig ennél sokkal többet nem igazán várhattunk tőlük sem, de itt most visszatérnénk a Donhoz: nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy mi folyhatott le benne, amikor jöttek az ajánlatok a klubért. Ez nem csak egy cég számára, amit akkor ad el, amikor már nem annyira hasít a piacon. Ez a klub, bármennyire is csöpögősen hangzik, a világon sok-sok milliók számára jelenti a szenvedélyt, a hobbit, és hasonló dolgokat az életben. Ami meghatározza esetleg egy hétvége kedvét, ami miatt másképp mész be dolgozni, oda tudod dörgölni a haveroknak, büszkén tudsz járni az utcán a sikerek után, vagy éppen akkor is kihúzod magad, amikor túl vagyunk egy Sassuolo elleni meccsen. A Milan nem egy olyan vállalkozás, aminek voltak csúcspontjai, de majd jön egy másik, egy új, egy szebb és egy jobb, hogy leváltsa: meggyőződésem, hogy Silvio Berlusconi éppen ezért döntött úgy, hogy átadja másnak a lehetőséget, hogy ne vesszen kárba mindaz, amit felépített. Még ha nem is volt zökkenőmentes az átvétel (már ha beszélhetünk múlt időben), de azokat a gondolatokat, miszerint az öreg elmehet a búsba, és tulajdonképpen minek is lélegzik még, gyorsan hessegessük el: nyilvánvalóan voltak elődök, akik nélkül a Milan is szegényebb lenne, de az biztos, hogy Silvio Berlusconi nélkül a Milan is szegényebb lesz – és ezt most szigorúan nem az anyagiakra értem.

berlusconi_chinese

Akkor a mosdó balra a harmadikon, ugye?

Nincs más hátra, mint egy kis mercato: nyilvánvalóan az eddigi nevek után nem törünk ki komolyabb hurrá-hangulatban, ugyanakkor pölö Sosa nem biztos, hogy annyira ergya, mint amilyen fogadtatást kapott: 31 évesen bőven van tapasztalata, a török bajnokság kanadai tábláján húsz fölött végzett (7 gól +14 gólpassz), ami még ha török liga is, de nem hangzik rosszul, nem megfejelve azzal, hogy a jelenlegi állományból roppant kevesen képesek egy tíz gólpasszos szezonra. Oké, azon már bőven lehet vitatkozni, hogy ezt a 7,5 milliót jobban, vagy hatékonyabban, vagy helyettesítsük be bármilyen más hasonló jelzőre, el lehetett-e volna költeni, de két évre írt alá az argentin, szóval ha nem működik a dolog, olyan túl nagyot nem fogunk bukni rajta, még ha nem is így kell(ene) hozzáállni egy érkezőhöz sem.

De a lényeg a lényeg: jött egy használhatónak tűnő ember igencsak a hiányposztra, aztán hogy milyen minőséget hoz, majd a meccsek megválaszolják: nem szabad klasszis szintet várni rögtön, de az azért kitűnik, hogy képes a jóra, a jobbra. Viszont: jelenleg ennél sokkal nagyobb hangnemű kérdésekben sincs döntés, hogy most akkor Sosa jöjjön, vagy valaki más, megérte-e rá ellőni az EU-n kívüli helyet, kihúzva magunkat ezzel a Cuadradóért folytatott (?) harcból. Abban biztosak lehetünk, hogy gőzerővel zajlanak a tárgyalások a pozíciókat illetően: és itt most nem arra gondolok, hogy ki legyen a csatár, vagy Niang jobb-e szélsőként, mint középen. Amíg nem áll össze teljesen a kínaiak stábja, addig maximum az éppen eresztő lyukat fogják betömni a léghajón, ami persze nem rossz, de ennél talán többre vágyunk. Összegezve, amíg nem sikerül dönteni, hogy ki legyen Galliani utódja, milyen felelősségvállalás mellett ki, és melyik helyre kerül, addig nem érdemes még várnunk igazán nagy dolgokat. Márpedig ezekben a napokban egy Milan-horderejű klub teljes újrastrukturálása zajlik, nem véletlen, hogy a Kopasz helyére legalább négy-öt nevet bedobtak már, Fassone sportigazgatótól kezdve kvázi épphogy szertárosként nem tűnt még fel a hírekben – egyszerűen most szöszölnek a nagyon szigorúan mondva ”””””részleteken”””””””, egy olyan biznisz után, ami egyébként még mindig nincs lezárva, hiszen egy előzetesen bejelentett megállapodás leszámítva sok konkrétum még nem született az új tulajdonosi körrel kapcsolatban sem. A kínaiak bizonyára nem azért vettek meg egy klubot, hogy aztán rábólintsanak kvázi mindenre: át kell világítani az egész hóbelebancot, a működésben pedig meg kell teremteniük mindazt, ami az elmúlt évek legnagyobb hiánycikke volt: az átlátható, gördülékeny működést. Ebben a projektben garantált, hogy nagyon sokan szívesen vállalnának szerepet, az új főnököknek viszont azt kell felmérniük, hogy kivel és hogyan tudnának a leghatékonyabban együtt dolgozni. Az sem kis játszma, hogy kit hagynak meg az eddigiek közül: itt nem csak Berlusconi vagy Galliani szerepvállalásának mértékére kell gondolni, hanem arra is, hogy például mi lesz Barbara marketing-stratégiájával, mennyiben összeegyeztethető a kínaiak és az ő elképzelése.

sosa_benvenuto

Ott ettem én is kebabot!

Le kell tisztázni millió meg egy dolgot, amiből aztán összeállhat egy működőképes modell: mindenki tudni fogja, mi a feladata és a célja, mit is várnak el tőle. Ebben a pillanatban a mercato egy csöppet másodrangúvá válik, bármennyire nehéz is most ezt kimondani cirka két héttel a zárás előtt. De ha minden lemegy, ahogy kell, akkor hinnünk kell, hogy jönni fog a jobb. Nem tudni, Montella mire lehet képes ezzel a kerettel, de jelenleg azt is nehezen mondanák meg, hogy ha esetleg úgy alakul, hogy a kisrepülőnek megmutatnák, hogy merre van a felszállópálya, akkor kinek a feladata ezt közölni vele, hova kell bekopognia a raportot illetően. Ugyanúgy kérdés persze, hogy mit akarnak a kínaiak egy ilyen előzményekkel teli első egy, első fél év után: rögtön ott legyünk a top mögött, vagy legyünk mi magunk a top? Mi lesz akkor, ha ezektől elmaradunk? Ki hozza a döntéseket, és végül is mennyi időnk van arra, hogy elérjük azt, amit ők szeretnének? Ezek borzasztóan nagy horderejű kérdések, és azon túl, hogy az idő a klub ellen dolgozik, ezeken túl kell esnünk. Ha mindezek megvannak, akkor lehet érdemben arról beszélni, hogy a nevezett edző (aki nem kizárt, hogy Montella lesz) szisztémájának megfelelő játékosokkal egy kimondott célért küzdünk – csakhogy jelenleg erősen kérdőjeles, hogy a tulajdonosi kör milyen idő alatt mit szeretne elérni, mert ha csak jövőre kapnák meg a kormányrudat, alig hinném, hogy egyből a BL-t szeretnék év végére. Szóval egyetlen feladat az, ami adott: veszünk egy baromi nagy mély levegőt, és kivárjuk, amíg a nagyok lemeccselik azt, amit le kell.