Utáljanak bennünket! // Milan-Inter

Derby-time: kicsit rég volt már, amikor ennyire várhattunk egy Madonninát, viszont valahogy hiába szajkózzuk hetek óta, hogy a tabella nem fontos, ettől most képtelenség elvonatkoztatni.

Mert hogy pokolian simán lehetünk mi a forduló nyertesei, és bármennyire is nagy szavaknak tűnhetnek, de ez tényleg egy szezont megfordító meccs lehet. E sorok írásának pillanatában 2-1-re vezet ugyan a Roma Nápolyban, de azt már tudjuk, hogy a Lazio kikapott a Juventustól, az Intertől pedig mi tudunk ugyebár három pontot elvenni – nem mellesleg ezzel négyre olvadhat a két csapat közötti különbség még nagyon sokkal a szezon vége előtt. A Madonnina egyébként is külön kasztot képvisel az átlag meccsektől, de ez most valóban egy olyan derbi lesz, ami után a vesztes vakarhatja magáról egy ideig a mártást – bár ebből a szempontból nekünk talán kevesebb veszíteni valónk van. Még ha nyilvánvalóan nem a legkellemesebb érzés is a kuzinoktól kikapni, de nálunk nem döntené össze a világot, odaát viszont ezt egészen elérhető közelségbe sodorná – röviden ezt a meccset tudni kell játszani, és egy ikszel aligha lenne boldogtalan bármelyik csapat is. Gattuso számára pedig jöhet egy újabb kis röpdoga, mert az odáig rendben, hogy össze kell rakni fejben a csapatot, de egy városi derbi az tényleg más – mondjuk ha valaki tudja, milyen ez, akkor az épp Rino lehet, az már egy izmosabb pont a sztoriban, hogy a kerettagok közül az e téren kezdőknek hogy fog ez lecsapódni.

Meglepődnék viszont, ha nem győzelemre játszanánk – már pont azért is, mert a Milan nem tud nagyot veszíteni ezen a meccsen a presztízsen túl, persze. Kikapunk, elszállnak a BL-remények, na és? Egészen februárig komolyan fel sem merült az öltözőben ez a téma, aligha okozna egy gyógyíthatatlan sebeket most. Ezzel persze egy pillanatig sem arra céloznék, hogy pont jó lesz egy új zakó vasárnap estére, de ebben a leosztásban ha nem is bátor lóként “kellene” játszanunk, de kissé indokolatlan lenne talán az óvatoskodás – a mérleg másik oldalán persze ott van, hogy ez is csak három pont, ha a többieket okosan daráljuk, akkor még lazán meglehet a negyedik hely, na meg ott van egy háttérből a cipzárját felhúzni próbálkozó Arsene Wenger, a hátunk megett meg eg római két óra, szóval ezeket kell majd vegyítenie Gattusónak, mielőtt kiküldi csapatát. Nem mondhatjuk, eddig nagyon jól megoldotta ezeket a kérdéseket, de ahogy telik a szezon, ez egyre több összetevő és egyre nemesebb kihívás.

Picit a San Siro gyepére kanyarodva, nem kérdés, a győzelemhez elkerülhetetlen lesz az, hogy Ricardo Rodriguez és Calabria jó meccset hozzon: előbbinél ez azért mutat némi kérdőjelet, Antonelli és Abate viszont keretben sincs, talán a legrosszabbkor dőltek ki mindketten. Így hát a két kezdő szélső védőt maximum Borini válthatja, roppant fontos lesz tőlük a jó meccs, ha Candrevát (Karamoh?) és Perisicset le tudjuk venni, akkor álldogálhat nyugodtan középen egyszerre Icardi és Eder is. Ja és igen, egy derbigyőzelem ugye nem csak három pontot, de olyan plusz lelkületet is dobhat az egyébként is ragyogóan funkcionáló csapategységen, ami akár májusig is elkísérhet – szóval plusz egy pont a bátorság mellé. Gyerünk, legyen bennünk kurázsi!

Tipp: 2-0
Várható:
Gigio – Calabria, Bonucci, Romagnoli, Ricardo Rodriguez, Kessie, Biglia, Bonaventura, Suso, Cutrone, Hakan.