Akkor kezdjünk tiszta lapokkal

Bár egyelőre roppant nehéz megmondani, hogy mit fog hozni a Milan következő öt éve, az viszont tisztán látszik, hogy pénz és lehetőség bőven megvan arra, hogy visszatérjen a klub az elitbe. Csütörtökön délután egy elem ugyan kiesett ebből, de a jenga nem dőlt össze – durva is lenne. Ugyanakkor nehezen hihető, hogy a Donnarumma-ügy egy kellemes délutáni kávézás alatt dőlt volna el. A Gigio-case, és amit erről gondolunk.

Ritka, hogy egy 18 éves kölyöknek sikerüljön ellopnia a teljes délutánt az olasz sportsajtóban, minden esetre csütörtökön délután ez Gianluigi Donnarummának sikerült. A piszkosul tehetséges kapus egyetlen kimondott nemmel (amit egyébként az óta sem hallhattunk tőle személyesen – ok, kint van az U21-es Eb-n, de ha meg akar szólalni, nem hinném, hogy ne lenne rá lehetősége) szépen felkavarta azt az Olaszországban a mercato nyitása után általában kevésbé állóvíznek tekinthető közeget, ami egy emberként állította be úgy az ügyet, mintha minimum Lionel Messi döntött volna a karrierjéről, vagy tett volna egy fajsúlyos bejelentést. Szó se róla, Donnarumma képességei alapján _lehet_, hogy valóban egy világklasszisról beszélünk, de egyelőre nem áll mögötte egy jónak titulálható másfél éven kívül semmi. 2015 előtt aligha tudtunk bármit Gigióról, azon túl, hogy Pippo egyszer a padra tette, majd nyáron beállt a Real elleni barátságos meccsen. Október 25-én debütált a Sassuolo ellen, mikor kis túlzással a komplett szurkolói társadalom kérdőjelezte meg Mihajlovics hozzáértését, amiért egy 16 éves gyereket állított az egyébként közel sem szárnyaló Milan kapujába. Innentől ismert a sztori, Donnarumma karikacsapásra, ha nem is sztár, de egyértelműen kedvenc lett – ráadásul kihagyhatatlan a Milan kezdőjéből. Nyilvánvalóan a legtöbb futballista úgy készül, hogy egyszer tényleg ő lesz az, aki befut, és akiért odalesznek a szurkolók – ez nem sok 18 évesnek sikerül, neki igen. Ezt pedig mindenképp hozzá kell tenni ahhoz, amikor valakit megítélünk azok után, ahogyan csütörtökön döntött. Nagyon hirtelen nagyon magasra került – ezzel megbirkózni sokak számára komoly feladatot jelent, és szimplán erről lehet szó az esetében is. Nemrég még valahol évi 200 ezer euró körül volt az évi fizetése, most pedig ennek mintegy tizenkétszeresére mondott  – ha nem is csípőből – nemet. Nyilvánvalóan átgondolta a dolgot, Raiola ide vagy oda, kizárt dolog, hogy ne csak vele beszéljen arról, mit is szeretne, és ne lenne egy józan hang, aki figyelmeztetné: egyelőre a Milanban lerakott, dicséretesnek titulálható teljesítménye mellett gyakorlatilag semmi más nincs a kezében, és nem Európa gigaklubjai ellen mutatott be hétről-hétre bravúrok sorozatát, hanem a Serie A-ban volt cca 15-20 jó meccse. Ami szintén örvendetes, de ezért aligha szoktak fizetni évente legalább 5 millió eurót.

