Fel kellene vállalni az arcot

Ez mondjuk úgy elég fontos dolog az életben, de a Milannak sem ártana, ha sikerülne valamit mutatni abból, ami jellemezheti a társaságot.

Merthogy eddig ez maximálisan az ötlettelenség és a sablonosság, vegyítve egy nem elhanyagolható mértékű szenvedéssel. Lassan decembert írunk, szóval a nyári dolgokkal már nem igazán ildomos takarózni, még ha tisztában is vagyunk vele, hogy ez a mercato a papíron nagyon jól mutat, de a valóság, és nem mellesleg az alaphelyzet azért mást kívánt volna. Szóval Austria Wien, akik ellen ugye a győzelem mindjárt más értelmezésbe kerül, viszont annak hiánya egy újabb megerősítést adhat annak a hullámnak, amely lassan felalhatja a közeget. Az meg, hogy Suso nem lesz, csak dobhat ezen – a kis spanyol tulajdonképpen az egyetlen mezőnyjátékosunk, aki megbízhatóan jól teljesít szezon eleje óta, Borinit azért nem veszem ebbe a kategóriába, mert bár hasznos ugyan, de nincsenek meccseket befolyásoló megmozdulásai ; viszont az, hogy ő egyáltalán szóba jöhet ebben a kontextusban, ki is fejezi a helyzet komolyságát.

Egy győzelemmel biztos a továbbjutásunk (sőt, akár a csoportelsőségünk is az lehet), viszont ha valamit látni szeretnénk a bécsiek ellen, akkor az az a könnyedebb játék, amit az Ernst Happelben is sikerült hozni. Nem is feltétlenül az eredményben mutatkozna ez meg, hanem szigorúan abban, hogy kontrolláljuk a meccset az elejétől a végéig, kidolgoznuk egy rakat helyzetet, amiből aztán egységnyit sikerül is értékesítenünk. Viszont azt a döglődést, ami hetek óta jellemezte a társaságot, inkább kihagynánk – még ha tisztában is vagyunk vele, hogy a Torino ellen is egy jóval komolyabb meccs vár ránk, mint ma este.

Tipp: 2-0
Várható: Gigio – Musacchio, Bonucci, Zapata, Borini, Kessie, Biglia, Calhanoglu, Rodriguez, Andre Silva, Cutrone.