Ezüst # Atalanta 0-2 Milan

Urak, Hölgyek, kemény esténk volt, de megcsináltuk. Ha valakikkel nem akartunk egy ilyen sorsdöntőnek beállított partiba bocsátkozni, akkor azok a bergamói csibészek voltak. Stef viszont nem gondolta túl, tudta, hogy ha a fejünk tetejére is állunk, nem fogunk egy hét alatt játékban a kis mumusok fölé kerekedni. Így hát maradt a klasszikus, amihez mindig vissza lehet nyúlni, a mély védekezés és a kontrajáték. Bejött, sőt, ha nem lett volna ekkora tét, olyan nagyon nem is kellett volna izguljunk, mert egy árva percig nem álltunk a 4. helynél rosszabban a virtuális tabellán sem. És persze Keszi, Keszi meg Keszi. Hajtás után csendes örömködés.

Az ász

Biztos, mindenki máshogy élte meg, én nem tudtam egy pillanatig sem elképzelni, hogy itt minket baj érhet. Annyi éven keresztül csak szoptunk és szívtunk és nyeltünk, aztán amikor végre egyszer talpra állunk, és fél éven keresztül a mi hátunkat nézi a mezőny, akkor is elbukjunk? Egy szaros Cagliari elleni szaros 0-0-on ez nem tudott múlni. Semmi sem véletlen, így legalább emlékezetes lett a nagy szezonzáró, így szép visszatérni a BL-be, így adtuk meg a módját igazán. Úgyhogy én bizony fent ültem a szekéren. 

Minket senki sem előzhet meg

Elindult a meccs, és nagyon hamar kiderült, hogy itt pragmatikusra vesszük a figurát. És ez így is volt jól. A mi A-tervünknél csak a vereség mértéke lett volna kérdés, annyival jobban tudják ugyanazt játszani, hogy nettó vizesnyolcasok vagyunk mellettük. Így viszont odaadtuk nekik a labdát, megszálltuk a saját térfelünk, aztán gyertek, hajrá, pöcsösök, ha akartok valamit! Egy “igazi” A-ligás banda ellen ez egy kincstári 0-0, és jó eséllyel nekünk szopó, viszont az Atalanta nem rendes, tisztességes olasz csapat, ők akkor is nyerni akarnak, amikor nem is kéne, aztán, amikor látványosan nem megy, csak még jobban belelovallják magukat, és akkor már a saját szarukat etetjük velük. Egyétek. Ezzel ennek az aljas vérszívó csürhének már rég tartoztunk.

Rafaelló is ott volt

Akiről viszont még beszélni kell, az Keszi. A szaladj fel s alá, vedd el, törd össze, gyaluld be a gyepbe, gyömöszöld át rajta posztról, 24 évesen, Elefántcsontpartról ekkora Elnök. Három ember között is megtartja, bárkitől elveszi, bármikor felér, és olyan gépiesen rugdalja azokat a tiziket, hogy Baló is csak a legszebb napjain. Ő az igazi vezér a pályán. Remélem, meg tudjuk tartani, mert már most iszonyatos jelenléte van a srácnak, és még óriási tér van előtte. Amikor lent a zászlónál hatan lógnak rajta, és még mindig tartja, közben a parkból zúg a Forza Milan  — erről szól ez. 

Annyi mindent lehetne még írni, következtetni, értékelni meg továbbgondolni, de hát minek. Amikor annyira szép is volt ez önmagában. Innen, a világvégéről még sosem sztrímeltem szakadásmentesen meccset. Innen minden rangadó egy idegtépő diavetítés volt. Ez a mostani ez nem, ez valami egészen más, ennek így kellett történnie, ez nem lehetett másképp. Ízlelgessük hát ezt az ezüstöt, a dobogót, 8 év után. Megérdemelte a csapat, és azt hiszem, kijárt ez már nekünk is. Egyetek sok dinnyét majd — jó, azért annyira messze nem megyünk — jó pihit mindenkinek addig is!!!