Grande famiglia…

Azt nagyon nehezen lehet elhinni, hogy csütörtökön délután besétált Mino Raiola a Casa Milanba, a Milan klubházába, meghallgatta Marco Fassone ajánlatát, majd annyit mondott, köszi, nem. Az új Milan-vezetőség ugyan nem régóta regnál, de április közepén Marco Fassone, a bemutatkozó sajtótájékoztatón sem kertelt sokat, amikor rákérdeztek, hogy mik az első tervek: Donnarummával hosszabbítani. Ha adunk még egy kis laufot a történetre, akkor is legalább egy hónapja húzódik az ügy, ami alatt egy dolog mindenképp bizonyítottá vált, ami viszont semmiképpen sem Gigio döntésének megértése felé tereli az ügyet. Mirabelliék június közepére négy komoly játékost szerződtettek a Milanhoz, szóval azt az érvet, hogy ne egy versenyképes Milanban játszana Donnarumma, lassan kezdhetjük kilőni. Azzal sajnos nem tudunk mit kezdeni, hogy jövőre nincs Bajnokok Ligája: viszont ez egy pillanatig sem merült fel, mint a távozás lehetséges oka – de még ha ez is játszaná, vagy játszotta a szerepet, minimum furán hangzik egy 18 éves szájából, aki játszott ugyan válogatottbeli mérkőzéseket, de a felnőttek között soha nem kellett még csak heti két meccsen sem megizzadnia. E mellett minden további egyebet ki lehet lőni azzal, hogy ha csak nagyon sarkítva számolunk, kereken két évtized áll még előtte arra, hogy nyerjen valamit, és annyi pénze legyen, hogy azzal takarózzon – ráadásul az utolsó hírek szerint a Milan még egy legutolsó, öt millió eurós fizetésnél magasabb összeggel is megkereste a kapust, aki viszont erre sem mondott áment. Ez már egy jóval korábban eldöntött dologra utal Donnarumma részéről – Raiolára pedig lehet köpködni, és véletlenül sincs rászorulva senki védelmére sem, így nekem sem tisztem és nem is akarom mosdatni, de az egy reális történet lehetett, hogy ketten megálmodták: menjenek el a falig, nézzék meg, mire képes azt mondani a Milan, hogy rendben, mehet. Húzzák a dolgot, amíg csak lehet, esetleg egy kicsit tovább, ha pedig tényleg mindent hajlandó megadni a klub, akkor ők már nem bukhatnak ezen a dolgon. Az csak egy nem elhanyagolható kis mellékszál, hogy Raiolában ebben tökéletes partnerre lelhetett Gigio – a szándékosan szinte irreális követelések felállításából tulajdonképpen nem tudnak bukni, leszámítva a rossonerik ellenszenvét. A kérők is szembesülnek vele, hogy ide komoly ajánlat kell – ne higgyük, hogy számítana, hogy 5-öt vagy 5,5 milliót kínál valaki. A három és a hat között viszont már komoly különbség van, már pedig ha a kezdeti ajánlatnál hajlandóságot mutatott volna, akkor saját, későbbi pozícióját rontotta volna. Ez az évi húsz százalékos fizetésemelés, és a többi pedig semmi másra nem volt jó, mintsem egy kis erőfitoktatásra – kár, hogy ez egy 18 éves „szájából” elég hülyén hangzik.

Gyorshívásoknál biztos ott volt mindkettejük száma

Egy sztorit azért mindenképp érdemes hozzácsapni ehhez az egészhez: egy bizonyos Giocondo Martorelli, aki játékos megfigyelőként dolgozott, azt állítja, Donnarumma döntése abszolút nem volt előélet nélküli.

“Mindent tudok Donnarummáról, a családjáról, a rokonairól, a lakása minden szegletéről. Nem volt meglepetés számomra. Nem azt mondom, hogy én fedeztem fel, csak szerencsés voltam, mert jó időben voltam jó helyen. Tíz éves volt, és egy vak is megmondta volna róla, hogy tehetséges. Nápolyban láttam a srácot, és rögtön hívtam Piero Ausiliót az Internél. Több próbajátékon is járt a klubnál, minden rendben ment egészen addig, amíg odaértünk a szerződés aláírásáig. Azon a délutánon megegyeztünk vele, az apjával és az anyjával, mintegy négy év után. Másnap reggel megállapodtak a Milannal. Sok dolog miatt arra gondoltam, Donnarumma ebben a szituációban fogja magát találni a Milannál. Megismétlem: 2013-ban a családja aláírt az Interhez. Visszatértek Nápolyba, másnap reggel pedig aláírtak a Milanhoz. A szerződés, amit kevesebb, mint 24 órával előtte írtak alá, semmit sem ért”

A legtöbben persze Mino Raiolát veszik elő. Az ESPN a legfőbb forrásnak, ami a szakításhoz vezetett, azt nevezi meg, hogy az ügynök szeretett volna egy 40 milliós kivásárlási árat, ezt a Milan minimum 100 millióban határozta volna meg – szerintük ezen bukott meg a dolog. Valószínűleg van is benne valami, mindezek mellett én nem kifejezetten Minót venném elő: vagyis elővenném, de nem, mint a helyzet első számú felelőse. Sosem szerencsés, ha egy klub egyetlen ügynökkel kimondottan szoros kapcsolatra tesz szert – márpedig Raiola azon túl, hogy bérletet válthatott a Casa Milanba, bizonyára ismerte azt is, hol tud a legcsendesebben vizelni egyet az épületben. A szakma egyik csúcsragadozója, nincs is ezzel semmi probléma, teszi a dolgát, minél előnyösebb feltételeket harcol ki az ügyfeleinek. De amikor az öltözőbe körbenézel, és látod, hogy neki, neki és neki is Raiola az ügyfele, és neki, neki és neki is egy olyan szerződése van, amit te csak szeretnél, az nem túl egészséges. Egyszerűen egy klub nem függhet egyetlen ügynök akaratától, adott esetben anyagi érdekeitől – ha az az ára, hogy Donnarummát bebukjuk, de Raiolával sikerül egy puhább kapcsolatot kialakítani, hát legyen. Persze, hangsúlyozom, nem mentegetni akarom a pubit, mert bizonyára vastagon benne van abban, hogy a 18 éves ügyfele nem a Pusztaszőlős, hanem a Milan 5 millió eurós ajánlatára is nemet mondjon ; de mondjuk Hamsik szemrebbenés nélkül vágta ki Raiolát, amikor úgy gondolta. Túl szoros volt a kapcsolat, Raiola befolyásos embernek számított a Milannál is, (Ibrahimovic, Balotelli, Robinho, Abate, Bonaventura, Ely, Salamon, Felipe Mattioni, Mastour mind azok az arcok a múltból, akik rajta keresztül kerültek ide – és a primaverában szereplő La Ferrarának is ő az ügynöke – de pölö rövid idő alatt ő hozta a klubhoz az Ibra, Robinho, van Bommel, Emanuelson, Didac Vilá négyest is), ebből kell most kilépni, vagyis túllépni. Fájdalmas, de szükséges lépés – függetlenül a személyétől, mással sem lenne jobb a helyzet.

#Dollarumma (fotó: goal.com)

Hogy egy kicsi keserűséget is csempésszünk még a végére: ha valamiért felelősségre lehet vonni a klubot, akkor az a tulajváltás ilyen mértékű és idejű elhúzása. Egy olyan vezetőség, amelyik nem a családi ezüst kiárusításán dolgozik egy éven át, bizonyára odatolt volna egy komoly ajánlatot Gigio elé már a tavalyi szezonban, amivel jó pár évre magához láncolja a srácot – és itt sem arra szeretném kihegyezni a dolgot, hogy Gigio egy kis ártatlan fiú, akinek nem volt más választása, lépnie kellett erről a helyről, mert itt aztán maga a pokol vár rá. Ha nem tartják teljes bizonytalanságban a klubot és a játékoskeretet egy éven keresztül, talán másképp alakul az egész, az új vezetés pedig a kiinduló helyzetből elment a falig, sőt, még talán meg is repesztette azt, de van egy pont, amikor senki sem nőhet túl a klubon. Ami külön fájó ebben a történetben, hogy szépen fel lehetett volna húzni egy olyan Milant, aminek azért vannak olyan arcai, akikkel nagyon könnyű azonosulni: Donnarumma mellett ott lett volna (?) De Sciglio, azonban egyikőjük sem kért ebből az új projektből úgy, hogy az tulajdonképpen még el sem kezdődött. Ez azért mindenképp beszédes, aminek bizonyára megvan az oka: az egyik pedig az lehet, hogy egyszerűen elegük lett a folyamatosan lejárt határidőkből és kamukákból. Mindezekkel együtt sem történt tragédia, Donnarumma után is van élet a klubnál, és az eddig mutatottak alapján Fassone és csapata meg fogja oldani ezt a kérdést is – még ha Donnarumma egyébként senki mással nem szúrt ki, csak az (állítólag) szeretett klubjával, hiszen így várhatóan, főleg a mai árak mellett apróért kell eladni, vagy felküldhetjük a lelátóra jövő nyárig. De legalább kicserélődött a víz abban a pohárban.